I Could Save You(Jiminff)

Negyvenhetedik

Igen. Jimin nem tudott róla, hogy én Namjoonnal beszéltem valaha is. Arról tudott, hogy Hoseokkal és Jungkookkal már volt alkalmam találkozni, s beszélni, illetve egész jóban lettünk. De a Namjoonnal való találkozásom feledésbe merült, s ez lehet, jobb is volt így.
Mielőtt felvettem volna a telefont, nagyon erősen gondolkoztam. Ha Jimin megtudja, hogy Namjoon nélküle találkozott velem, s figyelmeztetett dolgokra, akkor feszültség lehet köztük, arról nem is beszélve, hogy most is itt van, s gondolom a Bangtan megint nem tudja. De egyrészt önző voltam, makacsul önző, és meg akartam védeni Jimint. Így mindezt kockára téve kivettem Jimin kezéből a telefont, s elhúztam a zöld gombot. Majd elfordultam, hogy ne lássam az arcát.
- Haló...? Namjoon, YeEun vagyok... - szóltam bele elég rémülten, hiszen valahol én is benne voltam Jimin eltűnéseiben.
- YeEun? – Ennyi volt, amit ki tudott nyögni. Nem hibáztattam. – Jimin? Jól van? Baja van? Hol van?
- Ne, nyugodj meg, itt áll mellettem, kutya baja, sőt – néztem vissza Jiminre, aki döbbenten, s értetlenül figyelt.
- Hála a jó égnek... - sóhajtott egy hatalmasat, s láttam magam előtt, ahogy lerogy egy székre nyugalmában. – De hol van? Vagy vagytok? És miért te veszed fel a telefont?
- Az igazság az... - szorítottam össze szemeim, s agyaltam, hogy fogalmazhatnám meg szépen a helyzetet. – Én ma lejöttem a tengerparti nyaralónkba...és Jimin is nem sokkal később idekeveredett és...ma estére tervezett itt maradni én pedig nem tudom meddig-
- Értelek, YeEun, és örülök, hogy elvagytok és megint egymásra találtatok, de...Jiminnek nagyon nem ott kellene lennie. Ne érts félre és ne haragudj, ha nyers vagyok, de itthon a helye, hogy pihenjen, egyen és a comebackre tudjon teljesen koncentrálni. Ez nem ellened irányul, de ezt nem engedheti meg magának most. Megérted, ugye? – kérdezte, s nagyon kibillentett a nyugodt állapotomból ez a pár mondat, Namjoon kétségbeesett hangja, ami felelősségteljes leaderként teljesen érthető volt. Annyira...igaza volt, mindenben és nem tudtam, miért fájt ez ennyire. Ahogy Jimin szemeibe néztem, elfogott a sírhatnék, de nem tehettem most ezt. – Haló?
- Igen, itt vagyok, és értelek, teljesen, mindenben egyetértek. Tudom, miről beszélsz és...sajnálom. Hazaviszem, rendben? – Jimin arca tiktakozásba fordult át, próbálta kivenni a telefont a kezemből.
- Ne, figyelj...elmegyünk mi érte, csak írd le a címet, jó? – tiltakozott ő is, én pedig egyszerre mosolyodtam el azon, hogy lejönnek idáig Jiminért, és...azért ebben benne volt az is, hogy nem akarnak nekem plusz köröket, esetleg magányt.
- Persze – bólintottam, s elköszönve bontottam a vonalat.
Jimin nagyon kíváncsi szemekkel figyelt engem.
- Ez meg mi volt?
  Sóhajtva egyet intettem a terasz fele. Az eső még zuhogott, de imádtam ilyenkor kint ülni.  Meg azért nyertem egy kis időt is. Jimin megrázva fejét sóhajtott, s bólintva elindult ki. A feszültség, melyet nem akartam máris megjelent, és a békés esténk úgy tűnt el, mintha sose lett volna.
  Jimin ugyanoda ült a kétszemélyes asztalnál ahova akkor, amikor legutóbb itt voltunk. Lazán ült a székben, s láttam rajta, hogy ettől függetlenül ideges. Talán már tudta, amit mondani akartam, anélkül, hogy bárki tájékoztatta volna.
  Leülve egy nagy levegőt vettem az eső illatú, meleg, nedves szélből, ami a teraszra fújt be, s belekezdtem.
- Namjoonnal...körülbelül egy hete találkoztam egy kávézóban, illetve Sejin menedzseretekkel is. – Jimin nem nézett fel rám. – Namjoon jót akart. Azt mondta megbízhatónak tűnök, d-
- De nem bízik benned és fél, hogy átversz minket. Ezt Hoseok hyung is előadta neked, igaz? – fordult felém, s sose látott szikrák jelentek meg szemében, szinte ijesztő volt. Döbbenten néztem vissza rá.
- Igen...de-
- Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz. Ugyanezt csinálták Jungkookie-val – rázta meg fejét, s a tenger fele meredt. Én vizsont egy szót sem értettem.
- Jimin, én most nagyon nem értem, mi olyan nagy baj azon, hogy féltenek téged, én teljesen meg-
- Nem az a baj. Féltsenek, én is féltem őket, de fogalmuk sincs, ez milyen ijesztően hathat arra a valakire, akivel ezt csinálják. Jungkookie barátnőjével, vagy igazából nem tudom kijével is ez volt, fél éve. Randizgattak, aztán bemutatta nekünk. És Namjoon meg a menedzserek ugyanígy beszéltek vele, a lány pedig megmondta Kookie-nak, hogy neki ez így nem megy, mert nem akar semmi rosszat se magának se neki.
