A január általában mindig felér egy jó hosszú hétfővel. Most is így volt, legalábbis pár embernek igen az Aprócsapatból, miközben valamelyiküknek olyan volt, mint egy szombat este: gyors.Héda az ágyon ült, keresztbe tett lábakkal – már amennyire ment az neki –, s szemezett az íróasztalán levő dobozkával. Bence szó nélkül nyitott be szobájába, ami már inkább volt a szobájuk. Nekitámaszkodott az ajtófélfának, kezeit beledugta fekete farmernadrágjának zsebeibe. Fejét arra billentette, amerre vállait is.
- Anyáék félóra múlva érnek haza.
- Hm – bólintott egy aprót, mondván értette, de szemeit le se vette a dobozról azóta se. Bence odapillantott, aztán sóhajtott, lomhán ellökte magát a félfától. – Alma? – vonta föl egyik szemöldökét.
- Még a fürdőkádban, lent – lassan ballagott Héda elé, kitakarta a dobozt, helyette a fekete inggel eltakart hasfalát bámulta most már. Héda kifújta a levegőt, felpillantott. Bence fakó mosolyt villantott, ahogy összepillantottak, jobb kezét Héda orcájára simította, s cirógatta. – Terved van azzal? – Héda tudta, hogy Bence a dobozra utalt.
- Kellene – hunyta le szemeit. Imádta Bence meleg kezét, ami néhol puha, néhol érdes volt a sok ugrálókötél szorongatása miatt. – Ideje lenne.
- Ki szerint? – Bence lassan húzta lejjebb a kezét a másik arcán, hüvelykujja megsimította Héda állát, aki beledőlt a tenyerébe. A férfiú hüvelykujja feljebb indult, végighúzta ujjbegyét lassan, izgatóan lassan Héda ajkán, amin még nem volt semmilyen piperefesték.
- Szerintem – motyogta. Bence vont egyet szemöldökein, kisebb fajta butaságnak vélte, amit a kismama mondott, de ráhagyta. Inkább arra koncentrált, hogy Héda ajkai nedvesebbek lettek, miközben ujja azóta is jobbra-balra simult rajta.
- Szóval fel szeretnéd venni a nyakláncot? – Bence ismét oldalra billentette fejét, hiába nem látta Héda, mert azóta is csukott szemekkel élvezte a pillanatot.
- Laura nem tudhatta – élesen szívta be a levegőt, Bence tökéletesen látta, hogy megemelkednek a mellei. Felnézett, másodpercekig a falat nézte, ujja megállt. Kezdett kétsége támadni afelől, hogy biztos jó ötlet volt-e az a családi vacsora, amit Alma születésnapja alkalmából szerveztek. De Alma, mint jó gyerek, na meg jó ünnepelt, nyilván késésben volt, csak ő erről még nem tudott.
- Laura pontosan tudta, hogy mit csinál, amikor odaadta neked – válaszolt hangos csend után.
Héda karácsonyra egy nyakláncot kapott unokanővérüktől, és a fenébe is, szép volt az a Swarovski, de egyszerűen nem tudta felvenni. Nem bírta rátenni a nyakára, nem ment. Így ajkát harapdálva, kétségbeesett légzéseket visszafojtva, de elmosolyodott, majd megölelte Laurát, miután átadta neki az ajándékot.- Szép nyaklánc – jegyezte meg Héda ismét, pillái felfele íveltek, végül Bence újra belenézhetett a zöld szemekbe.
- Ahhoz, hogy ékszert tudj viselni, le kell küzdened a félelmet az érintéstől pár testrészednél – mintha Héda nem tudta volna, Bence úgy súgta kettőjük közé erőtlenül.
- Nevetséges – horkant fel Héda. Tényleg annak gondolta ennyi idő után. Ki fél az ékszerektől? Az Isten szerelmére! – gondolta magában.
- Nem nevetséges, angyalom. Fejezd be – pislogott ráérősen a szemeibe. Héda nyugalmat érzett körülöttük. Megigazította ruháját. Egy fekete, kényelmes vastagharisnya volt rajta, térdig érő, bézsszínű, kötött ruhával. Nagy levegőt vett, megfogta Bence csuklóját, amit lejjebb kezdett húzni, a fiú szemei pedig kikerekedtek, amikor az ujjai Héda torka körül voltak. Egyáltalán nem fogott rá, sőt, épphogy érintették a bőrét. Héda ajka remegett, miközben nem szakítottak szemkontaktust. – Héda, nem – vette el kezét. Letérdelt a lány elé, mindkét kezével közrefogta a kismama mancsait. – Nem – rázta meg fejét.
YOU ARE READING
Mostohajáték
Teen FictionA két kisebbik Dollmayer testvért két klisés démon üldözte. Múlt és az alkohol. Nem mintha tizennyolc-kilenc évesen nagy élettörténettel, s tapasztalattal lehet rendelkezni, de kivételek mindig voltak, vannak és lesznek. Több mint kilenc éve voltak...