I Could Save You(Jiminff)

Ötödik

Jiwoo nem tudott semmiről. Eltelt egy hét. Még mindig nem tudott semmiről. Eltelt még egy hét, s én továbbra is Jimin után „kutattam”, valójában  csak körbejártam Szöul környékét, s gondolkoztam, ettem, ittam és aludtam. Jiwoo azonban észrevette rajtam, hogy valami nincs rendben, ugyanis tényleg nem volt. Az első héten minden jó volt, minden ment, ahogy mennie kellett, azzal a különbséggel, hogy nem a Bangtant figyeltem, hanem szétnéztem Szöulban. Nem volt erős bűntudatom a történtek miatt, úgy éreztem, végre elmondtam, amit akartam, s annak, akinek eredetileg szántam, ő pedig meg is emésztette, egyedül az volt nagy dilemma, hogyan mentsük meg az újságunkat.
  Aztán a második hét szerdáján Jiwoo hatalmas hévvel vágott be a szobámba, kora reggel, ismét felébresztve.
- YeEun, YeEun, kelj fel! – rázta a takaróm, mire arcom takarva felé fordultam.
- Mi van már megint? – dünnyögtem.
- Jimin! Jimin kórházba került! -  kiáltotta el, mire akaratlanul is felültem ágyamban, majd szememet törölgetve ültem mellé, hogy belelessek. Az egyik kedvenc magazinom címlapján szerepelt Park Jimin, ahogy a mentő hordágyán fekszik eszméletlenül. Hatalmasat dobbant szívem, ahogy Jiwoo elkezdze olvasni az alá írt cikket.
- „Egyik újságírónk a tegnap esti órákban sikeresen lencsevégre kapta, amint Jimint nagy titoktartásban tolják ki egy éjszakai klub hátsó ajtaján Rap Monster, s SUGA társaságában, majd szállnak be a mentősautóba... – olvasta az első sorokat. – ...erre az információra jutva felhívta egyik hozzátartozóját, aki ugyanabban a kórházban dolgozik, ahova a mentőautó indult, hogy nézzen utána a beérkező betegeknek, s kis idő után meg is találta a három megérkező bandatagot...” Blablabla ”...Mint később kiderült, Jimint alkoholmérgezés és alultápláltság diagnózisával tartják megfigyelés alatt; a Bangtan tagok egyike sem nyilatkozik az ügyben” – fejezte be Jiwoo, mire döbbent csend telepedett a szobára.
  Aznap reggel úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok Park Jiminnel. Nem az én felelősségem volt, azt tett magával, amit akart, és ahogy ő mondta, nincsen beleszólásom az életébe. Azonban a sok elnyomott érzés közt ott bújkált az az egy, ami nem hagyott nyugodni. Az aggódás hullámokban tört rám minden alkalommal, amikor véletlen eszembe jutott Jimin, s ezek a hullámok az idő múlásával folyamatosan erősödtek, viszont minden alkalommal emlékeztettem magamat, hogy nem segíthetek neki, nagyon sok okból kifolyólag sem. Amit csinál, azt teljes mértékben megérdemli saját magától. Ez az ő élete, az ő büntetésével.
- Mi újság Jamie-vel? – kérdezte Jiwoo Jimin kórházba kerülése után három nappal. Épp a kedvenc puccos éttermünkben ebédeltünk, de amikor felhozta Jamiet, kissé elkedvetlenedtem. Mármint annál is jobban, mint amennyire el voltam.
- Nem tudom, ritkán beszélünk, akkor is csak SMS-ben – vontam vállat a limonádémat kavargatva, majd kinéztem a kilátásra. Azt hiszem, tényleg nem létezik ennél puccosabb hely Szöulban. Panoráma kilátás veszi körbe az egész éttermet, s Szöult teljesen be lehet látni innen.
- Miért, YeEun? Jamie nagyon helyes és rendes fiú, s ahogy hallottam, az ágyban sem rossz – nézett rám sunyi mosollyal, mire akaratlanul is elnevettem magam, napok óta először.
- Miért van az, hogy akárhányszor beszélgetek veled, mindig a szex témánál kötünk ki? – néztem rá hitetlenkedve.
- Mert bepótoljuk azt az időt, amikor még túl fiatal és szégyenlős voltál, hogy ilyenekről beszélj – magyarázta meg a saját meglátását, mire ismét felnevettem.
- Haha, nagyon vicces, mintha nem lettek volna barátnőid, vagy barátod, akivel erről beszélj – szúrtam fel egy újabb adag húst a villámra.
- Hé! Én csak vártam, hogy mikor taníthatlak téged – kacsintott rám, én pedig nem hittem a fülemnek. – Aztán jött Jamie és onnanstól nem kellett már semmit se tanítanom – kuncogott, mire eltátottam számat.
- Jiwoo! Egy étteremben vagyunk! – vigyorogtam én is kikerekedett szemekkel. Kis csönd után újra megszólalt, azonban ekkor már nem úgy, mint egy barátnő, inkább mint egy anya.
- Nézd – tett le evőpálcikáját, mire felnéztem szemébe. – Én tudom, hogy Jamie kicsit megváltozott, mióta elment, de továbbra is úgy gondolom, hogy ő egy nagyon jó ember, és vele kell lenned. – Turkáltam kissé ebédem, mielőtt válaszoltam.
- Tudom – fújtam ki a levegőm – de nem hiszem, hogy van még Jamie és én. Jamie túlságosan más, mióta az Államokban van. Valahogyan...túl rideg. Nem az, akit megismertem – néztem szomorú mosollyal Jiwoo reményekkel teli szemeibe. Ő sose adta fel, hogy én egyszer Jamie oldalán éljem le az életem. Rendes srácnak tartotta, aki igazán foglakozott velem, és nem kihasznált. Én pedig őszintén szerettem őt, éveken keresztül, aztán...elment Amerikába egyetemre, és azóta valamilyen szünet féleség van köztünk. Én sem tudom pontosan, hogy ez micsoda, és azt sem tudom, mi lesz, ha hazajön.
- Nagyon remélem, hogy ez megváltozik, ha visszajön – mosolygott rám teljesen kifakadva, nekem pedig nem volt szívem lelombozni, főleg, hogy egy órával később vagy négyszer hívta fel valaki, aki a kiadóban dolgozik. Nem akarta felvenni, mert éppen csajos napot tartottunk – hajfestés Jiwoonak, nekem körömfestés, egy gyertyás nyugtató fürdő, és nagycsomó egészségtelen édesség, meg persze pizza –, ami havi rutin nálunk, de amikor már ötödére is addig csöngött a telefon, amíg ki nem sípolt a hívónak, már megnézte, ki az. És hát, a főnök volt. Egyből visszahívta, s miután letette, nem tudott megszólalni a sokktól.
- Jiwoo – szólítottam meg a kanapéról visszafordulva. – Jiwoo, mi történt? – álltam fel, ugyanis nagyon megijesztett.
- J-jimin – motyogta, mire teljesen ideges lettem én is.
- Mi van Jiminnel? Jiwoo! – emeltem hangomon, s megráztam Jiwoo vállát.
- Összeesett a próbán...most került ki a kórházból, de ő elment próbálni, és az alkarját felvágta a törött tükör, amire ráborult... – nézett rám. – A fiúk időben megtalálták, s hívták a mentőket...hat öltéssel varrták össze a karját – suttogta, s én sem jutottam szóhoz. Egymást bámulva álltunk szembe, s próbáltunk valami épkézláb mondatot kinyögni.