A szabály a szokásos, ha nem szereted nem olvasod és a véleményed is megtartod magadnak! Ha viszont olvasod, a véleményed szívesen veszem ;)
Te és Amber évek óta alkottok egy párt. Mindeddig azonban titokban. Persze tudtad azt, hogy egy idő után nem kerülhetitek el a nyilvánosságot, pláne úgy, hogy egy-két újságíró folyamatosan a nyomotokban lohol, bármerre is mentek.
Amber szexualitása egyébként is évek óta foglalkoztatja a sajtót, így tényleg olyanok, akár a nyomozó kopók, mindenhol megtalálnak titeket... de tényleg mindenhol. És ez az, amit Amber megunt.
Bár nem volt egyszerű feladat az SM torkán lenyomni, de pár nappal ezelőtt egy nyilvános Instagram posztban ismerte el, hogy valóban kapcsolatban él, méghozzá egy lánnyal.
És valahol itt kezdődött el az őrület.
Számítottatok rá, hogy nem lesz egy egyszerű menet, de azt a legvadabb álmaidban sem gondoltad, hogy ennyi kellemetlenséggel fog járni az az őszinteség, amit a rajongók szinte kizsaroltak belőletek.
Az SM hozzáállása még a kisebbik probléma, azt tudod kezelni, illetve nem olyan új dolog, volt időd hozzászokni. A barátaitok mellettetek állnak, így ezt a részét viszonylag könnyen el tudod viselni. Ám a fanok egy része felől áradó gyűlölet nagyon is új és fájdalmas. Nem is konkrétan a neked szóló sértések fájnak, sokkal inkább az, hogy látod, hogy Ambert mennyire megviseli a kialakult helyzet. A banda bizonytalan jövője miatt egyébként sem volt túl jól, ez a dolog pedig most nem igazán segít rajta.
Pedig a kapcsolatotok gyakorlatilag tökéletes. Azokban az időkben ismerkedtetek meg, amikor te Szöulba költöztél. Végül is Henry volt az, aki bemutatott titeket egymásnak.
Amber előtt sosem volt dolgod lánnyal. Igazából soha meg sem fordult a fejedben, hogy egyáltalán érdekelnek a lányok is. Sőt, ha teljesen őszinték akarunk lenni, rajta kívül nem is érdekel más lány.
Ettől függetlenül nem volt egy egyszerű dolog magaddal szemben sem elfogadni a tényt, hogy egy lányba vagy szerelmes. Rettegtél attól, hogy mi lesz, ha ez kiderül. Hogy mit fognak hozzá szólni az emberek. Nem is feltétlenül az idegenek véleménye érdekelt, sokkal inkább a barátaidé és a családodé.
Egy ideig igyekeztél el is kerülni a lányt, nehogy akár ő is észre vegyen bármit is ebből az egészből. Hónapokon át tagadtad még magad előtt is a nyilvánvalót és inkább neki álltál trófeákat gyűjteni, csak ne kelljen szembe nézni a valósággal.
De bármennyire is vártad ettől a megoldást, pontosan az ellenkezőjét érted el vele.
Egy idő után képtelen voltál rajta kívül másra is gondolni. A helyzetet pedig Henry sem könnyítette meg, akinek nagyjából egy hetébe telt rájönni, hogy mi is a valódi probléma. Onnantól kezdve pedig nagyjából élni sem hagyott nyugodtan.
- Nem fogom nézni még hetekig, ahogy kínlódtok – ront be egyik nap a lakásodba.
- Senki sem kínlódik – védekezel, de elég gyérre sikerül, ezt még te is belátod.
- Aha, pont azt látom – vág egy grimaszt –, még ha nekem hazudsz is, legalább magadnak ne már – bámul rád rosszallóan.
És valahol ez a nap volt az, amin megtört a jég.
Nem sokkal később felkerested a lányt és bevallottál neki mindent. Mikor pedig kiderült, hogy viszonozza, madarat lehetett volna fogatni veled. Boldogok voltatok, még úgyis, hogy folyamatosan titkolóznotok kellett, pedig legszívesebben világgá kiabáltad volna a boldogságod. De látva a kialakult helyzetet, jobb lett volna még várni vele.
