I Could Save You(Jiminff)

Huszonegyedik

  Teljesen lesokkolódva ültem, miközben ment újra és újra a videó. Csak akkor vettem újra levegőt, amikor már könyörögött a tüdőm.
- YeEun? – szólított meg Jiwoo, de képtelen voltam rá figyelni.
  Nem tudta feldolgozni az elmém, amit éppen láttam. Mi a fene történik? Mi van Jiminnel? Miért esett össze? És én miért nem tudtam erről hamarabb?
  Lassan felemeltem fejem, s Jiwoo-ra néztem.
- T-te...tudtál – nyeltem egyet. – Jiminről? – kérdeztem, de hang nem jött ki a torkomon.
  Jiwoo csak elnézett rólam, s a földet kezdte pásztázni. Összeráncoltam szemöldököm.
- Jiwoo?
- Igen, tudtam – válaszolta, mire leesett az állam.
- Hogy mi van? – kérdeztem.
- Tudtam, ez tegnap esti – vett egy mély levegőt. – Figyelj, YeEun, ezt meg tudnánk beszélni nyugodtan? – nézett rám meggyötörten, én viszont fonalat vesztettem.
- Micsodát? – kérdeztem, de kezdett szorítani a gombóc torkomban. Borzasztóan aggódtam Jiminért.
- Nézd...nem akartam szólni, mert akkor nem tudsz figyelni a munkára...másrészt pedig... – sóhajtott egyet, miközben leült az ágy másik felére. – ...nem akartam, hogy vele foglalkozz, amíg Jamie itthon van.
  Nem tudtam megszólalni. Hogy mit mondott? Nem akarja, hogy vele foglalkozzak? Mert mikor foglalkozzak vele? Amikor már a kórházban kezelik a betegségével? Mi az, hogy amíg Jamie itthon van? Miért ne foglalkozhatnék Jiminnel, hiszen eddig is ezt tettem...
- Ugye tudod, hogy ez semmit sem magyaráz meg? – kérdeztem tőle végre megtalálva hangomat. – Jiwoo, ugye felfogtad, hogy Jimin egy halálos betegségben szenved, és minden egyes perc számít nála?! – emeltem hangomon, s felálltam. – Éntőlem az atya úristen is ott lakhat nálunk, Jimin akkor is veszélyben lesz, és én akkor is segíteni fogok neki, ugyanis mint már mondtam, én vagyok az egyetlen, aki tud erről! – fejeztem be, s gyorsan kezdtem kapkodni a levegőt, olyan hangosan és gyorsan beszéltem.
  Jiwoo az ujjait tördelte előttem.
- Tudom, YeEun... – suttogta. – De ez nincsen rendben – nézett fel rám. – Mi van, ha a jövőd veszik el emiatt? Ha Jamie pipa lesz, s úgy dönt, hogy ott hagy téged, mert egy másik pasival töltöd az időd?
  Minden haragom elszállt. Őszintén aggódott Jiwoo a jövőmet illetően, amit nagyra értékeltem, viszont nem volt igaza.
- Ha ott hagy Jamie, akkor nem ő volt az, akivel lennem kell – mosolyogtam rá. – Ennyire egyszerű – nyújtottam ki kezem felé, mire felállt, s szorosan megölelt.
- Csak a legjobbat szeretném neked, mert...
- Sh – fojtottam belé a szót, ugyanis tudtam, mit akar mondani. Mivel nincsenek szüleim, sosem akarta, hogy bármiből is hiányt szenvedjek. De én tudom, hogy jó döntést hozok.
  Egy cseppet sem voltam nyugodt. Az ideges szó egyáltalán nem fejezte ki azt, amit éppen éreztem. Minél hamarabb Szöulba akartam jutni, hogy megkeressem Jimint, s bocsánatot kérjek tőle. Tudni akartam, hogy eszik-e rendesen, alszik-e, a tagok tudnak-e a dolgairól, hogy hogy van. Felemésztett a bizonytalanság és tudatlanság, így sokkal nehezebben bírtam ki a konferenciát. Jiwoo próbálta elvonni a figyelmem, több-kevesebb sikerrel, viszont az este még a konferenciánál is rosszabb volt. Szemhunyásnyit sem aludtam, a neten csüngtem, hogy megtudjak valamit Jimin állapotáról, de a régi és propaganda híreken kívül semmit sem találtam.
  Ami pedig még jobban elszomorított az a sok szomorú üzenet volt az ARMYktól.
#GetWellSoonJimin
#DontHarshYourselfJiminie
#WeLoveYouTheWayYouAre.
  Kicsit érdekesnek találtam...mintha ők is sejtették volna, hogy mi a helyzet, de most erősebben. Vajon a tagok mit gondolhatnak?
  Sose volt semmi ilyen hosszú, mint az a másfél óra repülőút. Azt hittem sosem szállunk le. De persze, én amint leszálltam, elköszöntem Jiwoo-tól, s kirontottam a reptérről, ott pedig fogtam egy taxit.
  Számat szétrágva szálltam ki, miután minden piros lámpánál szitkozódtam az összes létező trágár szóval.
Aztán amint az ajtó előtt álltam, lefagytam. Csak úgy kopogjak be, hogy Jimin él-e még? És a tagok? A rejtőzködésem? Mi lesz így?
  Ha lehet, még sebesebbre rágtam a szám, ahogy az ajtó előtt álltam. Aztán...beszélgetést hallottam a szép fából készült ajtón túl.
  Ijedtemben ráharaptam a nyelvemre, minek következtében majdnem lefolyattam egy könnycseppet, de nem maradhattam az ajtóban. Szétnéztem rejtekhely után kutatva, végül csak az maradt, hogy a ház oldalához fussak, így átvágtam a kis ültetvényen, és bevágódtam a ház mellé, majd hozzápréselődve egyre bentebb araszoltam. Aztán nekimentem egy ablakkeretnek.
