I Could Save You(Jiminff)

Tizenötödik

Utálok másnaposan ébresztőre kelni. Főleg akkor, ha alig ittam, de hányinger gyötör már az ébredés utáni második percben.
Morogva ültem fel az ágyban, s hunyorítva próbáltam kinyitni a szemem, az első dolog pedig, amit észrevettem, az az ablakon végigfolyó esőcsepp volt. Aztán felállva odasétáltam, hogy kinézzek, s elszörnyedve vettem tudomásul, hogy szakad az eső kint, és ahogy elnéztem a felhőket, nem éppen akart elállni. Ahogy szitokszavakat szórtam az esős időre, lassan realizálódott bennem, hogy hol vagyok, miért, kivel, és hogy vissza kell indulnunk Szöul belvárosába. Ez a tény ezerszer jobban elszomorított, mint az eső, és igazából én is meglepődtem rajta, mennyire hasogatott a szívem. Legalább annyira, mint a fejem.
Az erős fényforrást ott hagyva indultam meg a konyhába, miközben a fejemet fogtam a fájó ponton, s az első volt, hogy bevegyek egy fejfájás csillapítót. Azonban meglepetésemre Jimin ott ült a bárszéken, s egy szál alsóban kávét kortyolgatott. Miután lezártam magamban háta íveinek látványát, elé kecmeregtem, s arcát kezdtem először fürkészni. Megpróbáltam nem megbámulni.
Apró szemeit egyből rám kapta, s arca felderült, előtte valami nagyon sötét ábrázatot viselt.
- Hát te? - kérdezte csillogó szemekkel. Szemöldököm ráncoltam rajta egy kicsit, majd jobbnak láttam, ha nem faggatom, így nem is tettem.
- Korán kellett kelnünk, szóval ébresztő... - magyaráztam, de továbbra se vettem le róla szemem. - És te? Mióta ülsz itt?
- Ah, nemrég óta - legyintett, s hirtelen mozdulattal megtörölte orrát. Ismerős volt a mozdulatsor, már csinált ilyet, ráadásul ugyanebben a szituációban. Ez volt a hazugsága árulkodó jele. Arcából ítélve azt mondtam volna, hogy egész este itt ült kint, azonban emlékszem rá, hogy félálomban támogattam be a szobájába, ahol kicsit betakartam, s én is aludni mentem, szóval valamennyit biztos aludt.
- Ha egy óra múlva indulunk, jó? - kérdeztem, miközben elő szedtem az édesburgonyás tálat, meg a jegesteát, amit a bólintó Jimin elé tettem, aki lassan vett egy krumplit és majszolni kezdte. Közben öntöttem kávét magamnak. - Jól vagy? - kérdeztem meg tőle, majd felé fordulva ültem le, megállás nélkül arcát figyelve. Rám nézett, de csak bánatot láttam rajta.
- Igen, csak... - sóhajtott egyet. - Jó lenne még maradni, viszont tudom, hogy a bandatagok és a fanok is mennyire aggódnak értem... - csóválta meg fejét. - De túlságosan jól érzem magam itt - mondta ki, mire nagyot dobbant szívem. Nem vártam volna, hogy ilyen eredményt érek el ezzel az egésszel. - Nem akarok visszamenni a mindennapi problémáimba...
Nagyon örültem, hogy őszintén elmondta a gondolatait nekem. Ez nagyon ritka tőle, ahogy észrevettem, ezért nagyon is értékeltem.
Óvatosan a krumplihoz nyúlt, én viszont lassan az ő kézfejére vezettem tenyerem. Szemei megnőttek, ahogy rám nézett, én viszont csak halványan elmosolyodtam.
- Minden rendben lesz, Jimin - néztem mélyen szemébe, hogy elhiggye. - És egyébként is van még mit csinálni ezen a romon - biccentettem halvány mosollyal a kert fele. Pár pillanatig csak bámult szempárjaimba, akár egy kis gyerek, aztán ő is elmosolyodott, majd lenézett kezeinkre, mire elvettem onnan enyéimet.
