Fura dolog ez a ragaszkodás. Amikor megismerünk valakit, sokszor még elképzelni is nehéz róla az elején, hogy egy nap fontossá válhat a számunkra. De még néha azt is, hogy valaha kedvelni fogjuk. Aztán valahogy napról napra, alkalomról alkalomra alakul ki ez az egész. Végül meg az ember már csak azon kapja magát, hogy a kezdetben nem túl szimpatikus egyén a szíve közepéig tornázta magát és olyan mélyre került, hogy bizony lehetetlen onnan kiásni... és talán nem is akarjuk, hogy eltűnjön onnan.
Pontosan így voltál te is Taeillel az ismeretségetek elején. Amikor Zico bemutatta neked az alacsony, szétvarrt srácot, be kell vallani, nem a szimpatikus volt az első jelző, ami eszedbe jutott róla. Persze cuki volt meg jó fej, de eleinte nagyon nem voltatok egy hullámhosszon... sőt. Vagyis Taeil próbálkozott a közeledbe kerülni, te viszont annál jobban menekültél előle. Ennek hála pedig kialakult egy macska-egér játék köztetek, ami egészen addig fajult, hogy most tűkön ülve várod, hogy elteljen még négy nap és végre újra láthasd őt. Ami már csak azért is vicces, mert a megismerkedésetekkor azt hitted, sosem jön el a bevonulás ideje, hogy végre jó sokáig, jó messze legyen tőled... erre tessék! Mondja azt valaki, hogy az életnek nincs zseniális humora.
Nem vagytok egy pár... illetve a fene tudja már. Jó pár alakalom volt, amikor egy-egy buli után egymás karjaiban ért titeket az álom. Többször gabalyodtatok össze, de sosem mondtátok ki, hogy egy pár lennétek.
A bevonulása előtti éjjel volt egy hosszú és komoly beszélgetésetek. Csattantak el csókok és hangzottak el ígéretek, de húsz hónap hosszú idő, ezt mindketten tudjátok. Taeil nem akart téged belekényszeríteni abba, hogy várnod kelljen rá, te pedig nem akartad még nehezebbé tenni számára a bevonulást, ezért is nem lett „hivatalos" a kapcsolatotok, bár a környezetetekben mindenki úgy kezel titeket, mintha valóban egy pár lennétek. Te pedig reméled, hogy néhány hónap leforgása után ez hivatalos is lesz. Abban biztos vagy, hogy te várni fogsz rá. Ahogy abban is, hogy ő sem a katonaságban fog megcsalni... valljuk be, nincs sok lehetősége.
Hat hét után ma van az első nap, amikor végre találkozhattok. Te pedig teljes lázban égsz emiatt. Egyébként tényleg hihetetlen, hogy mennyire tud hiányozni még annak ellenére is, hogy a legtöbbször az agyadra ment, amikor sokat voltatok együtt. Most még is... hat hét olyan sok idő volt a hülye viccei és a gyönyörű hangja nélkül. Bármennyire is igyekeztél tagadni a srácok előtt, hogy nagyon is hiányzik neked Taeil, magadnak kénytelen vagy bevallani, hogy bizony így van. És nem csak a viccek meg a közösen elhülyült délutánok, hanem a titokban váltott édes csókok, a lágy, kutakodó érintések, a halkan elsuttogott édes ígéretek. Igazából minden, ami Taeillel együtt jár hiányzik.
- T/N, készen vagy? – ront be az ajtó Jaehyo. – Te még így? – szökik a magas fiú szemöldöke az egekig, amikor végig néz a kissé hiányos öltözetű valódon.
- Nem tudom, hogy mit vegyek fel! – nézel rá tanácstalanul. Már rég túl vagytok azon a szinten, hogy akármelyikőtöket is zavarja a másik hiányos öltözete.
- Mintha Taeilnek nem lenne édesmindegy – morogja. – Ez jó lesz – nyom végül egy szoknyát és egy felsőt a kezedbe, majd magadra hagy. – Kettő perc – kiabálja még vissza. Te pedig rekord gyorsasággal készülsz el. – Izgulsz, mi? – vigyorog rád Jaehyo elterülve a kanapédon.
- Miért izgulnék? – kérdezel vissza lazán, mire ő már nem válaszol, csak egy hitetlen mosollyal az ajkain csóválja meg a fejét.
- Lassan indulnod kellene – állapítja meg, miközben a tévét nyomkodja. – Jó szórakozást – kacsint rád.
