Mostohajáték

Díva

Héda egész este az új ruhájában caplatott ide-oda, Noel elvolt a kanapén a maradék tortával, amit egy pohár vörösborral öblített le, Henrietta alaposan megveregette a saját vállát, majd Hédával csajos-pletyka-időbe kezdtek, Bence meg az egész üveg szeszt a kezébe vette, s úgy volt nekidőlve nyamnyogó barátjának.

- Ritta, hoztad a cicivillantós fürdőruhád? – szólta el magát Bence.

- A mit? – Noel félrenyelt, és hangos köhögésbe kezdett. Bence eldőlt, ahogy az idősebbik Zatter fiú a térdeire támaszkodva hajolt előre. A Szépszemű hangosan vihogott, mint akinek nagyon gyorsan szüksége lett volna egy kis detoxra. Héda homlokon csapta magát, Henrietta pedig összepréselt ajkakkal tette csípőre kezeit.

- Dollma, elmondanád, hogy mégis miről besz... – Henrietta úgy tett, mintha semmit sem értett volna. Noel a fuldoklása közben felemelte egyik kezét, mondván szólni szeretett volna. Bence a röhögőgörcse közben hátba veregette őt.

- Hé, Nola! – mászott a dívány szélére, ahol haverja ült. – Nesze, pia! Igyál rá! – adta kezébe ellentmondást nem tűrve. – Salud! – ,,Egészségedre!"

- Ki ez a balfasz... ? – kérdezett leginkább saját magától Héda, miközben bátyjára mutatott.

- Nem vagyok hülye, Ritta! – állt két talpra a mostohafiú. – Ismerlek titeket, mint a rossz pénzt! – bökött rajtuk végig. – Héda a fenekét mutogatja! – tárta szét karjait. – Mi Nolával meg az ünneprontó, egyben védelmező bátyuskák vagyunk, excuse me! – emelte meg állát kárörvendő stílusban.

- A bőröndömben van – sóhajtott lemondóan a vádolt kishölgy.

- Áhá! – kiáltott fel Héda. – Akkor én is berakom a bőröndömbe! – indult az emelet fele.

Ez már egyáltalán nem arról szólt, hogy tényleg fel akarta venni Héda azt az átkozott villantós-fürdőruhát, hanem arról, hogy idegesíthette a mostohatestvérét.

- Behajítalak a hidegzuhany alá! – ordított Bence. – Hallod? – kezdett a lépcsőhöz loholni. – Nem vagy vicces!

...

Másnap reggel Héda ébredt elsőnek. Hétfőhöz réven, eléggé izgatottan pattogott le a lépcsőn. Meglátott egy bizonyos tárgyat a dohányzóasztalon. Vidámsága elszállt, amit komorság vett át. Kezébe vette a kis semmiségnek tűnő dolgot, majd a hűtő fele indult. Kinyitotta azt, de nem volt ott az, amit keresett. Szomorúan pillantott a tenyerében nyugvó dugóhúzóra, ami a múlt esti borhoz tartozott. Az üveg üresen állt a konyhapulton.

- Háromszáztizenkettő – Suttogta. Sóhajtott, majd ruhájának az apró zsebébe – merthogy zseb volt a ruhán – süllyesztette a parafadugót, aztán nekilátott reggeli tejeskávéjának és a reggeli elkészítésének. Csöndes percek múlva Debóra tűnt fel.

- Szép reggelt, szívem! – csókolta homlokon lányát.

- Viszont, Anyu! – Mosolygott.

- Kérlek, próbáljatok meg időben odaérni a reptérre! – pillantott rá nyomatékosan.

- Nem rajtam szokott múlni, tudod – vont vállat.

- Nos... – siklottak szemei karórájára. – Ha azt nézzük, hogy a többieknek is ébren kellene lenniük, te pedig igazán megtehetnéd, hogy felkelted őket, akkor... – kezdett színpadi gondolkodásba. – De, rajtad is múlik – Biccentett. Az emeletre mutatott. – Menj, kicsim!

Héda lebiggyesztett ajkakkal indult a lépcső fele, kávéjával kezében. Szó nélkül berontott szobájába, ahol mostohája is aludt aznap.
- Suttyóka! – emelte fel hangját lezseren. – Ideje felkelni! – Bögréjét lecsapta komódjára, direkt hangzavart keltve. A Szépszemű átfordult a másik oldalára. – Igen, jól hallottad! – tapsolt kettőt. Unott sóhaj után lehúzta róla a paplant.