Mostohajáték

Szerelem és a mellékhatásai

Október 11.
21:11

Héda letette a fehér bögréjét az íróasztalára, majd odabattyogott tükre elé. A tükör az ajtó belső oldalára volt felszögelve. Haját fülei mögé tűrte, kihúzta magát, majd szépen oldalra fordult. Majdnem két hónaposan egyáltalán nem látszódik a várandósság, na de benne ikrek voltak. Kezeit hasára simította. Fura, határozottan fura érzés volt, egyszerűen nem fogta fel még akkor sem. Nem fért bele az agyába a dolog.

Kezdett megbarátkozni a ténnyel, csak annyi bökkenő volt, hogy ezt a tényt még egy hosszú listányi embernek ki kellet böknie. Hogyan és mikor? Amikor az idejét érzi? Azt nem csinálhatja, hiszen előbb észreveszik rajta, minthogy lelkileg fel tudna készülni rá. Az idő szorította őt az érzésekkel együtt.

Hangos sóhajt hallatott, majd inkább magára öltötte festős-kantárát és leült a kis festős-sarkába. Folytatta a portréját, amin hetek óta dolgozott. Apropó, megint kezdett túl sok festmény lenni a szobájában, amit már egyre nehezebben tudott elhelyezni. Sőt, még attól is megszeppent, hogy mi van, ha nem tesz jót a várandósságának ennyi festékillat. Akkor jött rá, hogy ezektől a fontos apróságoktól fog gyökeresen megváltozni az élete, és ezért sem tudja sokáig titokban tartani azt, amit szeretett volna.
Miután megtette az első ecsetvonást, egyből nyílt az ajtó, őt pedig kisebb fajta düh fogta el, hiszen még le se ült, máris zargatták.

- Mi van már? – hördült fel zabosan.

- Szia? – Bence megszeppenten állt az ajtóban.

- Oh – kerekedtek ki szemei, mialatt hátra fordult hozzá. – Szia! – erőltetettet mosoly festődött rá. – Ne haragudj, csak... – rázta meg fejét.

- Most kezdted el – találta ki. Héda bólintott. Ezúttal őszintén mosolygott. Ledobta az ecsetet, kezeit magasra nyújtotta fel a fiúhoz, aki vigyorogva húzta őt fel a földről, majd vonta bele egy szoros ölelésbe. – Hogy vagy? – temette bele arcát a lány nyakába.

- Én? – rökönyödött meg. Úgy kérdezte, mintha tudta volna. Lehet tudta? – Miért kérded?

- Mert úgy nézel ki, mintha Márk járt volna a szobádban. Vagy Lina szelleme ült volna az ágyon – hajolt vissza, hogy szemébe nézhessen egy biccentés kíséretében.

- Ja! – világosodott meg. – Nem, csak fáradt vagyok – kisimított egy szemébe lógó tincset mostohatestvére szeméből. – Tudod, fárasztóak ezek a napok egyedül – drámai sóhajt hallatott.

- Hogyne, igen – bólogatott Bence egy sejtelmes mosollyal. Héda kuncogott, majd kezeit Bence két orcájára simította és magához húzta egy csókra. Karjait lazán átkulcsolta a fiú nyakán, aki annál is jobban magához ölelte őt, és nyugodtan andalogtak a szó szerint nyálas pillanatban. – Erre jó hazajönni.

- Szívesen, máskor is – kénytelen volt diadalittasan elmosolyodni, amint elváltak egymástól.

- Fürdünk? – egyik kezét összekulcsolta Hédáéval. Héda nyelt egy aprót. Még most el tudott menni fürdeni vele, még semmi sem volt észrevehető. Vagyis remélte a legjobbakat.

- Fürdünk – bólintott egy sokatmondó pillantással.

...

Eger, Magyarország
Október 12, 13:14

- Ezentúl napi öt adagot szedhetsz. Se többet, se kevesebbet – Mariann, Gerda édesanyja komoly tekintettel nézett Hortenziára. Hortenzia bólintott a vörös szemeivel és az összegyűrt zsebkendőkkel a kezében. Mai is kisírta magát, a jó értelemben. – Még két perc és végzünk, életem. Egyéb bármi más óhaj, sóhaj? – Hortenzia a fejét rázta. Felállt, haját hátra dobta, szemeit áttörölgette, majd szipogott egyet.