Néha eleged van mindenből.
A rajongókból, a turnékból, a koncertekből, a fansign-okból. Mindenből, ami csak csökkenti az egyébként is csekély időt, amit Namjoonnal tudsz tölteni.
Közel egy éve vagytok egy pár és teljesen tisztában voltál a dolgokkal, mielőtt igent mondtál neki, mégis néha azt kívánod, bárcsak ő is egy egyszerű, hétköznapi fiú lenne. Szereted őt és sosem tudnád elhagyni, pláne nem ezért, de néha nehéz.
És vannak pillanatok, amikor azt gondolod, hogy nem bírod tovább.
Az elmúlt néhány hónap kemény időszak volt. Gyakorlatilag többet láttad a tévében és az internetes fotókon, mint a valóságban. Hol interjúkra járt, hol épp a világ másik felén volt, hol a stúdióba költözött be. Egyszerűen lehetetlen volt vele még csak egy ebédet is összeegyeztetni vele. Ez pedig kezd némiképp frusztrálóvá válni.
Ráadásul úgy tűnik, hogy még a szülinapodról is elfelejtkezett a nagy idoloskodásban. Tudod, hogy ezek a gondolatok pont úgy hangzanak, mintha egy hisztis picsa lennél, de tagadhatatlan, hogy egy idol barátnőjének lenni nem éppen szórakoztató...vagy legalábbis nem minden esetben.
Sosem kérnéd arra, hogy hagyjon fel vele. Egyrészt egyszer úgyis eljön az az idő, amikor majd csillapodik a körülöttük lévő őrület, másrészt tudod jól, hogy ez az élete. A zene, a színpad, a rajongók, meg az a másik hat lökött kölyök.
Ettől függetlenül viszont érthető, hogy örülnél annak, ha nem a veled való közös ebéd lenne az, aminek helyet kell keresni a naptárba, hogy hova fér be a héten. Egy fedél alatt éltek, de néha napok telnek el úgy, hogy alig jut időtök pár mondatra. Éjjel haza esik, bezuhan az ágyba, reggel meg talán a nappal együtt kel és indul teljesíteni a szerződésében foglaltakat.
Végül nagy önsajnálatodból a csengő a ránt ki, aminek hallatára azonnal szaladsz is ajtóhoz bele sem gondolva, hogy Namjoonnak kulcsa van.
- Nam! – téped fel az ajtót lelkesen, majd kissé lelohad a mosolyod, amikor a szerelemed helyett Jungkookot pillantod meg. – Áh, csak te vagy? – kérdezed csüggedten.
- Kösz, ez jól esett – dramatizál. – Feladatom van! Gyere velem! – ragadja meg a karod, majd annyit még éppen megvár, hogy becsukd magatok mögött a lakást. – Amúgy, boldog szülinapot! – fordul feléd hirtelen és megölel.
- Köszi, Kook – motyogod a vállába. – Hová megyünk? – érdeklődsz, mikor már lassan a várost is elhagyjátok.
- Titok – pillant rád, majd visszafordul az út felé. Végül nem sokára egy kissé kietlen helyre értek. – Kiszállhatsz – vigyorog rád a Maknae.
- Itt akarsz hagyni? – vonod fel a szemöldököd és kicsit sem tetszik az ötlet.
- Menj már! – neveti és mivel látszólag nem fog többet mondani, kiszállsz az autóból. – Szia, T/N! – köszön el, majd egy pillanattal később már el is indul.
- Szia – motyogod magad elé, majd jobb híján elindulsz valamerre.
Néhány méternyire egy hatalmas hangárt pillantasz meg, előtte pedig egy hihetetlenül ismerős valakit.
- Boldog szülinapot! – vigyorog rád Nam, neked pedig hirtelen világossá válik néhány dolog.
- Te átvertél engem?! – ez az első mondat, ami kicsúszik a szádon.
- Nevezzük meglepetésnek – öleli át a derekad és egy apró csókot nyom az ajkaidra. – És a java még csak most jön! – neveti, majd a hangár felé húz.
