Mostohajáték

Mesélnivaló

- Én ezt nem fogom bírni – suttogott Bence halkan.

- Senki se fogja – Héda leguggolt mostohatestvére ágya mellé, s a Szépszemű térdeire csúsztatta tenyereit, aki a bútor szélén ült. – De túlesünk rajta, ugye? A nehezén túlestünk – szende mosolyra húzta dús ajkait.

- Nem, húgi... a neheze csak most jön – Nyelt egyet.

- Itt vagyunk egymásnak, ez a lényeg, nem? – Pozitivitás.

- De – nyögte ki, miközben le se vette szemeit a falról. Héda bólintott. Felegyenesedett.

- Jó éjszakát! – puszilta homlokon mostoháját.

- Aludj itt! – feküdt hanyatt Bence.

- Szívesen! – vigyorodott el, aztán behajította magát a fiú mellé.

...

- Esküszöm, hogy az igazat mondom, a teljes igazat, és csakis az igazat! – hallatszódott az eskü hangosan a tárgyalási teremben, miközben Héda a jobb kezét maga mellé emelve nézett végig mindenkin.

A bírónő bólintott, a Dollmayer lány pedig helyet foglalt a tanú-széken.

...

Melinda körbenézett, kit kérdezhetne, szemei megállapodtak Bencén.

- Felelsz vagy mersz?

- Felelek. – Bólintott.

- Milyen érzés gyilkosnak lenni?

Július 8.

- Megint – temette arcát kezei közé Bence. – Megint ugyanazokat álmodom! – homlokát letámasztotta az asztallapra és a földet bámulta.

- Semmi baj, kicsim – simította meg hátát Debóra. – Már nincs semmi baj – mosolyodott el keserűen. Héda csendben támaszkodott neki a konyhapultnak. Egon hosszasan átölelte lányát.

- Mikor érkeznek a többiek? – vette vállára táskáját az édesanya.

- Már a reptéren vannak – válaszolt Héda.

- Mi is kimegyünk délután hozzá, ha végeztünk a munkával – Az édesapa megsimította fia buksiját, majd a szülők pár percen belül távoztak. Az Angyalhúg megigazította fekete kosztüm ruháját, majd megemelte bátyja állát.

- Szedd össze magad! – nyalta meg ajkát. – Azt szeretné, hogy boldog legyél! Miatta, Bence! Miatta szedd össze magad! – A fiú bólintott. Lábra állt. A mostohalány lesimította a Szépszemű fekete ingjét, majd begombolta az utolsó három gombot neki, kezeit otthagyta mellkasán – Én is miatta csinálom.

- Gvendolin nem tud hazajönni – préselte össze meggyszínű ajkait mondata végén.

- Tudom – hajtotta le fejét. Bence megfogta a kisasszony jobbját, majd belecsókolt a tenyerébe. – A csokor – Héda bólintott, aztán kezébe vette a kilenc szál fehér rózsát. Csendben kiléptek a házból, mindketten saját autójukba ültek bele.

...

A Volvok lassítani kezdtek, amikor meglátták barátaikat. Melinda levette napszemüvegét, amivel fájdalmas pillantását takarta, Henrietta felnézett a járdabámulásból, Gerda összepréselte ajkait, Hortenzia semleges arcával gyűrte le a lassú perceket, Noel nyelt egyet, Adrián pedig párás tekintettel nézett maga elé.

Bence becsapta az autóajtót, majd Héda négykerekűjéhez sétált, és kisegítette őt, ahogy illett alkalmaknál. A kisasszony baljával belekarolt mostohabátyjába, jobbjával pedig a csokrot fogta. Intettek a többieknek csomagtartóik felé, akik csendben pakolták be az autókba a sporttáskákat, kisbőröndöket. Egy-egy biccentéssel köszöntek. Együtt mentek be a temető vaskapuján. Az időjárás kifogásolható volt, ami általában normális az ilyen napokon. Lógott az eső lába. Gerda és Melinda összekulcsolták kezeiket, Adrián átkarolta Hortenziát, Noel és Henrietta pedig egymásnak dőlve ballagott. Beljebb mentek, az egész hely nemhogy halott volt, hanem üres is. Ez... nem volt szép, bocsánat. Megálltak a szürke márványsírkő felett.