Mostohajáték

Az Aprócsapat története I.

Négy év. Mennyi, de mennyi minden történt. Engedd meg, hogy kicsit meséljek neked a múltról. Megpróbálok rövid lenni.
Tekerjünk vissza négy évet, azon belül koraőszre. Héda, Bence, Adelina boldogan élték mindennapjaikat. Bencét kilencedikben (annak is leginkább az elején) cukkolták, hogy csak a két lánnyal foglalkozott.

- Haver, szombaton buli van. Jössz? – egyik fiú osztálytársuk tenyerelt rá a Hédával közös padjára a nagyszünetben.

- Nem igazán van kedvem alkoholizálni, de köszi – sóhajtott fel.

- Amúgysem ér rá – szólalt meg eggyel hátrébb Adelina.

- Miért lógsz állandóan velük? – mutatott a lányokra. Adelina lepakolta a padról a két lábát és élesen nézett osztálytársára.

- Miért kell beleverned a fejed más dolgába? – horkant fel zabosan.

- Lina – döntötte hátra fejét megelégelten Héda, jelezve, hogy vegyen vissza stílusából.

- Mi van? – tárta szét karjait. – Ez egy paraszt! Aki nem megy vele "inni" – mutatott macskakörmöt színpadiasan – azzal baszakszik!

- Pofa be! – rivallt rá a fiú.

- Rád borítsam a padot vagy rád borítsam a padot? – Bence végre felnézett füzetéből. Amúgy halál nyugodt volt.

- Full gáz vagy – mérte végig megvetően a Dollmayer fiút.

- Azért mert nem iszok már tizennégy-öt évesen, vagy mert egyelőre két nővel értek csak szót? – vonta föl egyik szemöldökét.

- Inkább a második – vigyorodott el gúnyosan. Adelina eltátott szájjal csapott a padra, Héda románul elmormolt egy szitkozódást, mert a kötekedő úgyse állt jól az adott nyelvből.

- Figyelj, haver – nyomta meg az utolsó szót Bence, amíg hátradőlt a széken. – Neked se józan viselkedéssel, se részeggel nem lesz annyi nő a közeledben, mint nekem – szelíden elmosolyodott. – Már elnézést! – pillantotta Hédára, majd Adelinára. Adelina vállat vont. Héda elvigyorodott.

Adelina novemberben elhatározta, hogy bemutatja (a Hédán kívüli) legjobb barátnőjét, Hortenziát. Onnantól fogva négyen voltak, és egyből megtalálták a mostohatestvérek Hortenziával a közös hangot.
Szóval ilyesmikre gondolj. Amúgy Bence néha nem tudott mit kezdeni magával, amikor például Adelina és Hortenzia egyszerre menstruált. Hú, amikor Héda is. Egyszeri volt és utolsó. De túlélte.

Eltelt egy hónap, a téli szünet első napja. Bence bebaktatott szüleihez az irodájukba. A szülők éppen két delikvensükkel az intéznivalójukat, könyvelnivalójukat beszélték át. Fáradt sóhajtás közben kullogott be a kisebb fajta, egyszerű konyhába, ami az egész irodának volt fent tartva. Meglepetten torpant meg, amikor megpillantott az asztalnál ülni egy ismeretlent.

- Szia...? – nyögte ki.

- Szia – vetette oda egyszerűen. Visszanézett telefonjára, azzal foglalta le magát.

- Te mit keresel itt? – mutatott maga elé, utalva a konyhára.

- Ide ültettek le – vállat vont. Bence szemöldökeit felvonva indult a kishűtőhöz, kivette belőle az utolsó szelet zserbót.

- Kérsz?

- Miért fogadnék el egy idegen kissráctól bármit is? – tette le telefonját az asztalra.