Hongjoong a gimnázium kezdete óta a legjobb barátod. Ő volt az első ember, aki közeledni mert hozzád az új osztályodból, ő volt az is, aki segített beilleszkedni a közösségbe és a konfliktusok rendezésében is sokszor volt a hasznodra.
Az első hónapokban kialakult kötődés annyira erős lett, hogy most három évvel később is ő az, akit a legjobb barátodnak nevezel és szinte már hihetetlen módon ragaszkodsz is hozzá. Bármilyen bajod van, azonnal hozzá fordulsz. Megértő, kedves és tényleg bármi probléma merül fel, azonnal igyekszik orvosolni. Emellett pedig még vicces is, így minden alkalommal képes felvidítani és előbb vagy utóbb nevetésre bírni, tűnjön bármilyen tragikusnak is épp a helyzet.
A jelenlegi tanévben egy külföldi csereprogramnak hála, újra visszatérsz Európába néhány hónapra.
Hatalmas élményként éled meg és minden percét imádod. Új embereket ismerhetsz meg, közelebb kerülsz a sajátodhoz hasonló kultúrához és végre nem lógsz ki a sorból a kinézeted miatt.
Ám hihetetlen szintű honvágyad támad már az első hónap után, így mindez végül csak megerősíti benned, hogy hol is van igazából a helyed. És bár az eleje valóban kissé döcögős volt, rájössz, hogy Korea a te valódi otthonod.
Igazából egészen kicsi korodba kerültél a keleti országba, így szinte Európa tűnik idegennek az elmúlt időben. Tűnjön bármennyire is kegyetlennek a keleti ország néha a magadfajta külföldiekkel, az a hely a szíved közepe és elmondhatatlanul hiányzik minden egyes percben.
És talán nem csak maga a hely...
Természetesen nem telik el úgy nap, hogy ne beszélj Hongjoonggal. Tulajdonképp mindig az a nap fény pontja, amikor a fiú hatalmas vigyorral díszített feje felbukkan a képernyőn, majd folyamatos dumálásba kezdve elmeséli, hogy mi minden történt vele abban a huszonnégy órában, amíg nem beszéltetek. Utána persze módszeresen kifaggat a te napodról is kíváncsian várva a legkisebb részletet is.
- Na, és mizujs a fiúkkal? – húzgálja a szemöldökét, te pedig csak felkacagsz a látványra. Hason fekve az ágyadon bámulsz a kamerába, ahogy minden alkalommal, amikor beszéltek.
- Semmi – válaszolod. – Pont úgy, mint tegnap ilyenkor.
- Jaj már, nem hiszek neked. Hogy lehet az, hogy egy ilyen szép lányra még nem vetette rá magát senki. Talán vakok ezek? – morgolódik édesen. Te pedig csak elvörösödve temeted az arcod a párnádba.
- Inkább mesélj te – próbálod terelni a témát.
- Engem ma, kérlek, randevúra hívtak – vigyorodik el, benned viszont mintha eltört volna valami.
- Kicsoda? – kérdezed tökéletesen tartva az álcád. De igazából erre valóban kíváncsi is vagy.
- Eurin – vonja meg a vállát. Szinte biztos voltál benne, hogy a lány csak azt várja, hogy eltűnj a képből, így annyira nem lep meg.
- És hova mentek? – mosolyodsz el és igyekszel lelkesnek tűnni, hogy még csak véletlenül se sejtse meg Hongjoong, hogy már a randi ténye is összetöri a szíved.
- Mondtam én olyat, hogy el is megyek vele? – dönti oldalra a fejét. – Az a lány egy pióca. Nem is, hárpia... szegény madarak – legyint. – A lényeg, hogy eszembe sincs vele bárhova is elmenni – közli veled szinte felháborodva.
- Jól van, na – nevetsz fel ezúttal már őszintén. – A fejemet azért meghagyhatod.
- De csak mert szeretem a képed – kacsint, amire újra csak elpirulsz. – Sokkal jobb ízlésem van, kikérem magamnak – duzzogja.
