Mostohajáték

,,Ha valaki belefullad a vízbe, akkor csupaszon fognak rátalálni"

December 31.

- Biztos, hogy ez egy jó ötlet? – Bence az alsó ajkát harapdálta, amiről már-már szakadt le egy réteg bőr.

- Igen – csapta meg Héda a fiút, jelezve, hogy hagyja abba az ajakrágcsát. Bence fújt egyet válasznak, majd sóhajtott, s nekilátott vetkőzni. Héda elfojtott egy mosolyt, miközben hátradőlt az ágyon. Szégyen nélkül élvezte a látványt. Bence felvonta szemöldökeit egy hümmögés közben, ahogy szuggerálta a kismama arcjátékát. Muszáj volt elvigyorodnia, de apró pír szaladt végig orcáján. Amint levette az ingjét hozzávágta túlzott sértődöttséggel Hédához, aki felnevetett, majd betakarta magát vele. A férfiú karjait széttárta.

- Mi a feladat, asszonyom?

- Csak ülj – legyintett lomhán. – Ne mozogj hirtelen.

Bár Héda húzóága a művészetben a festés volt, rajzban is próbálkozott és jól teljesített benne. Imádta az anatómiát, érdekelte az emberi test, aztán azon kapta magát, hogy középiskolában, amikor unatkozott órán, már nem csak szimbólumokat, virágokat és egyéb apróságokat firkált a füzetébe, hanem kezeket, szemeket nagy szempillákkal, illetve kulcscsontot. Aztán szépen lassan az egész emberi testet le tudta rajzolni, már csak finomítani kellett a vonásokon. Végül barátai modellekké váltak, akik néha képesek voltak órákon át ülni, állni, feküdni csak azért, hogy meglássák, hogy Héda hogyan látta őket.

,,- Vetkőzz le – jelentette ki Héda, miután már perceken át ki akarta mondani, amit akart. Tíz perce skiccelt, viszont érezte, hogy valami nem jó. Nem egész. Ujjaival erősen szorította füzetének szélét, miközben nyelt egyet.

Gerda szemei kikerekedtek. – Micsoda?

- Mi lenne, ha... – nyalta meg ajkát. – meztelen lennél? – nagyon remélte, hogy nem lépett át egy határt, vagyis de. Átlépett egy határt, egy elég nagyot, de nem tudta eldönteni, hogy jó ötlet volt-e.

- Igen? – Gerda is nyelt egyet. Miért pont ő?

- Igen – bólintott kicsit biztosabban Héda. Felállt a kanapéról, ledobta füzetét a kanapéra, az ajtóhoz sétált, majd bekulcsolta azt. – Csak mi vagyunk, Őzi. Csak te és én – fordult vele szembe. – Csak én látlak – sétált vissza lassan, komótosan, miközben bizalmasan nézett barátnője riadt szemeibe. Gerda idegesen harapott bele az ajkába, kiengedett hajának a végét piszkálta, majd egy tincset füle mögé tűrt. Elpillantott Hédáról.

- Miért nem kéred meg erre mondjuk Rittát?

- Mert tudom, hogy erre van szükséged – válaszolt vissza gondolkodás nélkül. Héda végül leguggolt Gerda elé, aki ,,Z" ülésben ült a puha, barna szőnyegen. Bence stúdiójában voltak, csak ők ketten. Héda megfogta barátnője vállait, ösztönözve őt ezzel arra, hogy nézzen vissza a szemeibe. – Én máshogy látlak téged, mint te magadat. – Gerda felhorkant. – Na! – vonta össze szemöldökeit dorgáló stílusban. Héda megfogta a fehér ing alját. Amikor rajzolt valakit, akkor az illető az esetek nagy részében ingben volt. Gerda lehunyta a szemeit. – Csak akkor, ha megengeded.

- Ez egy nagyon spontán ötlet.

- Tudom – mosolyodott el haloványan. Gerda megint nyelt, hátravágta a fejét. Visszahúzta a fejét pár pillanat után, aprókat bólintott, miközben ajkai pengeélesre voltak összeszorítva.

- Utállak – súgta maga elé, amit persze nem gondolt komolyan. Héda tudta, hogy nyert ügye van és elkezdte kigombolni az inget.

Bár Gerda a következő negyven csupasz percben a gödör legalján érezte magát, igazából Hédának köszönhette az első lépést saját magának elfogadásával kapcsolatban. Végre meglátta, hogy más hogyan látta őt. Héda látta az íves csípőt, a feszes vádlit, a középhosszú ujjait a fehérre festett mandulaformájú körmökkel, látta a gyönyört a fesztelen hasán, az ereket futni a mellein a striákkal együtt. Látott mindent. Látott mindent, de nem úgy ahogy ő maga, hanem ahogy egy ember, aki szerette."