I Could Save You(Jiminff)

Harmincnegyedik

Négy óra előtt ott voltam a kávézóban. Sosem öltöztem ilyen sötétnek, s azt hiszem, ennyi ideget se ettem meg egyszerre. Furcsán néztek az emberek, sugdolództak, hogy hátha egy celeb vagyok. Nem. Hála a jó égnek.
  Tekeregtem, forogtam a helyemen, a pincérnőt mindig elzavartam, amikor négy óra után kicsivel két hasonlóan öltözött férfi lépett a kávézóba. Sehol sem láttam bőrfelületet rajtuk, majd amint megpillantottak, felém indultak. Torkomban dobogott szívem, ahogy felém haladtak, én pedig felálltam, s meghajoltam, bár nem értettem, ki a másik férfi. Vagy hogy melyik Namjoon.
- Üdvözlöm, Oh kisasszony –  hajolt meg a magasabbik férfi, bár így is mindketten égimeszelők voltak hozzám képest. Ugyanakkor le is döbbentem az udvariasságon. – Sejin menedzser vagyok – hajolt meg ismét, s valahol megnyugodtam. Valahol pedig még inkább ideges lettem. Miért hozza magával Namjoon a menedzserét?
- Én pedig Kim Namjoon, örülök, hogy eljött – hajolt meg ő is újra. Tátva maradt a szám a maszk alatt és egy pillanatra meg sem tudtam szólalni.
- Üdv, én is örvendek – motyogtam. – Foglaljanak helyet – intettem magam mellé, majd mind le is ültünk. Számomra kínos csend következett, amíg a pincér felénk igyekezett, majd Sejin levette a maskaráját, s kért két Frappuchinot, én pedig egy jeges kávét. Én is bátorkodtam levenni az öltözetem, majd Namjoont figyeltem, aki nem szándékozta.
- Elnézést, hogy nem említettem, de a menedzseremmel járok mindenhova a rajongók miatt, ezért jött ma ő is velem, remélem nem gond – szólalt meg Namjoon a maszk alatt.
- Semmi probléma – motyogtam tisztelettudóan, noha nem egészen mondtam igazat.
- Azt hiszem, mindannyian tudjuk, miért is akart Namjoon veled találkozni – kezdett egyből a közepénél Sejin. Kissé fészkelődtem, de bólintottam.
- Elsősorban szeretném megköszönni a segítségedet a tegnapi nappal kapcsolatban, és valójában akkor is, amikor Jiminnel töltöttél két napot a saját nyaralódban – csapott ő is bele, én pedig próbáltam követni, amennyire csak tudtam. – Jimin mindent elmesélt veled kapcsolatban, gondolom, ezt megérted – pillantott rám, de semleges volt.
- Persze – bólintottam mosolyogva, legalább rajtam legyen valami érzelem, még ha a világ legerőltetettebbje is.
- Azt is tudom, hogy Hoseok bízik benned, és igazából Jungkookkal mindketten megkedveltek téged – folytatta, mire egy apró megkönnyebbülést éreztem. – Azonban remélem azt is megérted, hogy nekem ez nem lesz ennyire egyszerű.
  Hatalmasat nyeltem. Igen, erre számítottam, azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire szívenvág majd.
- Aggódok Jimin épségéért, a bandáéért, ezért ha arra kerül sor, azt előrébb fogom helyezni bármikor, bármilyen helyzetben.
- Mint azt már tudjuk, újságíró vagy, ezért nem kell bemutatnunk a média sötét oldalát, viszont azt szeretnénk kiemelni, hogy ebből kifolyólag titeket sehol sem láthanak együtt. Jimint egyébként sem kéne kiszúrni az utcán, így ez sajnos rád is vonatkozik, ha véletlen úgy adódik – szólalt meg a menedzser. A hangja egy fokkal lágyabb volt, mint Namjooné, azt hiszem Namjoon inkább látott bennem veszélyt, mintsem bármi mást. De ezért nem hibáztattam. – És kérlek ne érts minket félre, nem akarunk lebeszélni semmiről sem.
