Fogalmam sincs, minek nevezzem ezt

831 72 25
                                    

Ne haragudjon rám egyik olvasóm sem, de úgy érzem ezt muszáj kiírnom magamból.
A fiúk ugyebár a mai MAMA-n is felléptek, Hong Kong-ban. Tökéletes koreó, előadás, ahogy azt a fiúktól már megszoktuk.
De nemrégen vették át az "Artist of the year" díjat. Sajnos a teljes videó az átvételi beszédről nincsen még kint, de néhány fordítást már olvastam Twitteren.
Jómagam nem vagyok sírós fajta, ritkán szoktam bármin is sírni, de ezt valahogyan sikerült megsiratnom.
Mindenki sírt az átvétel közben. Hoseok nem tudta befejezni a beszédét, Taehyungot Jungkook vigasztalta, Namjoon próbálta magát tartani, de valójában senkinek sem ment.
Rengeteg díjat és elismerést kaptak idén. Egyre sikeresebbek és sikeresebbek, azt látjuk, hogy ők mindig boldogok. Hogy minden rendben van velük. Személyszerint, és szerintem még nagyon sok fan szerint nem értettük a Fake Love mondandóját, vagy amit a fiúk magyaráztak hozzá, hogy mi is áll mögötte. Azt hiszem, ma választ kaptunk rá.
Jin a beszédében elmondta egy rövid mondat erejéig, hogy év elején olyan mélyponton voltak, hogy majdnem feloszlottak.
Őszintén mikor ezt először olvastam, egy cseppet sem lepődtem meg. Majd miután megnéztem néhány videót sikerült sírni is.
Azt hiszem mind emlékszünk, hogy miután az utolsó díjátadón is felléptek, s lement(azt hiszem a Melon Music Awards volt), illetve a Mustert is végigcsinálták, eltűntek. Mint a kámfor. Semmi hír róluk, teljesen eltűntek a közéletből. Néha posztoltak pár képet Twitterre, de semmi sem történt. Én valahogyan sejtettem, hogy muszáj egy kicsit pihenniük, hiszen azt a forgalmas évet fel kellett dolgozniuk.
Vegyük sorra: a Wings sikere mindenkit ledöbbentett, de a fiúk robogtak tovább, az év végi díjátadók alatt már a You Never Walk Alone comebackre készültek, alig tudtak egy hetet promotálni, már indult is a Wings tour. Bejárták az Államokat, majd a Billboardra kaptak meghívást. A Billboard miatt felborult a Bon Voyage forgatás is, hiszen vissza kellett érniük az Államokba Hawaii-ról(szabadidő nyilván semmi nem volt ott így). Az a stressz, amit ott átéltek szerintem bőven elég lett volna nekik. Azután haza, hiszen Anniversary volt(szerintem mind láttuk, hogy hotel szobákban készültek a koreókkal), majd Japánba a japán koncertekre(mire megtanulták japánul a dalokat, na meg beszélni is), Summer package forgatás, ázsiai turné, plusz az új album készítése. Annak promotálása, plusz újabb Wings tour helyszínek, na meg Los Angelesbe is meghívták őket fellépni, az a stressz, plusz Billboard és minden egyéb. Év végi koncertek, majd februárban Muster. Biztos vagyok benne, hogy van, amit kihagytam ebből a felsorolásból. De ez még így is soknak tűnik.
Ezek után, nem tudott meglepni a tény, hogy majdnem feloszlottak. Yoongi nem egyszer elmondta, hogy a tusoló alatt sírt, mert nem tudta ezt feldolgozni.
Az, hogy tavasszal eltűntek, teljesen rendben volt. És belül szerintem minden ARMY tartott attól az időszaktól, többek közt én is.
Az idei Bon Voyage-ben Namjoon elkezdett mondani valamit, de nem fejezte be. Szerintem nem merte elmondani. Valószínűleg akkor sem voltak teljesen jól a fiúk(ugyebár június végén voltak Máltán).
Azt mondta, hogy nagyon aggódott és aggódik az ARMY-k miatt, mert sokáig csendben voltak. Látszott rajta, hogy valami nagyon nyomta a lelkét.
A Fake Love ideje alatt is nagyon letörteknek tűntek. Lement a comeback, s el is tűntek újra. Az Anniversary is furcsa volt. De azt hiszem, mostanra már rendeződtek. A sok baleset ellenére szerintem jót tett nekik a Love Yourself tour, hogy annyi fannal találkoztak, na meg a comeback sikere.
Ahogy Jungkook azt mondja a színpadon, hogy sokáig szeretne még az ARMY-k énekese lenni, szerintem most már érteni fogjuk a mögöttes tartalmat.
Mindenesetre, úgy gondolom sokan nem fogjuk fel a súlyát annak, hogy a fiúk ezt mondják, vagy hogy el merik mondani. Egyrészt, én belegondolva abba hogy mindazok ellenére, hogy mennyire szeretik egymást, mennyi mindent értek el, hogy egy albumsorozat közepén voltak, hogy hány millió ember szereti őket képesek lettek volna feloszlani borzalmasan elszomorodtam. Ez mutatja, mennyire is voltak meggyötörve. Másrészt, az hogy elmondták azt jelenti már túl vannak ezen, ami engem nagyon megnyugtatott. De az biztos, hogy nem ez volt az utolsó, amikor hasonló helyzetbe kerülnek.
Ezt azért meséltem el, hogy egyrészt sokkal többen értsék a fiúkat, másrészt, hogy kicsit nézzenek a dolgok mögé.
Mekkora erő lehet bennük?
Mennyire szerethetik egymást?
Mennyire szerethetnek minket?
Hogy vannak még mindig talpon?
Hogy képesek ennyi mindenre?
Ezekre a kérdésekre keresem jelenleg a választ, és ajánlom minden kedves olvasóm figyelmébe őket.😊
Új részt pedig nem valószínű, hogy ma fogok tudni kitenni. Előre is sajnálom.

És végezetül, hagy másoljam be az általam fordított 2! 3! dalszövegét, ugyanis mindennél jobban hozzám szól ez most. Remélem, hozzátok is.

~ Minden rendben, most számolj, egy két' há' és felejts

Felejts el minden rosszat, fogd a kezem, s nevess velem

Reméljük együtt, hogy vannak még számunkra szebb napok is

Ha hiszel abban, amit mondok, számolj, egy két' há'

Ha hiszel nekem, számolj egy két' há'

Amikor azt mondom, egy két' há'

Azt remélem, minden megváltozik

Egy jobb napért

Amíg mi együtt vagyunk ~

I Could Save You(Jiminff)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora