Mostohajáték

,,Egy külön életérzés, ami itt van"

- Te jössz – szökdécselt oda mostohabátyjához Héda. Bence lecsapta az üres limonádés poharát a konyhapultra.

- Mi? – nyelt egyet. Hortnezia és Adrián belépett a helyiségbe, mosolyogtak. Könnyen megbeszélték a dolgokat. Bence abban reménykedett, hogy el fog húzódni a dolog, de nem sikerült. A levegő megdermedt, Bence kétségbeesetten nézett Adriánra, a másik pedig erősen harapott bele alsó ajkába.

- Haver, én... ­– Adrián nem tudta, hogyan kellett volna egyáltalán ránéznie barátjára, nemhogy bocsánatot kérni tőle.

- Úristen, csak gyere ide, oké? – adta fel Bence, karjait széttárta. Adrián nevetve bukdácsolt Bencéhez, aztán szoros ölelésbe zárkóztak.

- Akkora faszok – fonta karba kezeit Héda.

- Azok – csukta be maga után Gerda az erkélyajtót, pont elkapta a lényeges mondatot. – Oh! – szeppent meg, miután meglátta az egymásba kapaszkodó fiúkat. – Így már végképp értem – vonta föl szemöldökeit egy momentumra. – Akkor is azok – vont vállat.

- Ez is megvolt – bólogatott Hortenzia.

- Nem akartalak megbántani Linával – tolta el magától Bencét, aki biccentett válaszként. – Tudom, a legszarabbkor hoztam fel, és nem is jogosan, de...

- De néha már sok vagyok, tudom – hajtotta le fejét egy fakó mosollyal. – Tudom.

- Tudja? – nézett rá a másik két lányra Gerda meglepetten.

- Dehogy tudja – legyintett Héda.

- Úgy csinál, mintha – huppant le a kanapéra Hortenzia.

- Lányok, ne már! – nyögött kellemetlenül Bence egyet.

- Igazuk van – mutatott rájuk Adrián.

- Mindig igazunk van – vonta össze szemöldökeit ezúttal Héda.

- Te csak dugulj el! – szólt rá Bence komolytalanul, próbálta visszatartani nevetését.

- Soha nem lesz akkora szerencséd – vigyorodott el a lány.

- Meglátjuk – szűkítette össze szemeit résnyire sokatmondó pillantással.

- Oké, ez... – emelte fel mutatóujját Gerda ismét megszeppenten. – Pszichológia-mentes szemmel is szexuális utalás volt – állapította meg.

- Pardon? – Bence szemöldökei a homloka közepéig szaladtok föl.

- Mit? – Héda félrenyelte a nem létező vizet a szájában.

- Egyik fülemen be, másikon ki – jegyezte meg magának nagyra nyílt szemekkel a párbeszédet Hortenzia.

- Éppen egy fontos beszélgetés közepén voltunk – simította halántékára két ujját Adrián. – Kivételesen ezt ne most, oké? – fordult feléjük kérlelően.

- Igen, kivételesen! – értett egyet Bence. – Várj, mi az, hogy kivételesen? – esett le neki az az egy szó, meg a jelentése. Adrián csak nevetni tudott.

- Vicceltem – jelentette ki nyugodtan. Nem viccelt. – Ott tartottunk, hogy elnézést, amiért ilyen kurva rondán rontottam neked! – komolyodott vissza az egész szobának a légköre, Adrián pedig mélyen pislogott barátja éppen világoszöld szemeibe. – Nem így kellett volna.

- Legalább szembesítettél azzal, hogy eleged van belőlem – bámulta a padlót megállás nélkül.

- Nem belőled van elegem, hanem... – sóhajtott türelmetlenül. – Hanem... – leejtette karját maga mellé. – De, igen. Így is lehet mondani. Az zavar, hogy sokkal észrevehetőbben si... gyászolsz – javította ki magát. „Siránkozol"-t akart mondani. –, mint Zia. Pedig Lina nem a te legjobb barátod volt, hanem az övé, és... és ilyenkor nem jut eszembe, hogy te voltál vele aznap éjszaka. És valószínűleg én is ilyen lennék a helyedben. De ez általában már későn jut eszembe – Adrián lehengerlően őszinte volt, hiába félt attól, hogy esetlegesen megbántotta vele Bencét. – Tudom, hogy nem sajnáltatni akarod magad. Csak ez így jön le, nem úgy, hogy gyászolsz. Olyan, mintha megsértenéd vele Linát – nyelt egyet.