Mostohajáték

Színház

Hortenzia és Héda bájcsevej közepette indultak a svédasztalok felé. A Polsovits lány vidáman megindult a gyümölcstálakhoz, Héda pedig maradt a főételes sornál.

- Dollma, szedsz abból? – érkezett meg mellé a semmiből Melinda, aki rámutatott az egyik tésztára.

- Terveztem – pillantott rá egy másodpercre.

- Csodás, szedj úgy, hogy megkóstolom! – vigyorodott el, majd tovább állt. Héda nagyot sóhajtott, aztán annyival többet kanalazott a tányérjára.

- Mit mondott? – lapult mögé Bence.

- Miért divat megjelenni a semmiből? – suttogott feszesen. Nem nézett hátra a fiúra, csak szimplán előre, s várta a választ.

- Ne haragudj – ejtette ki lágyan ajkai közül. Kezeit mostohatestvére csípőire simította, s közel hajolt füléhez. – Szeretnék veled beszélni. Lehetőleg nem a kattos csapatunk közelében – a mostohalány szólásra nyitotta száját, de nem tudott belekezdeni mondandójába.

- Ti is kértek pezsgőt? – lépett melléjük Noel felhőtlen jókedvvel. Bence a káromkodását visszanyelve szisszent egyet, mostohahúga pedig nevetve horkant fel.

- Mit is mondtál a divatos, semmiből megjelenős dologról, bátyus? – vonta föl szemöldökeit, miközben ráhesszelt.

- Úgy nézek ki mint, aki szokott pezsgőt inni? – karolta át barátját Bence.

- Vörösbor. Egy pincészetnyivel. Tudom – húzta száját, amí felidézte a Szépszemű kedvencét.

- Miel, egyszer igazán öltözhetnél hozzám is! – suhant el mellettük Henrietta, aki akkor került elő először a vacsora folyamán. A másik három gyorsan nézett rá, de a díva akkor már rég kecsesen lépdelt a svédasztalok másik felénél. Csipkés, sárga felső volt rajta, fehér farmernadrággal, sárga magassarkúval. Haja kontyban volt, ajka pedig szokásosan vörösen rikított.

- Miért néz ki mindig makulátlanul? – motyogott elgondolkodva Héda.

- Mert ő Ritta – vont vállat Bence.

- Láttátok már a húgomat a színfalak mögött, nem? – sóhajtozott unalmasan Noel. – Akkor is makulátlan? – vonta föl szemöldökeit. – Ez csak a látszat. Ez nem a kulissza, hanem a színpad, a kifutó – mutatott végig az éttermen, amivel az egész helyre utalni akart. A mostohatestvérek nem szóltak semmit, tudták, hogy barátjuk igazat beszélt. Noel elindult másfele, mondván éhes volt.
Henrietta, mint egy divatszerelmes úgy gondolkodott, hogy az élet maga a divatkifutó. A legjobb énjét mutatta meg a kifutón. Akkoriban, egy éve megtanult úgy élni, mintha mindennapja az utolsó lett volna. Csakis a családja, s barátai látták a színfalak mögött. A smink nélküli, melegítőben topogó, rendezetlen hajú Salas-Zatter Henrietta Zenaidat.

Egyszerre érkeztek meg az asztalokhoz. Mindenki kezében tányérok lógicáltak. Adrián jobbján ült Hortenzia, ő jobbján Melinda, mellette Gerda, aztán Bence, Héda, Henrietta, s Noel.

- Héda, passz a tányérod! – nyújtotta mancsát Melinda. Héda átnyújtotta tányérját. Kettejüknek igazából semleges kapcsolatuk volt.

- Nem akarunk fogadni? – szólalt fel hirtelen Noel.

- Tessék? – pillantott rá Bence.

- Mint az érettségiteken? – ráncolta homlokát Adrián. Érettséginél fogadtak az osztályzatokra, hogy kinek, milyen lesz. Pár tipp bejött, pár pedig... nos... maradjunk annyiban, hogy Héda és a nyelvtan kiskoruk óta barátok, Bence és a történelem nem barátok, Henrietta és a matematika egyenlő  volt a világháborúval, és a többi...