I Could Save You(Jiminff)

Huszonharmadik

Az ajtónk előtt állva hasonlóan az előző ilyen alkalomhoz vettem egy hatalmas levegőt, majd behelyeztem a kulcsot, lassan elforgattam, s benyitottam.
A hasam egyből megkordult, amint az orromba szökött valami nagyon finom illat, s legszívesebben lerohantam volna Jiwoo-t, hogy adja ide a feltehetőleg nyers ételt, de a félelmem Jamie jelenlététől nagyobb volt, mint az étvágy.
Halkan lépkedtem be, s csuktam be az ajtót, illetve vettem le cipőm, s néztem először a nappaliba. A Tv ment, de senki nem ült a kanapén, így bentebb merészkedve lestem a kis konyhaszigetre, de csak Jiwoo sürgött forgott mögötte. Jamie sehol sem volt.

Nem igazán értettem, de hatalmas kő esett le szívemről, így egy nagy megkönnyebbült sóhajt hallatva sétáltam el a kis pult fele. Jiwoo hirtelen ugrott egyet a helyén, minek következtében kiesett kezéből a kanál, amivel kóstolt. Meglepődve néztem rá, miközben leültem.
- A szívinfarktust hozod rám, Oh YeEun! - szidott le egyből, majd felvette a kanalat, s feltörölte a kiömlött levest.
- Bocsi - vontam vállat. - Mi ez a jó illat, mindjárt éhen veszek! - próbáltam a fazékba lesni.
- Egy kis kései ebéd, de még egy óra - magyarázta tovább ízesítve az ételt. - Te ma még nem ettél semmit, ugye? - nézett rám felvont szemöldökkel. Elfojtottam mosolyom. Jiwoo utálja, ha nem eszek rendesen. - Mars enni valamit! Most! - intett a hűtő fele, mire csak összedobtam egy szendvicset, amit percek alatt befaltam.
- Figyelj, Jiwoo... - álltam meg a szobám ajtajában, mire felnézett rám. - Jamie...? - kérdeztem halkan. Jiwoo csak visszavezette szemét az ételre, s pár másodpercig nem válaszolt.
- Nem volt itt ma - válaszolta. - De biztosan sokszor hívott, ahogy én is téged - nézett rám jelentőségteljesen, mire behúzva nyakam elmosolyodtam, s bementem a szobámba.
Elővéve a telefonom tényleg ott volt a 12 nem fogadott hívás közt 5 Jamie-től.
Valószínűleg az lett volna a helyes döntés, ha a barátomat hívom fel először. Valószínűleg egy igazi barátnő így cselekedett volna, illetve még át is hívta volna, hiszen harmadik napja nem láttam. De én mit csináltam?

Hát...valójában erre is meg volt a tökéletes magyarázat. Mármint, a Mochi névre az, hogyha valakihez kerül a telefonom, ne tudja Jimin számát megszerezni tőlem, illetve ne tudjon senki arról, hogy bármilyen kapcsolatban is állunk. Maga a név pedig...amikor a videó miatt kutakodtam egész este Busanban, rengeteg sok infót olvastam nem csak az esetről, de úgy általánosságban a Bangtanról, s akkor láttam ez a becenevet Jiminre. Valójában...nagyon találó. Nekem az ugrik be ilyenkor, ha Mochiként olvasom, hogy hogy tömte magába az édesburgonyát. Így teljesen meg tudom érteni a fanok által választott nevet.
Az igazi magyarázat pedig...sokkal bonyolultabb. Belül, borzasztóan aggódtam. Hiszen...az Isten szerelmére, elájult, mert nem evett! Egyszerre szerettem volna megütni, és megint elrabolni, hogy segítsek rajta.
Nem tudom, miért tette...amit valószínűleg tett, hiszen nem mondta ki se ő, se én. Viszont mindketten tudtok a „csináltál valami hülyeséget?" kérdés konkrét jelentését. Azt hittem, minden oké...hogy majd néha találkozunk, s jól van. Erre tessék...kezdhetek előlről mindent.
Igazából tényleg átfutott az agyamon az a gondolat, hogy megint elmenjünk az apartmanba. De aztán rájöttem, hogy kapásból 3 okot tudnék mondani, amiért ez nem valósulhat meg.
Ugyanakkor aggasztott Jamie is, hiszen fogalmam sem volt, mi a fenéhez kezdjek vele. Tisztán, sőt, egyre erősebben éreztem, hogy valami nincsen rendben köztünk. De végül rájöttem, hogy nem tudok semmit sem lépni, amíg nem jövök rá, mit is érzek.
A Bangtan? Nem tudok róluk semmit, ez pedig szintén megőrjít. Tudnak Jimin dolgairól? Az orvosok? A kiadó? A fiúk tudnak rólam? Megannyi kérdés kavargott fejemben, melyre képtelen voltam választ találni, Jimint pedig nem mertem letámadni.
Nagyot sóhajtva dőltem el az ágyamon, s lestem ki az ablakon. Megint borongós idő volt, s hidegebb is, mint az elmúlt napokban. Nyári záporral fenyegetett.
A telefonom nem jelzett SMSt, mire egyből ideges lettem. Jól van? Lehet, hogy baj történt vele? Lehet, hogy azt a hülyeséget csinálja?
Paranoiás leszek.
- YeEun, ebéd! - kiáltott be hozzám Jiwoo, s mint végszóra, megdörrent az ég, az eső pedig szakadni kezdett.
Nyögve egyet álltam fel, ugyanis nem akartam rossz időt. Igaz, augusztus vége fele közeledtünk, de én még alig csináltam valamit. Összesen kétszer fürödtem tengerben, ez pedig nagyon elszomorító volt.
Egy újabb ötlet hasított fejembe, ahogy kimentem a pulthoz.
- Nem akarunk lemenni a tengerpartra? Alig voltunk idén valamerre - néztem Jiwoo-ra mellettem, miközben neki estem a levesnek.
- Nem tudom, egy hétvégén talán megoldható - vont vállat Jiwoo mosolyogva.
- És... - kezdtem kavargatni a tányérban lévő ételt. - Mi lenne, ha...
Jiwoo sóhajtott egyet.
- Jimint is el akarod hozni? - kérdezett rá, mire én felkaptam fejem. Halványan, de szomorúan mosolygott rám Jiwoo.
Lassan bólintottam.
- Hát...nem tudom, mit szólna Jamie-hez. Vagy Jamie hozzá - kezdett bele, mire grimaszoltam egyet. Ugyanezt gondoltam én is...
- Aj, tényleg - nyöszörögtem. - Ez így olyan rossz!
- Hát, YeEun, ebben nem tudok segíteni - vont vállat mosolyogva.
- Ha nem lenne itthon Jamie, akkor eljönnél velünk? - kérdeztem gyorsan, mikor Jiwoo felállt, hogy eltegye a tányérokat. Megtorpant, s elgondolkozott.
- Lehet - mosolygott rám, de ezúttal ez nem szomorú volt. Inkább érdeklődő, ez pedig szörnyen nyugtatólag hatott rám.
Ekkor pedig jelzett a telefonom. Ránéztem, s Jimin írt, mire egyből kezembe kaptam.