  Némán hallgattam, majd próbáltam mindezt értelmezni. Szóval...Jiminnek ez azért volt baj, mert...
- Ezért nem kerestél? A héten? – nézett rám most már cseppet sem ideges szemekkel. Kétségbeesetten. És akkor esett le minden.
- Nem – ráztam meg fejem. – Úgy gondoltam, kellett neked egy kis idő, meg itt az új albumotok is, nem akartam elterelni a figyelmed... - álltam fel, s odasétáltam elé. – Ne legyél butus. Nem megyek sehova, akkor sem, ha vasvillával kerget az egész ARMY fandom – mosolyodtam el, s egy picit megsimagattam azt a puha, hívogató szőke hajat. Megnyugodva nézett fel rám, csillogó szemekkel.
- Tuti?
- Tuti – nevettem fel, majd ő is egy picit.
  Amíg a fiúk meg nem érkeztek, kint ültünk a teraszon, s az esőt hallgattuk. Én odahúztam Jimin mellé a székem, s egy idő után a vállán kötött ki a fejem, illetve karom az övébe akasztva. Nem sok jobb dolgot éreztem annál, mint a nyári záporban ülve, Jimin vállára hajtott fejjel hallgatva Jimin szuszogását és egyben az esőt is. De mindketten tudtuk, hogy ez sajnos nem tart sokáig.
  Egy hangos dudaszó szakított ki a pillanatból minket, de nem mozdultunk azonnal. Erőt gyűjtöttünk, azt hiszem, egymásból.
  Együtt sétáltunk ki az esőben a kapuhoz, Jimin tartotta az esernyőt, én pedig kinyitottam az ajtót. Egy nagy fekete autó állt a bejárón, s szálltak ki a Bangtanok. Jungkook a vezetőülésről, Namjoon az anyósülésről, s ha jól láttam Kim Taehyung hátulról. Teljes maskarában voltak, s amint bezárták a kocsit felénk közeledtek. Torkomba ugrott szívem, ahogy Namjoon tekintetével találkozott az enyém.
- YeEun, rég láttalak – hajolt meg előttem, s én is hasonlóan. – Jiminie.
- Hyung – köszönt ő is, majd Taehyung rám nézett. Egy pillanatnyi döbbenet szállt meg, te jóságos ég! Hogy lehetséges, hogy az összes Bangtan ennyire jóképű? Taehyungnak hatalmas barna szemei voltak, szimmetrikus arccsontja, akár egy modellnek, ahogy levette a maszkját. Telt ajkak, karcsú orr, mint valami mesekarakter.
  Küzdöttem magammal, hogy ne bámuljam még egy ideig, ugyanis biztosan megijesztettem volna mindenkit vele, de nem egészen ment. Kezet nyújtott.
- Kim Taehyung – rázta meg kezem, s az övé az enyémhez képest bababőr puhaságú volt, na meg óriási. – Örülök, hogy végre találkoztunk – mosolygott rám, én pedig úgy éreztem, a látvány, a hang és érzés egyszerre támad. Puha bőr, gyönyörű arc és az a ritka mély hang. Azt hittem elszédülök, mire képes voltam válaszolni.
- Oh YeEun, én is nagyon örülök – ráztam meg én is kezét, majd próbáltam Jungkookra figyelni.
- Noona! – mosolygott rám, s én majdnem félrenyeltem a nyálam. De a fiúk is. Döbbenten néztem fel rá, a fiúk szintén. – Mi az? YeEun idősebb nálam – vont vállat, s mintha nem is vette volna észre az egész szituációt, Jiminre nézett. – Meg Jiminnél is. – Egy ördögi mosolyra húzta száját, mire Jimin felfújta arcát, Jungkook meg elnevette magát. Én is megmosolyogtam végül őket, Taehyung pedig oldalba lökte a kisebbet.  
  Két másodpercig mind őt figyeltük, majd amint felkeltem a dupla sokkomból, kérdőn rájuk néztem, ugyanis nem készültek távozni.
- Oh, igen, bemehetnénk egy kicsit, ha már idáig utaztunk? – kérdezte Namjoon teljesen ártalmatlanul, én pedig döbbenten néztem Jiminre.

~~~

Úgy érzem, íróként muszáj vagyok egy kis magyarázattal szolgálni az idegen szavak használata közben. Tehát:
Hyung=idősebb fiú testvér, nem rokonságban lévő férfiak is használhatják egymásra, mint pl a fiúk is.
Noona=idősebb lánytestvér, ez is ugyanolyan, mint a hyung, csak ezt fiúk használják lányokra. Ugyanúgy lehet rokonságtól függetlenül is.
Sokan nem szeretik, ha néhány koreai szó van belecsempészve a történetekbe, de én úgy érzem, hogy ezek nélkül nem tudnám hitelesen és szívmelengetően leírni a fiúkat.😅🥰

Illetve, ismét bocsánatot kell, hogy kérjek. A sok kihagyásnak sorolhatnék fel ezer meg egy okot, de nem szeretnék és nincs is nagyon egy erős indokom, amiért így eltűntem. Egyszerűen csak az életem egy ilyen szakaszhoz érkezett.
Köszönöm mindenkinek a várakozást, és remélem, elhiszitek nekem még ezek után is, hogy a szívem közepe a banda, ahogyan ez a történet is!
Szeretlek titeket, ahogyan a fiúkat is, és még egyszer sajnálom!
💜