- Így van, és ahogy már Hoseok is mondta neked, hálásak vagyunk, YeEun. – Azt hiszem ez a pont volt, ahol Namjoon emberként kezdett rám figyelni. – Mint mindenki tudja, Jiminnek vannak problémái saját magával... – sütötte le szemét. – Elég tanácstalanok voltunk mindig is ezzel kapcsolatban, hiszen nem tudunk úgy figyelni rá, mint egy kisgyerekre. És neked sem kell ezt tenned – nézett mélyen szemeimbe.
- Oh, nem, én ezt szívesen teszem, ez számomra nem teher – kezdtem tiltakozni, hiszen... – szeretek Jiminnel lenni – mosolyogtam rájuk, de későn fogtam fel, hogy mit is mondtam.
  Azonban erre Sejin elmosolyodott, s gondolom a maszk alatt Namjoon is. Megváltozott a hangulat.
  Nagyon furcsa beszélgetés volt ez, ugyanis ezután kihozták a kávét, és másról is kérdezgetni kezdtek. A munkamról, a családomról, minden másról, ami nem Jimin. Mintha ezután a kijelentésem után már semmi baj nem lett volna velem, mert meggyőződtek, hogy nem lesz bántódása. Nehezen hittem el, de ez valószínűleg így történt.
  Este hatig maradtunk a kávézóban, Sejin pedig elment olyan öt óra körül. Namjoonnal elképesztő volt beszélgetni. Érett volt, reális, komoly. Minden adottsága meg volt ahhoz, hogy leader legyen, ezt tisztán láttam. Viszont a beszélgetésünk ellenére továbbra is éreztem a távolságtartását. Nem bízott bennem teljesen, ezt pedig megértettem.
- Köszönöm, hogy elfáradtál ma – mosolygott rám úgy, hogy almácskái látszódtak.
- Én köszönöm, hogy ilyen könnyen meg tudtuk beszélni a dolgokat – néztem szemeibe, amint felvettem maszkomat, s sapkámat.
- Ugyan – legyintett. – Ez mind csak megyőződés.
  Kiléptünk az esti sürgő-forgó utcára, én pedig egy nehéz lélegzetet vettem a fülledt levegőből. A légkondícionált kávézóból hirtelen váltás volt a kinti levegő.
- Akkor a mihamarabbi találkozásig – hajoltam meg kissé, majd ő is hasonlóan tett. Teljesen levoltam döbbenve továbbra is.
  És ekkor láttam meg valamit, amit nem feltétlen vett volna észre egy olyan valaki, aki nem a médiában dolgozik. Egy csapat rajongó pusmogott Namjoon háta mögött, s képeket készítettek. Kikerekedtek szemeim, s egyből jobban arcomba húztam takaróeszközeim.
- Ne fordulj meg, de rajongók két óránál – suttogtam közelebb állva, hogy pont háttal legyen Namjoon nekik. Csak egy pillanatra láttam riadalmat arcán, de egyből ő is összébbhúzta magán maskaráját.
- Tudtam, hogy nem úszhatom meg – csóvalta meg fejét.
- Oké, figyelj, tedd el a telefonod, nehogy arról felismerjenek, mert szerintem nem biztosak benne, hogy te vagy – kezdtem hadarni, mire úgy tett. – Most pedig, próbálj máshogy járni, mint egyébként, és gyere velem a másik irányba.
  Bólintott, s elindultunk a nagy tömeg fele, ami pár száz méterre volt tőlünk. Ha azt elértük, szabadok voltunk.
  Szorosan egymás mellett próbáltunk sietni, ugyanakkor nem feltűnést kelteni – már ha a teljes fekete szerelésünk ne lett volna elég.
  A következő pillanatban Namjoon elkapta kezem, s összekulcsolta ujjainkat, illetve maga mellé rántott. Teljes döbbenettel néztem rá, de egy pillanatra sem álltam meg.
  Beérve a tömegbe egyből lefordultunk egy kis utcába, ahol már sietősebbre fogtuk a következő kanyarig. Amint ott befordultunk elengedtük egymás kezét, s lihegve álltunk egymással szemben.
- Ne haragudj, de a mi rajongóink hamarabb hiszik el, hogy én egyedül, önszántamból sétálok az utcán, mintsem a barátnőmmel – magyarázta meg, miért ragadta meg kezem olyan váratlanul. Óvatosan kinézett a kőfal mögül, majd nyugodt sóhajt kiengedve lépett vissza elém. – Még jó, hogy Sejin nem volt velünk. Biztosan felismerték volna.
