Mostohajáték

Bőrönd

Július 17., 18:47
Eger, Magyarország

Melinda csendben, mezítláb ballagott a szőlősorok között, zsebre dugott kezekkel élvezte a napsütést, pasztelzöld napszemüvege csüngött orrnyergén. Hosszasan meredt a távolba, fordult egyet tengelye körül. Gyanakodva tolta feje tetejére a napszemüveget.

- Ziva! – kiáltott fel. – Magnum! – folytatta hangosabban. – Daisy! – tapsolt hármat. – Ziva, Magnum, Daisy! – Ordított. Újra elismételte a neveket. Másodpercek múlva meglátta előkerülni három felől a három golden retrivert. Farkukat csóválva rohantak Melindához. Melinda leguggolt, kitárta karjait és várta, hogy nekicsapódjon a három felnőtt példány, tehát minimum nyolcvan kilogrammnyi tömény kutya, akik össze-vissza szeretgették őt, és nyalogatták. – Oké, elég! – sipákolt vígan. – Elég! – A három jószág végül csak megértette gazdájukat, és lihegve ültek le egymás mellé. Melinda megtörölte az arcát, nehézkesen feltápászkodott a szó szerinti földből, és leesett napszemüvegét rövidfarmerjának a hátsózsebébe aggatta. – Gyertek! – biccentett fejével, mire követni kezdték őt. Sokáig felsétáltak a sorokon, a visszafele út majdnem negyedóra volt.

Rengeteg mindenen járt az esze. A kutyák konkrétan hallották, ahogyan kattogtak Melinda fejében a fogaskerekek. Édesanyja nehezen, nagyon nehezen, de férje beavatkozása által elengedte lányát Olaszországba. Melinda majdnem olyan cipőben járt, mint Gerda. Csak akkor ment külföldre, ha bajnokságról volt szó, de azt az utat is csapatbusszal tették meg. Utoljára tíz évesen ült repülőn, és magában imádkozott, amikor felültek a zakynthosi járatra. Nem beszélve arról, hogy édesanyja kiabált is vele egy sort, hogy ugyan mégis ki fogja neki kifizetni Olaszországba a jegyet, és a szállást, de Melinda felpattant a székről és rávágta, hogy köszöni szépen, volt saját pénze. Ahogy betöltötte a tizennyolcadik életévét – márciusban – édesapja felvette őt a családi vállalkozásba, amatőr borászként kapott fizetést. Nem számottevőt, de kapott. Minél jobban olvadt bele a szakmába, minél több kolléga ismerte el a munkáját, minél jobban fejlődött, annál szebben növekedett a szám. Azelőtt pedig édesapjától kapott zsebpénzt, ha sikerült egy-egy nagyobb vizsga, illetve nagymama szánta őt meg születésnapján kisebb összegekkel. És igenis büszke volt magára, amint megkapta az első fizetését.  Szüksége volt az egyetemhez pénzre, mert azt saját kézből szerette volna megoldani. El is szeretett volna költözni otthonról. Szóval a saját kis életét tervezgette.
Leért a szőlődombról, házuk terasza egyenesen a szőlősre nyílt, sőt konkrétan a szőlős volt a kert. Fellépett a teraszra, a goldenek szépen sorakoztak az üvegajtó előtt. Elhúzta az ajtót, halkan léptek be a helyiségbe. Nemcsak a kutyák, hanem ő is barna lábnyomokat hagyott maga után a nappali fehér kövén a nedves föld miatt. A kutyák nyilván csak azért még kétszer körbejárták az egész padlót. A lány sóhajtott, s elindult a felmosóért.

- Ziva, lefele! – vékony hangon nyikkant meg, ijedt arccal, amint meglátta az ebet a szintén fehér kanapén. A krémszínű golden szó nélkül pattant le a garnitúráról. A másik két jószág a kövön terült el, mintha jól végezték volna dolgukat.

- Itt mi a fene történt? – Melinda édesanyjának a szemei kétszer akkorára tágultak ki, amint belépett a konyha-nappaliba. Melinda vérkeringése vigyázzba állt. Lassan fordult édesanyja felé.

- Sétáltunk – vont vállat enyhén.

- Tanultál? – vonta föl szemöldökeit, miközben a pultokhoz sétált, és nekilátott egy gyümölcstálnak.

- Mit? – szeppent meg. Nem igazán tudta, hogy nyár közepén mit kellett volna tanulnia, avagy mire. A mosogatóhoz sétált, és elkezdte megtölteni a vödröt.