Vérszerinti apa, nevelőapa, mostohaapa

206 18 199
                                    


Bence napszíttán állt az erkélyen. Lezseren támaszkodott neki a korlátnak, s figyelte a nyugovóra készülődő Napot. A tenger zúgását pedig relaxáló volt hallani. Eltűnt a valóvilágból. Gondolatai már sokkal messzebb jártak, mint Románia Görögországtól. Ismerős kopogás billentette ki őt.

- Mehetünk?

- Szerinted élvezné? – kérdezett rá a Szépszemű, miközben semmit sem mozdult. Héda halványan elmosolyodott. Odalépdelt hozzá, majd megsimította hátát.

- Hát persze. Imádná.

Megfordult. Mostohahúga magassarkúi voltak a bűnösök. Tetőtől-talpig szemlélte végig. - Angyali – Biccentett. A másik arcon puszilta.

- Összeöltöztünk! – Vigyorgott. A mostohafiún fehér ing lógott, – mindig – fekete farmerrel. A mostohalányon fehér ruha volt, fekete cipővel.

Bence nyújtotta a jobbját. – Doamnă – ejtette ki lágyan a ,,Hölgyem" szót, amíg lepillantott rá.

Héda belékarolt. – Domnule – ,,Uram".

A hotel halljában nyüzsögtek az elegánsan öltözött vendégek, mindenki az étterembe ment, vagy jött ki onnan. A hangulat utánozhatatlan volt, egy fess úr még zongoradallamot is játszott a hallban egész este. A bárpult csurig volt, a bártenderek nem unatkoztak, ahogy a felszolgálók sem.

- Ez már élet – ismerte el Bence.

- Nem semmi – Héda úgy forgott körbe-körbe, mint egy hatéves, akit bedobtak a végtelen játékboltba.

- Mifelénk még mindig jobban tolják – legyintett a kisebbik Zatter.

- Ámen – ökölpacsizott vele testvére.

- Ezt most a magyar vagy a spanyol éned mondta? – vonta föl szemöldökeit a Szépszemű.

- Cállate, Miel! – Megforgatta szemeit egy apró mosoly közben.

- Azt mondta, hogy fogjam be? Jól értetem? – hajolt oda Noelhez.

- Tökéletesen, haver – erősítette meg. 

- Jó esténk lesz – könyvelte el Héda félve.

Henriettát hangosan megdicsérték, mielőtt beléptek volna az étterembe, de ezen igazából a többiek nem lepődtek meg. A déli lányon csipkés, sárga – mi más – ruha feszült, ami térdig ért. A színben hozzá illő magassarkú és a piros rúzs, a természetesen hullámos hajjal, csak hab volt a tortán. A dicsért hölgy száznyolcvan fokot fordult, és sok őt figyelő szempár fogadta. Felvonta egyik szemöldökét, végignézett a tizenpár emberen. Állát megemelte, bájosan mosolygott.

- Todos son hermosos – pislogott szendén. Az emberek értetlenül néztek össze. – Gracias – Belépett az étterembe. Noel büszkén vigyorgott. A mostohatestvérek kapásból érdeklődni kezdtek, mi lehetett a mondat.

,,Mindenki gyönyörű".

- Szeretem, hogy ilyenek – súgott Héda bátyjának, miközben már ketten sétáltak a svédasztalokhoz. 

Bence kíváncsian nézett a mellette levőre. – Milyenek?

- Magyarországon és Romániában... – kereste a megfelelő szavakat, aztán folytatta. – Ott nem tudnak önmaguk lenni. De leginkább Magyarországon. Eljövünk külföldre és máris látod a valódi énjüket.

- Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, húgom, ezt te is tudod.

- Tudom, persze! – csettintett nyelvével. – De Henrietta és Zenaida között nagy különbség van.

MostohajátékWhere stories live. Discover now