Az ember életében többször van olyan, hogy hiába szeretne megtenni valamit, egyszerűen képtelen rá. Van, amikor külső tényezők akadályozzák, de van olyan is, amikor az ellentétek belülről fakadnak. Nehéz a megalkuvás akkor is, amikor tudjuk, hogy egyébként egy jó dolog miatt áldozunk fel valamit. Mégis olykor a tudat sem elég, hogy képesek legyünk megtenni.
Te is pontosan így vagy ezzel.
Jungkookkal a kapcsolatotok gyakorlatilag tökéletes. Mármint az a része, ami a fiúra vonatkozik. Habár nem sok időt tudtok együtt tölteni a folytonos koncertek, turnék, előadások és comebackek miatt, de azokban az időkben, amikor mégis együtt vagytok, az maga a csoda.
Jungkook mindig úgy bánik veled, mint egy hercegnővel. Óv, véd még a széltől is. Kényeztet és lesi minden apró kívánságod. Sosem rejti el, hogy milyen fontos vagy neki. Ha kell, szavakkal, ha kell, tettekkel bizonyítja, hogy mennyire odavan érted. És ez kölcsönös. Olyan számodra a fiú, mint a levegő. Képtelen vagy elképzelni nélküle akár egyetlen pillanatot is. A mosolya, a gondoskodása, a szeretete nélkül.
Csak az élet gondolja másképp. Ahhoz nem kaptál erőt, hogy a fiú rajongóival is meg tudj birkózni.
Már azelőtt, hogy a fanok tudomására hozzátok a kapcsolatotokat, sincsenek illúzióid. Tudod jól, hogy botrány lesz a bejelentésből... méghozzá nem is kicsi. Bár a BigHit nyilvánosan áll ki mellettetek, ti is tudjátok, hogy ez szinte semmit sem jelent.
Nem is lep meg az a szintű gyűlölet, ami a nyakadba zúdul a bejelentés után. De úgy gondolod, hogy képes vagy kibírni. Jungkookért bármit. Reménykedtek abban mindketten, hogy egy idő után talán csillapodnak a kedélyek és ahogy telik majd az idő, úgy higgad le az Army.
Azonban ennél nagyobbat tévedni nem is lehetett volna.
Ahogy telnek a hetek talán még rosszabb, mint az elején. Számtalan fenyegető üzenet, lejárató oldalak a közösségi média felületeken, rosszindulatú pletykák... minden van, amit csak az ember el tud képzelni. Te pedig tűröd...
Egy ideig...
Az utolsó csepp a pohárban az, amikor manipulált képeket kezdenek terjeszteni rólad a neten, amikkel bizonyítani tudják, hogy megcsalod Jungkookot. Kook a világ másik felén koncertezik és azok az armyk is ellened fordulnak, akik eddig kiálltak mellettetek, te pedig feladod.
„Szeretlek, de ennek így semmi értelme! Elköltözöm. Ha visszatérsz Koreába, kérlek ne keress!"
Borzasztó nehéz szívvel, a könnyektől alig látva küldöd el az üzenetet, majd összepakolsz.
Kook egyetlen üzenetére és hívására sem reagálsz, csak nyomtalanul igyekszel eltűnni az életéből, bármennyire is fáj. Egyszerűen képtelen vagy kezelni ezt a fajta ellened irányuló gyűlöletet, amit csak azért kapsz, mert szeretsz és szeretnek. Ez az, amit egyszerűen már nem tudsz elviselni.
A szakításotoknak lassan két hónapja. Soha nem volt ennyire szörnyű időszak az életedben. Annál nehezebb dolog, minthogy ignorálnod kell minden közeledését egyszerűen nem létezik. Vágysz rá. Az öleléseire, a csókjaira, a szerelemes szavaira, mindenére. Mégis tudod, hogy így a legjobb mindenkinek...
Vagy majd egyszer jó lesz mindenkinek.
Ma van a születésnapja. Ez az első gondolat, ami felkeléskor eszedbe jut. Aztán elöntenek az emlékek, hogy az előző években mi mindent csináltatok együtt. Ezt a napot mindig együtt töltöttétek mindegy volt, hogy milyen elfoglaltságuk volt. Volt olyan, amikor a világot keresztülrepülted azért, hogy vele lehess... ma pedig csak marcangolja a lelked az emlék.
