Mostohajáték

Édesanya fehér köpenyben

Október 1.
7:35

- Hihetetlen, hogy ki vagy virulva, az Istenit! – rázta fejét mosolyogva Debóra. Héda erőltetett vigyorral vont vállat az asztalnál ülve. – Van oka?

- Nem járok iskolába, és azt csinálok, amit szeretek – harapott bele mézes pirítósába.

- Te mézes pirítóst eszel? – szörnyedt el Bence, ahogy leért az emeletről. – Hogy lehet azt megenni?

- Mi bajod van vele? – háborodott fel nyamnyogás közben Héda. – Nagyon finom!

- Oké, én leléptem! – csapta vállára táskáját édesanyjuk. – Vigyázzatok magatokra! – indult meg az előszoba fele.

- Szeretlek! – kiáltottak utána kórusban.

- Aha! – válaszolt hitetlenkedve.

- Megyek én is, angyal. – A hangulat egészen gyorsan változott meg, ahogy Debóra kilépett a házból. Bence két tenyérrel támaszkodott meg az asztallapon.

- Borzalmas, hogy minden egyes nap egyedül hagytok – sóhajtott drámaian. Beleivott jegesteájába, nagyokat pislogott közben Bencére.

- Legalább mi dolgozunk, ha te nem – akasztotta félvállra fekete fotóstákáját. Vigyorogva nézett le rá, Héda ledöbbenten pillantott fel. Fölpattant a székből, majd végül nevetve kezdte el ütlegelni a fiút. Bence hasonló hangulatban megfogta csípőjénél a lányt, majd egy csókra magához húzta. – Bevált elhallgattatási módszer – kuncogott halkan.

- Utállak – ölelte át mosolyogva.

- Zia mikor jön? – kérdezett rá. Hortenzia hazaugrott egy kis család látogatásra, és akkor már miért ne nézzen be a Dollmayer famíliához. Héda az időzítést tökéletesnek, egyben ijesztőnek találta.

- Kilenc körül. – Bólintott. Kezeit levezette Bence hátán, egyenesen bele a fiú fekete farmerjának hátsózsebeibe. Bence elvigyorodott, fejét nevetgélve hajtotta hátra.

...

Hortenzia feszülten rángatta be az épületbe Hédát. Minden túl gyorsan történt. A recepcióslány kiáltott utánuk, hogy ugyan mégis merre csak így önszántukból, de meg sem álltak. Beszálltak a liftbe, amiben csak ketten voltak. Csend honolt, a gyilkos csend, a liftajtó nyílt, Hortenzia vezette a Dollmayer lányt. Megálltak a kettes rendelő előtt, a vörös kopogott, majd benyitott.

- Itt vagyunk!

- Szép napot! – nyelt egyet Héda.

- Te nem mondtad el neki, mi? – csettintett nyelvével a doktornő. Hortenzia szórakozottan rázta fejét.

- Mit nem mondtál el? – kerekedtek ki Héda szemei, de a hölgy csak nevetve beljebb kísérte.

- Na, csüccs! – mutatott az ágyra. Hortenzia mintha otthon érezte volna magát, úgy vetette le táskáját és magát is a szabd székre. Héda levette fekete ballonkabátját, felakasztotta, majd felült a vizsgálóágyra.

- Akkor most jön a vallatás, de előtte! – A doktornő leült saját székébe, lábát keresztbe tette a másikon. Héda végigmérte őt. Szőkés-barna konty gyönyörűen a feje búbján, a fehér köpeny csinosan simult rá a fehér farmerre és a fehér blúzra. Lábán szintén fehér belebújós vászoncipő, de az asztal alatt ott volt a sarokban a fehér magassarkú, amit valószínűleg utcára hordott a doktornő. Arca finoman ívelt volt, ajkán szépen vöröslött a rúzsa. – Engedd meg, hogy bemutatkozzak! – tette ölébe kezeit.