Mostohajáték

Traccsparti

Debrecen, Magyarország
14:16

- Na? – Rebeka kivételesen nem a sütőrészlegen töltötte idejét, hanem a pult mögött törölgetett éppen poharakat. Szünete volt. Henrietta felnézett  pasztel sárga tervezőfüzetéről. Nyáron a napjai nagy részét a kávéházban töltötte, mindig elfoglalta magát valamivel.

- Héda már vagy húsz perce rám tette a telefont – sóhajtott könnyedén. – Ha minden igaz, akkor Bence valamikor most ért vissza a meghallgatásról – tette le kezéből a grafitot.

- Amúgy... – tett helyére egy magasnyakú poharat a másik. – Miről is van szó? Mármint úgy egyébként – hajította le kezéből a rongyot. – Miért vannak kint Milánóban?

- Bence állásinterjún van a Valentinohoz – bólintott vígan. – Héda elkísérte őt, mint jó mostoha, Gerda világot akar látni, na meg Bence legjobb barátja, Melinda is világot láthat és Gerdával lehet. De érted! – emelte fel kezeit Henrietta – Tök kínos, vagy nem is tudom, hogy mondjam. Melinda és Bence régen együtt voltak, aztán Meli dobta őt, de közben Gerda és Bence azóta legjobb barátok, mióta bemutatkoztak egymásnak. Tipikus mi – horkant fel panaszosan. Rebeka kikerekedett szemekkel pislogott. – Mi az?

- A... – emelte fel mutatóujját a cukrászlány megszeppenve – Álljunk meg! – nevetgélt kellemetlenül könnyedén. – Valentino? – hajolt előrébb. – Az a nagy márka?

- Igen! – csapta össze kezeit boldogan. – Az! Hát nem hihetetlen?! – Kuncogott. – Az egyik kedvencem a Valentino, most pedig, ha Bence bekerül oda, akkor talán rá tudom venni arra, hogy egy-két ruhát eltegyen nekem suttyonban... – gondolkodott el.

- Értem – vonta össze szemöldökeit. – És milyen mostoha?

- Te nem tudtad...? – mutatott rá Henrietta.

- Nem igazán vagyok tisztában a dolgokkal – húzta száját visszásan. – Adriánt, Gerdát, Hortenziát, Noelt és téged ismerlek. Mint most megtudtam, Gerda legjobb barátnője Melinda. Melindát talán kétszer láttam, de Bencét és Hédát szerintem egyszer. Szóval az utolsó háromról konkrétan azt sem tudom, kik – vont vállat.

- Héda és Bence mostohatestvérek. Ők élnek Brassóban, azért láthattad őket csak egyszer – Biccentett.

- Világos – mosolyodott el.

- Igazából testvéreknek tekintik egymást – folytatta Henrietta kéretlenül. – De szerintem ebből nem lesz semmi jó. Vagyis inkább Noel szerint. Noel nem hiszi, hogy ők tényleg tudnak testvérként viselkedni – igazította meg kontyát, majd újra kezébe fogta ceruzáját, hogy visszatérjen a tervezéshez. – Jaj! – kapott észbe. – ¡Lo siento! – kért elnézést. – Erről nem igazán kellene csacsognom – harapott alsó ajkába. Rebeka halkan elnevette magát, mialatt rápillantott karórájára.

- Most visszamegyek, összedobok egy-két süteményt, utána pedig folytathatod, ha szeretnéd – pillantott rá bizalmasan, majd visszaballagott a sütődébe. Henrietta hálásan bólintott, aztán visszatért a ruhatervezéshez.

- Na? – termett ott másodpercek múlva Noel. Henrietta sikítófrászt kapott.

- Diós mio! – csapta le ceruzáját. – Mit mondtam neked a semmiből felbukkanásról, Teodoro? – sziszegte zabosan testvérének.

- Mit érdekel engem – legyintett teátrálisan, fekete tálcáját hónalja alá csapta. – Mit beszéltél Rebekával? – nyalta meg alsó ajkát, s izgatottan várt, mint egy kisgyerek.

- Te most tényleg... – vett egy levegőt nyugtatóképpen. – Ugye nem vártál a lépcsőfordulóban és figyeltél mindvégig? – hunyta le szemeit hitetlenkedő stílusban. Noel kezét a szája elé tette, és kerülte a szemkontaktust. – Fúj, te tényleg szerelmes vagy – torzult el arca drámaian. Noel pironkodva hajtotta le fejét. – Csakhogy tudd, semmi olyanról nem volt szó, ami előrébb vinne téged – vette komolyra a formát. - Ezen csak az segíthet, ha tököt növesztesz magadnak, és elhívod őt valahova – bökte mellkason bátyját. – ¡Sé un hombre! – ,,Légy férfi!"