𝙆𝙥𝙤𝙥 𝙄𝙢𝙖𝙜𝙞𝙣𝙚𝙨 𝙄𝙄. |✔

𝐇𝐎𝐘𝐀

Ha valaki felteszi neked a kérdést, hogy mi az a dolog, amivel életed végéig szívesen foglalkoznál, azonnal rávágnád, hogy a tánc. 

Gyakorlatilag mindegy, hogy milyen formában. 

Szívesen tanítanál gyerekeket, lennél koreográfus, de még az sem okozna gondot, ha egy idol csapat mögé kéne beállni háttértáncosnak. Egyszerűen jöhet bármi, aminek köze van a tánchoz.

Éppen ezért felvételiztél az ország legjobb tánc akadémiájára és vagy elmondhatatlanul boldog, hogy fel is vettek. 

Te is tudod, hogy ez nem kis dolog, hiszen a több száz jelentkező közül évente alig húszan kerülnek be. Nem véletlenül ez a legjobb hely. Nehéz bekerülni, bent maradni pedig szintén nem egyszerű dolog. Félévenként rostálják ki az embereket. Aki nem fejlődik eleget, az repül. Éppen ezért évek óta alig négyen-öten végeznek az Akadémián. Értük pedig természetesen kapva kapnak a Kiadók és a legtöbbjük azonnal koreográfusi munkát kap.

Persze jó pár idol is megfordul az iskola falai között, de közülük sem mindenki elég jó ide. Az pedig, hogy te külföldiként sikerrel jártál, szintén hatalmas dolog. Viszont igyekszel nem elbízni magad, hiszen a bejutás az csak egy lépcső, a vége pedig még messze van... addig rengeteg megpróbáltatáson kell átjutnod. 

És csak ez lebeg a a szemed előtt. Gyakorlatilag az egész életedet erre tetted fel, nem hagyhatod, hogy elússzon.

De persze nincs egyszerű dolgod. 

Az, hogy külföldi vagy, egy olyan hátrány, ami leküzdhetetlennek bizonyul. 

Hiába beszéled folyékonyan a nyelvet, néha már jobban is, mint egy-két csoporttársad, akik egyébként helyiek, nem elég. 

A lányok az első pillanatban döntötték el, hogy ellenség vagy, így a kezdetek kezdetén kitaszítottak maguk közül. 

A fiúkkal persze jól elvagy, ők szívesen vannak veled, de ez azért nem olyan, mint mikor van az embernek egy legjobb barátnője, akivel csacsoghat mindenféléről. Meg persze ez csak újabb támadási felület a lányoknak, amit nem is restek kihasználni sosem.

Mivel tényleg nincsenek barátaid, akikkel eltölthetnéd a szabadidőd, így általában gyakorolsz. Ennek meg is van a hatása, hiszen nagyon hamar az évfolyam elejére kerülsz, aminek ugyan örülsz, de csak még távolabb sodor a többiektől. 

Bármennyire is az életed a tánc, azzal sajnos nem lehet beszélgetni. Pedig néha jól esne, ha valaki meghallgatna csak úgy egy kávé mellett. Akinek elmesélhetnéd, hogy mennyire hiányzik az otthonod, hogy mennyire honvágyad van, hogy mennyire egyedül érzed magad. Persze, kedvesek az emberek, de elég látványosan tartják meg tőled a távolságot, így tényleg magányos vagy.

Az iskolában fel-felbukkanó idol lányokban néha ugyan partnerre találsz, de az sem tart örökké. Meg hát a féltékenység olyan fokát vonzza magával, hogy legutóbb, amikor Seulgi feltűnt az Akadémián konkrétan elmenekültél előle, nehogy valaki meglássa, hogy beszélgettek. Utána persze sms-ben elmagyaráztad neki, hogy mi a gond, amit megértett és biztosított róla, hogy ő is pontosan ezt tette volna. Így harag nem lett... de barátod se.

A mai is egy kissé magányosabb nap. Egyedül üldögélve ebédelsz a kantin egyik asztalánál, mikor hirtelen beront az iskola egyik tanára.

- Első éves lányok! – ereszti ki a hangját. – Ebéd után gyülekező az emeleti nagy gyakorló teremben! – gyorsan letudja a bejelentést, majd hasonló vehemenciával távozik, mint amilyennel érkezett. Az utolsó pár falat után felállsz és a megadott hely felé veszed az irányt.