Mostohajáték

Szétszakadás

- Gvendolin, nem vagyunk kibaszott gyerekek, akiket szétültethetsz! – Bence dühösen kiabált nővérével az autóban. Héda a hátsóülésen volt.

- Ne kiabálj velem! – mutatott rá élesen. – És igenis szét foglak titeket ültetni, nem érdekel, mennyire gyerekes!

- Jó, én ezt itt befejeztem, köszönöm – Bence kiszállt nővére autójából, majd erőből rácsapta az ajtót. Gvendolin kipattant az autójából, utána ordított:

- Ha még egyszer így becsapod a kurva ajtót, ami nem tett ellened semmit, akkor nekiváglak háromszor a szélvédőnek! – meg se várta a választ, visszaült a vezetőülésre. Bence szó nélkül ült be a mellettük levő legkisebb Volvoba. Vett egy nagy levegőt, majd ökleit összeszorította, amit próbált nem rácsapni semmire se. Hatásos volt. Levegőjét kifújta, amivel együtt a düh is távozott, szemeit lehunyta, és fejét hátra döntötte a fejtámlának.

- Dollma, mit keresel itt? – nyitotta ki az ajtót Noel. Mellette Rebeka állt értetlenkedve.

- Most mi leszünk itt Hédával – közölte egyszerűen, felnézett barátjára.

- A kis Dollma nem néz ki beszámíthatónak – nyelt egyet Noel, amint meglátta a síró Hédát kiszállni Gvendolin autójából.

- Pont ezért – bólintott Bence.

- Felőlem – forgatta meg szemeit.

- Noel, bazd meg, most miért kell ezt csinálni? – csattant fel számonkérően.

- Oké, bocsánat! – emelte karjait maga mellé védekezően, hangja máris megbánt volt. Rebeka telepatikusan megdorgálta Noelt, amiért direkt ingerelte Bencét, majd szó nélkül kivették holmijukat az autóból, és átköltöztek a másikba.

- Akarsz vezetni, bébi? – mosolyodott el sejtelmesen kedvesére pillantva Noel. Rebeka felemelte mutatóujját, mialatt visszafordult Bencéhez, hogy vezetheti-e az autóját. A szépszemű fiú bólintott egy bíztató mosoly kíséretében.

- Naná, hogy akarok vezetni! – ujjongott, kivette Noel kezéből a slusszkulcsot, és indult a vezetőüléshez.

- Olyan imádnivaló, hát nem? – tekintett Bencéhez kuncogva. Noel valóban elpirultan kuncogott. Bence ismét bólintott, azóta is mosolyogva. Héda a szemeit törölgetve ment el Noel mellett, akinek ajkáról lehervadt a mosoly. Inkább elindult a középső Volvohoz.

- Hát ez jól kezdődik – ült be az anyósra szipogva.

- Ne foglalkozz vele – nyalta meg száraz ajkát Bence.

- Hogy a fenébe ne foglalkozzak a saját nővéremmel? – ejtette kezeit ölébe, ami csattant egyet.

- Bele fog törődni.

- Azért, mert bele kell törődnie, nem azért, mert bele akar – hajtotta le a napellenzőt, aminek felnyitotta a kistükrét, megnézte mennyire volt szétsírva az angyali arcocskája. – Nagy különbség – jegyezte meg. – Ja, és! – horkant fel szarkasztikusan nevetve. – Egyáltalán mibe is kell beletörődnie? – nézett Bencére kérdőn. – Abba, hogy a kistesói néha napján nyálat cserélnek, vagy abba, hogy szeretik egymást, mert kurvára nem mindegy! – minél közelebb volt a mondat végéhez, annál jobban emelkedett a hangja a hiszti-skálával együtt. Ahogy a mondat végére ért, visszacsapta a helyére a napellenzőt.

- Fejezd be, fejezd be, legalább te neki kiabálj, oké? – hördült fel, szemeit felakasztotta az autómennyezetre.

- Faszért kell megcsókolni a benzinkút közepén – dobta le táskáját lábai közé.