Mindig is odavoltál a karácsonyért. Talán nem is magáért az ünnepért bolondulsz, sokkal inkább az azt megelőző készületért.
Imádod a lakást dekorálni és kézzel készített apróságokat gyártani.
Rajongsz a forró csokiért, a fahéjas almáért és a gyertyákért.
Kislányt varázsol belőled a hó puszta látványa is, a karácsonyi vásár pedig maga a Mennyország számodra.
Pontosan ezért is csapsz le a november elején felkínált lehetőségre, hogy pár héten át dolgozz a város egyik kisebb vásárán. Másnak talán kész öngyilkosság a hidegben órákig ácsorogva mosolyogva kiszolgálni a vevőket, de te pontosan úgy tekintesz rá, mintha csak a lottó főnyeremény lenne.
A rengeteg apróság, az angyalkák, a mikulások, a girlandok és a színes üveggömbök egészen olyanok, mintha csak egy Csodavilágba csöppennél. A fenyőfa és a sült gesztenye illata pedig teljesen elvarázsol. Látva a boldog mosollyal az arcukon nézelődő embereket, neked is jó kedved lesz, még a mínusz kilencszáz fok ellenére is. A hölgy, akinek besegítesz díszeket és dekorációs kellékeket árul, így jóval a hivatalos szezon előtt, már november közepén kipakoltok az aprócska fa bódéba. Persze rajtatok kívül még jó pár másik eladó is van kint, a hangulat még azért nem az igazi. Az emberek leginkább csak unottan nézelődnek, de akadnak olyanok is, akik vissza-visszajárnak... akár minden nap.
Ő is pontosan ilyen.
Az első napokban bukkan fel először. Semmit sem vesz, csak a hófehér porcelán angyalkákat nézegeti hosszú percekig. Pontosan azokat, amik téged is elvarázsoltak. Jó néhány napon át nem vesz semmit, csak újra és újra visszatér a bódétokhoz, hogy alaposan megszemlélje a gyönyörű, apró, kézzel készített dísztárgyat. Az árukészletetek legnagyobb különlegessége az, hogy minden egyes darab Kim néni kezei által készül, így nincs két teljesen egyforma, sőt egy fajtából nincs is több két-három darabnál. És mind-mind szemet gyönyörködtetően szépek.
Ahogy a naponta felbukkanó fiú is igen szemrevaló. Magas, szikár alakja kitűnik a tömegből, ahogy a telt ajkain játszó huncut mosolya is csak vonzza a tekinteteket... és nem csak a tiédet. Olykor némi keserűséggel vegyes csalódottsággal figyeled, ahogy kedélyesen elbeszélget azokkal a lányokkal, akik csak úgy a semmiből leszólítják. Te sosem voltál az a típus, aki a semmiből odamegy valakihez, aki szimpatikus neki. A vevőkkel, érdeklődőkkel kedvesen eltársalogsz, de az, hogy random idegeneket szólíts le, az nem a te stílusod. És bár nem lenne nehéz beszélgetést kezdeményezni vele, nem teszed és csak csendesen figyeled, ahogy napról-napra vesz le mindenkit a lábáról és mosolyogva nézed, ahogy egy-két kislánynak udvarol, ahogy éppen most is teszi. Totálisan el tudsz olvadni attól, ha egy pasi tud bánni a gyerekekkel. Ő pedig tud, pillanatok alatt csavarja az ujjai köré az aprócska kislányt, aki a pár perccel ezelőtti hisztirohammal totálisan ellentétesen, vígan kacag a magas fiú ölében. Te pedig csak egyre elvarázsoltabb vagy még úgy is, hogy a nevét sem tudod.
- Te jó ég! – szólal meg gondolataid főszereplője közvetlenül előtted. Hirtelen hőkölsz hátra. Fel sem tűnt, hogy a bódéhoz sétált. – Ó – lepődik meg a hirtelen mozdulatodon. – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni – mosolyodik el, amitől az egyébként sem alacsony pulzusod még magasabbra szökik.
- Semmi baj – mosolyogsz vissza rá. – Mi a gond? – kérdezed tőle, visszakanyarodva az érkezéséhez.
- Ebből már csak ez az egy darab van? – forgatja az ujjai között azt a fehér angyalkát, aminek a párját épp tegnap vették meg hosszú hetek dilemmája után.