Egész nap csak szenvedsz. Nem csinálsz semmit, csak a közös fotóitokat nézegeted és azon gondolkozol, hogy vajon ha egy kicsit kitartóbb vagy, akkor most mit csinálnátok épp. Tudod jól, hogy épp szünetük van és semmi elfoglaltsága sincs, ahogyan azzal is tisztában vagy, hogy Szöulban van. Egész nap igyekszel elnyomni magadban a késztetést, hogy a dormba menj. Szíved szerint rohannál, de az agyad azt súgja, hogy nem szabad.
„Látogasd meg! Kérlek! Yoongi"
Meglep az üzenet. Mióta szakítottatok, a fiúkkal sem igazán kommunikálsz. Mindig is Yoongi állt hozzád a legközelebb, de erre még tőle sem számítottál. Végül összeszedve minden bátorságod indulsz a dorm felé.
Út közben körülbelül tízszer gondolod meg magad és fordulsz hátra, hogy haza menj, de aztán mégis csak folytatod az utad. Magad sem tudva, hogy mit is vársz ettől, hiszen te voltál az, aki feladta ezt az egészet...
Remegő kezekkel nyomod meg a csengőt. A szíved kiugrani készül és igazából fogalmad sincs, hogy mit fogsz mondani.
Ahogy kinyílik az ajtó, megdöbbensz. Mióta szakítottatok nem láttad őt. Direkt kerültél minden hírt, fotót, videót, amin csak felbukkanhatott, így meglepnek a megszokottabbnál hosszabb tincsek.
- T/N? – ragyog fel a tekintete, ahogy eljut a tudatáig, hogy te vagy az. És ebben a pillanatban te is megnyugszol.
- Szia, Kook – mosolyodsz el. – Boldog szü... – kezded a mondatot, de egy hevesen az ajkaidra tapadó Jungkook megakadályoz abban, hogy be is tudd fejezni. Ott az ajtó előtt csókol meg nem törődve a lehetséges fotósokkal vagy rajongókkal.
Az ajaki mézédesek és puhák. Szorosan ölel magához és érzed szívének heves lüktetését. Nyakát átkarolva viszonozod a csókot és újra rájössz, hogy semmi sem számít ezen kívül. Ezt akarod minden egyes nap és nem érdekel, hogy mi az ára.
- Szeretlek – suttogja, ahogy elváltok egymástól. – És soha többé nem engedem, hogy kisétálj az életemből – dönti a homlokát a tiédnek, majd lassan hátrálva besétál veled a lakásba.
Hosszú percekig egyetlen szót sem szól, csak az arcodat tenyerei közé véve pásztázza minden vonásod. Egyszerre mosolyogsz és folynak a könnyeid a boldogságtól. Kimondhatatlanul rettegtél attól, hogy el fog küldeni.
- Boldog szülinapot! – emelkedsz lábujjhegyre, hogy megcsókold és a hajába túrj.
- A legboldogabb – vigyorogja és egy újabb csókot kezdeményez, majd lassan a szobája felé araszol veled, ahol aztán az ágyra döntve csókol tovább.
- Sajnálom – mondod neki percekkel később, mikor már összefonódva cirógatjátok egymást gyengéden.
- Megértem – könyököl fel és egy tincset arrébb simít az arcodból. – Nem mondom, hogy jól esett, de megértem. Talán én is pont ezt tettem volna.
- Sosem csaltalak meg – bukik ki belőled hirtelen.
- Tudom – mosolyog rád gyengéden. – Soha nem is hittem el, csak nem hagytad, hogy ezt elmondjam.
- Sajnálom – motyogod.
- Nem haragszom – cirógatja meg az arcod. – De kérek tőled valamit – támaszkodik feléd, hogy a szemeidbe tudjon nézni.
- Mit? – karolod át a nyakát.
- Ha most visszajössz hozzám, azt jól gondold át. Még egyszer nem tudnám ezt végigcsinálni. Megígérem neked, hogy vigyázok rád, megvédelek tőlük és tisztázunk mindent. Melletted leszek és boldoggá teszlek, de könyörgöm, ne menekülj el újra. Együtt túl leszünk mindenen, csak hagyd, hogy melletted legyek – szavai után egy édes csókkal pecsételi meg az ígéretet, te pedig elhatározod, hogy soha többé nem mondasz le róla... soha. – Te vagy a kedvenc szülinapi ajándékom – omlik melléd kacagva, te pedig tudod, hogy mindig ezt a boldog nevetést akarod hallani kerül, amibe kerül.