Én is vettem egy burgonyát, s a kávét mellé szürcsölve eszegettük csendben a reggelinket, feltehetőleg mindketten ugyanazon gondolkozva. Hogy mi lesz, ha visszamegyünk.
Egy órával később mindent összeszedtünk, amit magunkkal vittünk, s össze is pakoltunk - persze, Jimin ragaszkodott a mosogatáshoz -, majd indultunk is. Jimin hangulata, ha lehetséges még rosszabb állapotba került az ébredésünk óta, ezért kapucniban, az esőben állva szomorú szemekkel bámult a házra, majd lassan le a partra, ami sötétebb lett az eső hatására, s hatalmas hullámok verdesték.
- Ne nézelődj, annál rosszabb itt hagyni - tanácsoltam neki, s beszálltam az autómba, hogy kiálljak, Jimin pedig becsukta a kaput.
Egész úton nem szólalt meg. Csak az ablaknak döntve fejét figyelte a mellettünk elhaladó autókat, a járdán sétáló esernyővel rohanó ember tömeget, s az esőcseppeket az üvegen. Meg persze nagyokat sóhajtott.
Jó, engem is rosszul érintett, hogy ennek a két napnak vége, de egyrészt tartanom kellett magam, másrészt megbeszéltük, hogy fogunk még találkozni, ezért nem aggódtam.
Hirtelen Jimin felém kapta fejét, kikerekedett szemekkel, s a fejére húzta vizes kapucniját, majd a műszerfal alá próbált minél szorosabban bemászni.
- Mi a fenét csinálsz? - kérdeztem a lámpát figyelve, ugyanis nemsokára váltott. - Jimin! - szóltam rá, majd gázt adva indítottam a mögöttünk álló sort.
Jimin lassan felemelkedett, s óvatosan kilesett az ablakon, előre, majd hátra nézve, végül kieresztett egy nagy sóhajt. Én csak szemöldök ráncolva kapkodtam rá a tekintetem.
- Egy fan a másik autóban... - kezdte, s máris egy rossz érzés kezdett épülőben lenni mellkasomban - ...telefonnal a kezében.
- Bassza meg - vágtam egyet a kormányra, Jimin pedig lehunyva szemét dörzsölte meg halántékát. Telefonját lassan előhúzta pulcsija zsebéből, majd felment Twitterre.
- Na? - kérdeztem az utat figyelve.
- Aj - nyögött egy fájdalmasat. - „MEGTALÁLTAM JIMIN OPPÁT" és egy nagycsomó #JIMINFOUND hashtag - mondta el a tweet tartalmát. - Nem hiszem el - sóhajtott egyet eltéve telefonját.
Számat harapdálva agyaltam egy megoldáson, majd végül csak rögtönöztem.
- Hívd fel Namjoont - mondtam, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Mégis miért?
- Gyorsan, mielőtt túlságosan elterjed a hír! - sürgettem. - Írja ki azonnal fancaféra, és Twitterre, hogy a szüleidnél voltál két napig, most értél haza, és nemsokára Vlive-ot indítotok - hadartam, Jimin viszont szájtátva nézett rám. - Csináld már! - förmedtem rá idegesen dobolva a kormányon.
Egyből tárcsázta Namjoont, én pedig azért voltam ebben a tervben teljesen biztos, mert láttam, hogy a fiúk ugyanúgy posztoltak Twitterre, mintha mi sem történt volna, teljesen ignorálva hashtagektől felrobbanó oldalt, és tudtam, hogy ez valamelyikük ötlete volt. Ez pedig elismerést érdemelt.