- Van okotok ennyire félni, vagy most csak miattam volt ez az egész?
- Igazából, ritkán találkozunk szemtől szemben sasaengekkel, általában csak a távolból figyelnek minket és képeket videókat csinálnak rólunk – gondolkozott el. – De mint az elején mondtam, nem mutatkozhatsz Jiminnel, pontosan ezért. Az ő és a te karriered miatt sem.
  Teljesen csak most értettem meg, hogy miért is aggódik Namjoon ennyire. És mindenben igaza van.
- Szép munka. – Csak ennyit mondtam, ez összefoglalta mindazt, amit gondoltam. Ő is bólintott, majd elköszönt tőlem, és olyan irányba indult, ahol kevés ember volt.
  Én is haza indultam végre, s a mai nap eseményein gondolkodtam. A leaderrel is azt hiszem rendben vagyunk. Egy hihetetlen okos ember, aki tudja mit miért csinál. És nem utolsó sorban mindennél fontosabbak neki a fiúk.
  Jiwoo a kanapén feküdt egy tál Nutellás popcornnal a kezében, egy olyan filmet nézve, amit már ezerszer láttunk. Pontosabban a mellkasára volt téve a popcorn és kitekeredett pozícióban eszegetett belőle. Nem kapta fel a fejét sem érkezésemre.
- Mi ez a depresszív hangulat? – kérdeztem ledobva magam a másik kanapéra.
- Aggódtam. Itt hagytál. Szomorú a film – vont vállat tovább tömve magát.
  Elgondolkoztam, hogy mivel enyhíthetnék egy kicsit a köztünk lévő feszkón.
- Mit szólnál egy kis bulihoz ma este? – kérdeztem egy mosollyal az arcomon. Ugyan sötét pillantást, de legalább végre kaptam valami figyelmet tőle. – Most mi van? Miért ne?
- Talán – fordult vissza a tévé fele.
  Aztán beugrott Jimin. Elakartam hívni, de azt hiszem, ez több szempontból sem volt jó ötlet.
- Akkor gyerünk, mert a végén túl sokan lesznek – pattantam fel és a szobámba rohanva, átesve a ruhakupacon, amit hagytam másztam be újra a szekrényembe.
  Nem szokásom, ahogy Jiwoo-nak sem kirívóan öltözködnünk, azonban egy kis kulccsont-, vagy dekoltázsvillantás sosem árt ilyen helyekre. Vettünk egy gyors fürdőt, amint Jiwoo összekapta magát, s ő is hasonlóan csinosan öltözött fel. Megcsináltuk egymás sminkjét, s most először, lassan egy hónap után kedvesen állt hozzám, harag nélkül. És ez felszabadító érzés volt.
  Ittunk pár korty alkoholt, hogy megalapozzuk az estét, majd fogva egy taxit indultunk a kedvenc szórakozóhelyünkre. Jiwoo már kellőképpen feldobódott, és én is.
- Régen buliztunk már ketten – szólaltam meg a nagy vigyorgásunk közepette.
- Egyébként is – válaszolt kibámulva az ablakon, elmerülve az éjszakában.

~~~

Elsosorban szeretnek bocsanatot kerni a hatalmas kihagyasert. Tudom, hogy rengeteget vartatok, lattam a kommentjeiteket, es borzasztoan sajnalom.
Az elmult masfel honapomban en sem tudtam, merre all a fejem, nemhogy meg irjak is. Nyelvvisgaztam, KRESZ-vizsgat tettem, plusz potoltam az ezek miatti kihagyasokat, meg szalagavatoproba, ide rohangalas a ruha miatt, amoda a ballagasra valo dolgok miatt, erettsegifelkeszitok...Eszembe sm jutott, hogy leuljek irni. Igaz, Oneshotokat tettem ki, de valojaban azoknak nagyreszet mar nyaron megirtam, csak most publikaltam.
Masodszor pedig, nekem is hianyzott a tortenet, es tudtam, hogy nektek is, igy az egesz hetvegemet irassal toltottem. Igyekszem a reszekkel, es most mar megprobalom betartani a hataridoket😊
Jo olvasast💜