Az elmúlt napok talán még nehezebbek voltak, mint amikor még menekültél az érzéseid elől, azonban kénytelen vagy meghozni életed eddigi legnehezebb döntését.
Te sem akarod ezt, sőt...
De valahogy véget kell vetni a botránynak, ami ha így folytatódik, Amber karrierjének végét fogja jelenteni.
Nehéz szívvel indulsz el a lány lakása felé továbbra sem tudva, hogy hogyan is kellene találnod neki ezt az egészet úgy, hogy senki se sérüljön, de ilyen lehetőség gyakorlatilag nem létezik.
A szokásoshoz képest az út, mintha csak negyed ideig tartana, hamar megérkezel... túl hamar.
Hatalmas sóhaj után előhalászod a pótkulcsot és beengeded magad az ismerős apartmanba.
- T/N, szia! – perdül eléd hirtelen a konyha felől és egy gyors csókot nyom az ajkaidra, aminek elhatározás ide vagy oda, nem tudsz ellenállni. – Mi járatban erre? Nem is mondtad, hogy jössz – ölelne magához, de kitérsz az érintés elől.
- Beszélnünk kell! – nyögöd ki, de nem vagy képes a szemébe nézni.
- Ez nem hangzik jól – tűnik el a jókedve egy pillanat alatt, minek láttán a szíved megszakadni készül. Soha nem akarod szomorúnak látni, pláne nem akarod te azzá tenni. Most mégis épp erre készülsz.
- Nem bírom tovább – fakadsz ki azonnal, ahogy leültök egymástól tisztes távolságban. Pedig minden porcikád remeg az érintése után és bármit megtennél egyetlen öleléséért, de erősnek kell lenned még ha tudod is, hogy bele fog halni a lelked.
- Ezt hogy érted? – kérdezi rémülten és feléd nyúl, de mikor elhúzódsz csak szomorúan ejti maga mellé a kezét.
- Hagyjuk ezt az egészet – sóhajtod halkan, de továbbra is kerülöd a tekintetét. Nem vagy képes ránézni, mert abban a pillanatban sírnád el magad és bújnál a karjaiba, de nem ezért vagy itt.
- Nem értelek – bámul kitartóan várva, hogy végre te is rá nézz.
- Szakítani akarok - nyögöd ki már majdnem sírva –, már nem sze-szeretlek – fűzöd hozzá, igencsak bele akadva a mondatba.
- Hazudsz! – jelenti ki teljes lelki nyugalommal.
- Én... én nem hazudok – dadogod.
- Akkor mondd a szemembe – fogja meg a kezed. Hosszú percek telnek el, mire képes vagy ránézni. De ahogy ez megtörténik, azonnal el is veszel a tekintetében és egyetlen árva szót sem vagy képes kinyögni.
- Pontosan ebben bíztam én is – csúszik közelebb hozzád. – Miért akarsz előlem újra menekülni? – kérdezi, miközben finoman az arcodra simít.
- Nem akarom, hogy miattam kelljen feladnod mindent, amiért eddig küzdöttél – sírod el végül magad, mire szorosan magához ölel, ami elől ezúttal eszedbe sem jut kitérni.
- Bármiről lemondanék érted – suttogja a füledbe és nyugtatólag cirógatja a derekad. – Fogalmad sincs róla, hogy mit jelentesz nekem. Elképzelni sem tudod, hogy milyen biztonságot nyújt már a jelenléted is számomra – fúrja a fejét a nyakadba. Hihetetlenül jól esik az érintése és magad sem tudod, hogy hogyan is hihetted akárcsak egy pillanatig is, hogy képes vagy nélküle akár létezni is. – Nem érdekel, hogy mit beszélnek vagy éppen, hogy kinek mi tetszik vagy nem tetszik. Számomra csak egyetlen egy fontos ember van a világon – hajol hozzád közelebb szinte már az ajkaidra suttogva a szavait. – Te – zárja be végül azt a kevés távolságot is köztetek és egy puha, szerelmes csókba hív. Neked pedig egyetlen gondolat üvölt a fejedben...
Miatta mindent képes vagy elviselni.