  A fürdőszoba ablaka.
  Vajon túlélném-e anélkül, hogy lebuknék? Vagy feljelentenének?
  Dehát ismertem magamat...Mióta Jimin bekerült az életembe, én a tettek embere vagyok.
  Így fogtam magam, s szépen újra bedobtam a lábam, majd a fejemet is bedugtam, de egy rossz de ja vu fogott el. Szerencsére az öklendezés elmaradt. Nem tudom, mit tettem volna. Sírtam volna vagy egyszerűen csak lefagytam volna?
- Sose leszel újra normális huszonéves, YeEun – motyogtam magamnak, miközben leugrottam az ablakból.
  Miután kigyönyörködtem magam az igen szép és modern fürdőben, amire a múltkor nem volt lehetőségem, az ajtóhoz sétáltam, s először rátapadtam. Ketten beszélgettek, az egyik talán Jimin volt. Aztán elhalkult. Dobolás a fejem fellett. Valaki felment, de valaki lent maradt. 50-50 százalék esélyem volt a lebukásra, viszont ha már itt voltam, nem futamodtam meg.
  Lassan a kilincsre fogtam, s lenyomva résnyire nyitottam, hogy kinézhessek, de kicsi volt a rés, így kintebb tártam, de csak azt láttam, hogy valaki Tv-t néz a nappaliban. Még nagyobbra nyitottam, mire megláttam egy szőke hajkoronát. Jimin...?
  Hirtelen lentebb csúszott a kanapén, miközben beletúrva dobott egyet haján, de ugyanoda visszaesett. Egy hatalmas kő esett le szívemről, s  sóhajtottam egyet, ugyanakkor ismét elszorult, ahogy eszembe jutott a videó.
  Teljesen kitártam az ajtót, s elindultam felé.
- Jimin... – suttogtam megállva a kanapé mellett, mire csak rámpillantott, majd vissza a Tv-re, de egyből kikerekedett szemekkel nézett rám utána. Felállt helyéről, miközben szétnézett, mintha félne, én viszont csak boldog voltam. Nincsen semmi baja...itt áll, úgy, ahogyan itt hagytam. Vékonyan, kócos szőke hajjal, karikás szemekkel, félig szomorú, célig boldog ábrázattal, otthoni, agyonhasznált ruhában.
  Először elmosolyodtam, majd felnevettem, s átszelve köztünk a távolságot erősen átkaroltam a derekát, s csak mosolyogtam.
Édeskés illat, dübörgő szív, törékeny testalkat...
  Jimin feszült volt, mint egy darab kő, de nem zavart, teljesen le lehetett sokkolva, hogy csak úgy előkerültem.
- Örülök, hogy jól vagy – suttogtam a mellkasához szorítva arcom.
  Kissé lentebb engedett, majd lassan ő is átkarolt, s éreztem, ahogy lassul egy kicsit szívverése.
  Egy pár pillanat múlva eltoltam magamtól, s a szemeibe néztem, amik szomorúnak tűntek.
- Örülök, hogy itt vagy – suttogta rekedten ő is elmosolyodva.
- Úgy aggódtam – szaladt ráncba homlokom. – Azt hittem, megint kórházban vagy – vettem egy nagy levegőt.
- Hol jöttél be? – kérdezte elkomolyodva. A padlót kezdtem pásztázni.
- Az ablakon – motyogtam, mire halkan felnevetett, s megfogva csuklóm elindult a lépcső fele. Aztán megállt, s a cipőben lévő lábaimra meredt. Vettem a célzást.
  Lassan sétáltunk fel, s őszintén sok kedvem nem is volt felmenni, ugyanis valaki volt fent. De Jimin nem tágított, egy jobb oldalra lévő szobába húzott be, majd becsukta az ajtót.
- Csak Jungkook van itthon – nyugtatott meg, majd leült nagy valószínűséggel az ő ágyára, ugyanis kettő volt bent. A szoba kellemes barna színű volt a bútorokkal, s kiegészítőkkel együtt, arról nem is beszélve, hogy pasi illat lengett be mindent. Jimin illata, és még valakié, az olyan...vaníliás volt. – De ő azt se hallaná, ha robbantanának a szomszéd szobában, annyira belemerül a játékba – mosolyodott el, mire elnevettem magam.
- Nem gondoltam volna, hogy pont ő ilyen játékmániás – lépkedtem az ajtó melletti szekrényhez, ahol Jimin és a szobatársa képei sorakoztak. Meglepő módon, több közös bandakép sorakozott, mint családi.
- Miért? – kérdezte Jimin kíváncsian. Elmosolyodtam.
- Mert Jungkook...igazán attraktív külsővel rendelkezik – fordultam felé, miután láttam a 15 éves pufi arcú Jimint, s hihetetlenül aranyosnak találtam.
  Jimin arca kissé megkomolyodott, s először nem válaszolt.
- Így van – bólintott egyet. Majd lassan elmosolyodott. – Nem olyan ártatlan ám, mint látszik – vont vállat Jimin, s úgy tűnt, lezártnak tekintette a beszélgetést.
  Megvontam szemöldököm, de végül csak sejtelmesen néztem rá.
- Jól van.
- Ne nézz így – nevetett fel eldőlve az ágyán, takarva arcát. Én is felkacagtam, majd a szemben lévő ágyra ültem le. Jimin lassan kibújt vackából, majd felém fordult. Talán kicsit túl hirtelen lettem komoly, ugyanis rémült ábrázattal találtam szembe magam.