Mostohajáték

Bazi nagy holland lagzi

Április 11.
Amszterdam-Schipol Repülőtér, Hollandia

Henrietta ajkát harapdálta, miközben sétált át a terminálon. Bal tenyerével megdörzsölte arcát. Fáradtság uralta a testét, alig bírt egyenesen menni. Sok, meg még annál is több könyörgés után sikeresen elintézte, hogy elszabadulhasson két napra az egyetemről. Szüksége volt már rá.

- Merre? – emelte telefonját a füléhez.

- Mögötted! – szólt vidáman fel testvére. Henrietta megpördült, szembe találta magát Noellel és Rebekával, mögöttük pedig a többiekkel. Noel arckifejezése megrepedt. Végigmérte húgát, nyelt egyet, s mintha mi sem történt volna, hatalmas lépésekkel indult felé széttárt karokkal. – Hermama! – búgta nyakába. – Annyira jó látni!

- Nagyon hiányoztál – Henrietta karjai szorosan fonódtak bátyja nyaka köré. – Te is! – kacsintott Rebekára, aki mosolyogva kacsintott vissza. A többiek meghatódva nézték az újratalálkozást, majd megölelgették ők is jól a félvér lányt.

Az Aprócsapat repülőre szállt. Hamar ott voltak, nem is kellett sok mindent vinniük, elég volt egy bőrönd nekik. Bár fogalmuk se volt arról, hogy Héda hogyan bírt ki kilenc hónapos állapotosan egy ilyen hosszú autóutat, de repülőgépre nem szállhatott.

És nem. Nem tudták, hogy Héda megszült.

- Beszélt valaki Gvennel, hogy hogy van? – nézett körbe Melinda, amikor már kifele sétáltak a reptérről. – Én nem beszéltem vele.

- Én legutoljára Bencével beszéltem pár napja – vont vállat Noel. – Totál kész van, nem ért semmit se az a beszélgetés – horkant fel.

- Héda nemsokára szül, mit vársz? – pillantott élesen oldalra Rebeka rá. – Az a csoda, ha nem most az autóban folyt el a magzatvize.

- Ugye mindenki hozta a ruháját? – pillantott fel telefonjáról Henrietta.

Henrietta heteket töltött a ruhákkal, amiket barátainak varrt az esküvőre. Nem engedte, hogy holmi márkaboltokban vegyenek ruhákat, különleges ruhákat akart rájuk adni, ami csakis rájuk jó, és amilyen csak nekik van, senki másnak. Az esküvőre öltözködés kapcsán egy kérés volt: senki ne vegyen fel teljesen fehéret. Henrietta ezt tiszteletben tartotta, és még egy kis csavart is vitt a buliba.

- Kaptatok már vissza valami választ? – biccentett Oszkár fele Adrián kíváncsi tekintettel.

- Még nem – rázta meg fejét. – Attól félek, hogy nem fognak minket felvenni.

- Valamiről lemaradtunk? – emelte maga elé kezeit összevont szemöldökökkel Melinda, közben végignézett a két fiún szúrósan.

- Gerda és én ugyanahhoz a céghez adtuk le az önéletrajzunkat, ahova Adirék – foglalta össze tömören a cukrászfiú.

- Az óceánjárókra gondolsz? – billentette előre fejét.

- Aha – vette át a szót Gerda.

- És én erről miért nem tudok? – fordult barátnője felé Melinda, akinek azóta megélesedett a hangneme. Gerda összepréselte ajkait, a földet bámulta. Orrán kifújta a levegőt.

- Nem akartam elkiabálni – pillantott fel. Melinda száját húzva biccentett, mondván, értette az okot.

- Taxi! – intett le egyet Noel, amibe mind befértek. A Mercedes kisbusz lelassított előttük. Elkezdtek bepakolni.

- És ha nem vesznek fel titeket? – tette fel a kényelmetlen kérdést Rebeka az öccsének.

- Akkor beszoptuk a faszt – vont vállat Oszkár.