Már csak akkor néztem fel, amikor Jiwoo mellettem ült, s a kajáját ette, néha rámpillantva.
- Mi az? - kérdeztem elfojtva mosolyom, minden eshetőségre számítva.
Jiwoo elmosolyodva megrázta fejét.
- Jamie-t fel se hívtad, igazam van? - ment át a mosolya keserűbe, mire lesütöttem szemem.
- Nem... - motyogtam letéve a telefont.
- Mi lesz, YeEun? Döntöttél?
- Nincs miben döntenem...Jimint segíteni szeretném, Jamie pedig a barátom - magyaráztam újra az ételre figyelve. Jiwoo ezután nem szólt, ami nagyon aggasztott. Nem szeretem, ha csendben van. - Te mit gondolsz? - pillantottam rá óvatosan.
- Te is tudod - vont vállat hanyagul. - Annyi biztos, hogy én a legjobbat szeretném neked, és nem fogom véka alá rejteni a véleményem, ha valami nem tetszik.
Lassan bólogattam, miközben a hallottakon gondolkoztam. Bár magam sem értettem miért. Kellene egyáltalán azon gondolkoznom, hogy Jamie-t kidobjam? Vagy ne foglalkozzak Jiminnel? Szerintem teljesen felesleges.
Viszont Jamie-t fel kellett hívnom. Kései ebédünk után megint a szobámba vonultam, hogy végre megejtsem azt a telefonhívást, amihez úgy éreztem, semmi kedvem.
- YeEun? Te vagy az, édes? - szólt bele egy vidám, de kissé ideges Jamie. Felvontam szemöldököm.
- Igen, én - válaszoltam semlegesen. - Mi újság? Nem voltál nálunk ma - kérdeztem rá a hollétére. A telefon másik végén csörömpölést hallottam. Mintha eldőlt volna valami. - Jól vagy?
- Igen, persze, öhm, az úgy jó, ha egy óra múlva átmegyek? - lett egy fokkal idegesebb a hangja.
- Persze, tökéletes - motyogtam össze, de elköszönést nem kaptam, amint kimondtam a magam részét, a vonal bontva volt.
Teljesen értetlenül emeltem el fülemtől a telefont, s úgy néztem rá, mintha nem hinnék neki, miszerint tényleg Jamie-vel beszéltem. Jó, tény, hogy kissé feszült volt mióta hazajött, de ez határozottan valami egészen másnak tűnt, mint egy egyszerű idegesség. Lehet, hogy bajban van?
Végül ráhagytam, majd rákérdezek, ha átjön, inkább lepihentem egy kicsit, ugyanis az egész éjszakai netezés, s az idegeskedés rendesen leszívta az energiám. Most már végre rendben volt Jimin. És valahol mélyen nagyon vártam a holnap estét.