Mostohajáték

Boríték

December 29., 17:17
Santender, Spanyolország

- Ez csodálatos! – Gerda alig kapott levegőt, annyira vigyorgott és tátotta a száját. – Ez egyszerűen... – húzta el nagy hévvel a fehér függönyt, majd kilépett a teraszra.

- Elképesztő – pislogott nagyokat Oszkár, miközben követte Gerdát. Gerda nekitámaszkodott a korlátnak, Oszkár átkarolta hátulról és ketten néztek előre a távolba. A végtelen tengert látták, megfűszerezve egy kis szabadsággal. Gerda kuncogott, hátra vetette fejét a fiú mellkasának, aki lehajolt hozzá és egy csókot lehelt a homlokára.

- Apád mióta él itt? – tárta szét karjait Melinda a földszinten, miután ledobta zöld Kånken hátizsákját a kanapéra.

- Bátor választás – mutatott rá Héda a fehér kanapéra, ajkait összepréselte.

- A szülei is itt éltek már – vont vállat Noel. – Öröklődött.

A Salas rezidencia több volt, mint holmi kis villa. A tengerhez közel egy régebbi stílusú, mégis jó kiállású villácskában lakott Noelék édesapja, Paolo. Az Aprócsapat pár perce érkezett meg a reptérről, teljes izgalomban. Szürreálisnak érezték azt, hogy december végén a tengerparta készültek lemenni.
Paolo hihetetlenül kedves és szeretetteljes volt az Aprócsapattal, szinte mindenki megjegyezte, hogy mennyire hasonlítottak a gyerekek az apjukra. Ami pedig kifejezetten meglepő volt mindenki számára, hogy Henrietta és Noel milyen gyorsan változtattak attitűdöt. Inkább már Zenaida és Teodoro voltak, mint Henrietta és Noel.

- Ez egy külön életérzés – Héda hatalmasat szippantott a levegőből. Tömény sót érzett, mégis mosolyognia kellett tőle. Tenyereit pocakjára simította, lábujjait megmozgatta a puha homokban. Szemeit lehunyta, s szimplán csak élvezte, hogy a lágy szél belekapott kiengedett hajába. Bence egy fakó mosollyal figyelte őt. Melinda és Gerda már Adriánt rángatták be a vízbe. Hiába volt melegebb az idő télen Spanyolországba, mégsem volt harminc fok, szóval Adrián távolabb tartotta volna magát a víztől.

- Én ezt nem! – erősködött Adrián a két lány között, akik karjainál fogva húzták őt maguk után. – Noel! – ordított hátra barátjának. Noel nevetgélve maga elé emelte kezeit, mondván nem tudott és nem is szeretett volna segíteni. – Bence? – kereste a fiút a szemeivel, de ahogy meglátta, hogy Bence éppen készült megcsókolni Hédát, azonnal feladta. – Oszkár! – kapálózott tovább, a víz pedig egyre közelebb volt.

- Nagyon jól csináljátok, lányok, így tovább! – tapsolt nekik bíztató hangnemmel. – Csodás vagy, Bambi! – kiabált Gerdának büszkén.

- Nem jössz be? – bökte oldalba Rebeka Hédát, miután már majdnem mindannyian a vízben voltak. Héda továbbra is csak bokáig állt a tengerben. Bence egyik fekete ingjét viselte, amit a szellő mindig jó irányba fújt szerencséjére. Héda mosolyogva megrázta a fejét.

- Menj csak, én ledőlök – biccentett neki, majd karjait ismét összefonta mellei alatt. – Vizimentő is kell – kacsintott rá. Rebeka nevetgélve helyeselt, végül Noel nyaggatására ő is elkezdett bemerészkedni a vízbe.

- A leggyönyörűbb vizimentő, akit valaha láttam – Bencén fekete térdig érő fürdőnadrág volt és egy fehér márkátlan atléta. Héda kuncogott, majd átölelte a derekánál a fiút oldalról.

- El kell nekik mondani – súgta, miközben állát a fiú vállához támasztotta.

- Tudom – hunyta le szemeit Bence. – Tudom, angyalom. De mi van, ha ez teszi tönkre a... – pillái lassan emelkedtek vissza. – ezt – mutatott körbe. A nyugalmat, a boldogságot, a szabadságot.