Mit tehet akkor az ember, amikor valakihez valami megmagyarázhatatlan dolog vonzza?
Amikor te magad sem vagy képes megmondani, hogy miért is kötődsz valakihez, holott látod azt, hogy sem rád nincs jó hatással és senki sem támogatja a kapcsolatotoknak még a gondolatát sem, te azonban képtelen vagy kilépni az egészből, inkább sodródsz az árral várva valamiféle csodára, ami majd megoldja a helyzetet.
Vagy végre neked kínál az élet egy jobb alternatívát vagy pedig ő váltja be a szavát, hogy megváltozik...
Minden a gimi második osztályában kezdődik. A téli szünet után Junhoe új fiúként érkezik az osztályodba és gyakorlatilag az első napokban nyilvánvalóvá válik kettőtök között az a bizonyos kémia.
Egyszerűen vonz a rossz fiús külseje, az a csábító mosolya, a határozottsága. Piszkosul helyes, kellően okos és ezzel tisztában is van. Ez a magabiztosság pedig az egyik gyengéd. A hetek alatt egyre közelebb kerültök egymáshoz.
Kezdetben csak sokat beszélgettek és segítesz neki a beilleszkedésben. Megmutatod neki a várost, meg úgy általánosságban töltötök rengeteg időt együtt. Ahogy telnek a hetek, úgy válik minden egyre komolyabbá. A szavak konkrétabbak, az érintések egyre követelőzőbbek. Vitatkoztok, féltékenység üti fel a fejét és kezd egy nagyon furcsa kapcsolat kialakulni köztetek.
Nem vagytok egy pár. Az egész olyan se veled, se nélküled.
Néha harmonikusan megvagytok egymás mellett, néha pedig napokig nem szóltok a másikhoz. Junhoe egyre többet hangoztatja, hogy bárki, aki csak rád néz, az megbánja és, hogy hozzá tartozol.
De még ez sem elég.
Habár a módszerei nem tetszenek, a szavai megmelengetik a szívedet és azon kapod magad, hogy néha nagyon is azt kívánod, hogy igaz legyen.
De nem az.
Vagyis nem úgy... mikor kedve támad, úgy csókol, hogy az eszed is elveszi, de ha olyan hangulata van, szemrebbenés nélkül öleli át a suli ribancát. Majd ha ezt megjegyzed, hisztisnek nevez. Ám mikor te a barátaiddal töltesz egy délutánt helyette, kiakad.
Sokszor hagy látványos, lila nyomokat a karodon, amikor erősebben szorít meg egy-egy vitátok alkalmával. Utána persze napokig édesen bújik hozzád apró csókokat nyomva a sérült felületre, szerelmes ígéreteket suttogva. Te pedig minden alkalommal újra és újra bedőlsz neki. De sajnos a viták egyre sűrűbbek és durvábbak. Bár kezet sosem emel rád, a szavai sokkal fájóbb sebeket ejtenek rajtad.
- Engedj el, Junhoe! – rángatod a karod egy újabb veszekedésetek alkalmával.
- Miért voltál vele tegnap délután? – ránt magához erőszakosan és ujjaival a csípődbe mar. Hevesen csókol a nyakadba, fogait mélyen a bőrödbe mélyesztve, mire csak fájdalmasan felszisszensz. Pár pillanattal később finoman nyal végig a fájdalomtól lüktető területen, ami végig borzongatja minden porcikád. Ennek látható nyoma lesz holnapra. – Megmondtam, hogy az enyém vagy – dörmögi a nyakadba, miközben kezei a felsőd alá kalandoznak. – Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért nem képes felfogni – dönt végig az ágyán.
- Seungyoon a barátom, miért nem lehetek vele? És amúgy is, nem vagyok senki tulajdona – ülsz fel és tolod el magadtól, mire a szemei dühösen villannak meg.
- A barátod, persze – horkant fel. Visszalök az ágyra, majd lábaidat széthúzva nehezedik rád, hogy tökéletesen összesimuljatok. – Semmi mást nem akar, mint a lábaid közé férkőzni. Mindenki tudja, hogy a lelkét is eladná, hogy megdugjon... te pedig még adod alá a lovat, és ez nem tetszik – lök egyet a csípőjével, mire felnyögsz. – Igen, pontosan ezt szeretné elérni, de ezek a nyögések csak az enyémek. Soha, soha senkinek sem fogom hagyni, hogy hozzád érjen, T/N – morogja és ezúttal a kulcscsontodon hagy hatalmas lila foltokat.
