Mostohajáték

,,Van valami pletykátok?"

Henrietta búsan terítette fekete női zakóját a széktámlára, majd leült. Bence szabadjára engedte ingjének felső két gombját, mintha azzal olyan nagy terhet vett volna le mellkasáról, szintúgy helyet foglalt. Hortenzia lerúgta lábáiról magassarkúit, aztán leheveredett a kanapéra. Adrián az öngyújtójával játszott a konyhapulton ülve. Noel terített. Héda átvette az ebédrendelést. Melinda a földszinti fürdőszobában igazította újra sminkjét a sok könnyeső után. Gerda meg...

- Bence, légy jó hozzám és kísérj le a pincébe! – indult irányba. A Szépszemű felpattant és követte haverináját.

- Ki rendelt ananászos pizzát? – tette le a pultra a négy dobozt Héda. Adrián megállt az öngyújtópiszkálgatásban. – Szégyen rád – ráncolta össze szemöldökeit.

- A hawaii-pizza finom! – csattant fel drámaian.

- Már megint ezen kell vitázni? – kiáltott ki a fürdőből Melinda.

- Gyere, amiga, inkább egyél, addig is csöndbe vagy! – termett ott Henrietta, aki felnyitotta a dobozokat.

- Ugye rendeltetek margharitásat? – pillantott rájuk Noel.

- Sí, Teodoro – intette le Henrietta. Aközben egy emelettel lejjebb, ott a -1 környékén se unatkoztak:

- Nem, Bence! – kapta ki kezéből az üveget Gerda.

- De most na! – csettintett nyelvével.

- Ne igyál ennyit! – rivallt rá komolyan.

- Nem is iszok soka... – Bence befogta a száját, miután meglátta haverinája pillantását. – Próbálkozok, Őzi – sütötte le szemeit.

- Mondtam, hogy menj el orvoshoz – simította meg karját. – Csak féltelek. – Vállat vont.

- Gerda, nincs semmi bajom! Nincs szükségem agyturkászra! – szólalt fel feszülten. Gerda végigmérte a fiút, majd feladva sóhajtott. Kezébe adta a vöröset, s puszit lehelt arcvonalára. Elindult felfele, a Szépszemű csendben követte, két ujját pedig összeakasztotta a lányéval, mondván elnézést az előbbiért.

Az ebéd csöndben telt, amolyan gyászos csöndben. Tényleg megemlékezés volt. Azt a fajta bort itták, amit Adelina szeretett, a kedvenc pizzázójából rendeltek. Jó ízlése volt Adelinának, a fenébe is.

- Eszterhez ki szeretnétek menni? – kérdezett halkan Adrián.

- Illene...? – kételkedett Noel.

- Én kifogok – bólintott határozottan Melinda.

- Szerintem én is – suttogott orra alatt Bence, amit csak mostohahúga és Gerda hallott meg. – Kikísérjük anyáékat.

Doba Eszter volt Adelina és Irina magyar származású édesanyja. A csodálatos édesanya a rákkal küzdött. Már-már látták a reményt a betegséggel szemben az orvosok, de amikor Adelina örökálomra hajtotta fejét, Eszter teste- és lelke még abban a hónapban, pontosabban július tizenharmadikán feladta a küzdelmet. Eszter egy másik temetőben nyugodt, szülei mellett, Adelina pedig apai ágról a nagyszülők mellett. Máshogy nem lehetett megoldani.
Mindezek mellett pedig Debóra is elvesztette legjobb barátnőjét. Nem igazán volt barátkozós, de miután Héda és Bence bemutatta neki Adelinát és szülőjét, Eszter valahogy megtörte a jeget az asszonyon.

- Nola? – motyogott Bence, miközben fel se nézett az asztallapról.

- Mondjad – mosolyodott el kedvesen a fiú, mialatt letette kezéből a szeletet.

- Majd válasszuk ki a képeket, rendben?

- Hát persze! – vágta rá. – Természetesen! – ráncolta homlokát, közben bólogatott. Bence biccentett. Melinda oldalba bökte Gerdát, aki kérdően tekintett rá. Melinda összeszűkített szemekkel érdeklődött, hogy Bence mióta olyan, amilyet az előbb produkált. Amolyan... túl félénk volt az elmúlt másodpercekben. Igazából csak fogalma se volt arról, hogyan viselkedjen azon a napon.