- Hyung! Én vagyok, igen, Jimin, de figyelj, most vészhelyzet van...Nem, hyung, majd beszélünk később, jól vagyok, semmi baj, de most figyelj rám! - hadarta Jimin idegesen, a maga kisfiús stílusában, de még a székemből is hallottam Namjoon kiabálását. Aztán Jimin olyat tett, amire félrenyeltem a nyálam. - Namjoon hyung! - kiáltotta el magát, én pedig nem ismertem rá, se hangban, se viselkedésben. Teljesen máshogy beszélt, mint az előbb, s szokatlan volt a feszült állkapcsa. Ami egyébként nem volt annyira rossz dolog. - Posztolj Twitterre egy közös képünket, amit nem rég csináltunk, meg fancaféra, hogy nézzék a mindjárt induló Live-ot, mert most értem haza a szüleimtől, oké? - kérdezte, mire kis csend állt be mind az autóban, mind a vonal túlsó végén, azonban Jimin letette a telefont. - Elintézve - mosolygott rám fülig érően a mai napon először.
Kieresztettem egy sóhajt, s bólintottam, miközben a könyökölő kezemre fektettem fejem, s a kialakult csendben nyugodtam le. Teljesen elszoktam ettől az idegbajtól.
Befordultam a dorm utcájába, mire egyből érezhetőbb volt a feszültség az autóban. Leparkoltam a ház előtt, s mind ketten kiszálltunk az éppen csak csepergő esőbe.
Jimin zsebredugott kézzel lassan a házra meredt, majd mély levegőt vett, s felém fordulva rám nézett. Pár pillanatig csak csillogó szemekkel figyelt szétázott kapucnija alól, majd újra megszólalt.
- Köszönök mindent - motyogta, mire halkan elnevettem magam.
- Nincs mit köszönnöd, de ezt már mondtam, meg egyébként is-
Mondatomat félbevágta egy hirtelen mozdulattal, melynek következtében karjai közt találtam magam, és orromat, illetve számat is elfedte vizes pulcsit viselő válla, melyből így is áradt az édeskés illata. Elakadt a lélegzetem egy pillanatra, s egyből szétnéztem az utcán olyan pontok után, ahova lesifotósok bújhatnak, majd a kicsit szorosabban tartó Jiminre koncentráltam. Állát vállamra ejtette, ezzel is tartva engem, mire valamit nekem is kezdenem kellett karjaimmal, így hanyagul átkaroltam derekát. Nem igazán voltam rendben ezzel a szituációval, még úgysem, hogy nagyon kellemesen éreztem magam. Talán csak túl szokatlan volt, ugyanis engem csak Jamie ölelt meg így eddig.
- Csak fogadd el a köszönetemet, és mondd, hogy találkozunk még - motyogta állkapcsát összepréselve, majd óvatosan elengedett.
Először nem találta tekintetem, majd erőt véve magán ártatlan szemeit rám vezette.
- Már egyszer megígértem, nemigaz? - kérdeztem elmosolyodva, de láttam, hogy ez nem elég. - Ígérem.
Egy kissé furcsának találtam, hogy ennyire komolyan veszi ezt a nem-találkozunk-többet témát, hiszen miért ne találkoznánk? Nincs semmi, ami megtiltaná ezt, vagy senki aki befolyásolni tudná a döntéseimet, ezért nem értettem aggodalmát.
- Most pedig siess be, mert kezdeni kell a Live-ot - sürgettem intve kezemmel, mire visszaszállt a Földre, s hátra lesett a házra. - Nézni fogom - vigyorodtam el, mire elnevette magát.
- Szia, YeEun - integetett egyet nekem szomorú szemekkel, azonban mosolyogva.
- Szia, Jimin - intettem én is, s nagyon hülyén éreztem magam, de Jimin lassan hátatfordítva elindult be, majd egy utolsó pillantást vetett rám, s becsukta a bejárati ajtót.
Még pár percig ott álltam a szitáló esőben, egyrészt úgyis mindegy volt már nekem is, másrészt próbáltam megfejteni magamban azt a kellemetlen, fojtogató, nyomasztó érzést, ami feltörni készült belőlem.

~~~

Boldog Karácsonyt a drága olvasóimnak, és élményekben gazdag új évet!😊 I purple you💜