Az elmúlt tizennyolc hónap volt életed leghosszabb időszaka. Sosem hitted volna, hogy telhetnek ennyire lassan a napok. Főleg az utolsó egy hét.
Amikor Minseok bevonult, megfogadtad, hogy nem teszed nehezebbé egyikőtök számára sem ezt az időszakot. Tudod jól, hogy ez a kötelessége, ő pedig büszkén tesz eleget neki. Csak épp ez egy-egy magányosan töltött éjszaka során elég sovány vigasz, amikor nincs, aki átöleljen vagy csak csendesen dúdolgasson, amikor sehogy sem tudsz elaludni.
Ennek ellenére is tartottad magad az elhatározásodhoz és sosem mutattad, hogy némely napokon mennyire is megviselt az, hogy nem volt melletted. Persze voltak jobb időszakok is. Erről a barátaid gondoskodtak, akik – főleg az elején – nem hagyták, hogy a Minseok hiánya rányomja a bélyegét a napjaidra. Pótolni ugyan nem tudták, de el kell ismerni, hogy jó munkát végeztek a figyelmed elterelésével.
Aztán egy idő után kialakult a Minseok nélküli rutin. Ahogy eltelt az első hat hét, már beszélni sőt találkozni is többet tudtatok, ami azért nagyban megkönnyített mindent. A találkozóitok után pedig alkalomról alkalomra egyre boldogabban mentél haza abban a tudatban, hogy jó helyen van. Jól érzi magát és bármilyen paradoxonnak is hangzik ez, pihen. Ez a tudat azért szintén jót tett annak, hogy könnyebben viseld az elmúlt heteket.
Most pedig végre eljött a nap, hogy visszakapd a Szerelmed. Iszonyatosan büszke vagy rá, boldogsággal tölt el, hogy megtalálta bent is a közös hangot a többiekkel és jól érezte magát, de azért csak melletted van a helye, álljon neki bármennyire is szexin a katonai egyenruha.
- És tervezel valami közös ünneplést velünk, mielőtt bepótoltok minden egymás nélkül töltött pillanatot az ágyban? – húzogatja a szemöldökét Sehun, miközben egy perverz vigyor terül el a fején.
- Neked nincs valami dolgod? – vágsz hozzá egy párnát, miközben a Minseokkal közös lakásodban forgolódsz. A Kedvesed kedvenceit készítetted és összetrombitáltad a barátaitokat egy kis „Welcome back!" partyra. Csak ez látszólag a Maknae agyáig még nem jutott el.
- De. Az, hogy az agyadra menjek – vigyorog és egy darab sós mogyorót dob a szájába.
- Tökéletesen végzed, mondhatom – állsz meg vele szembe csípőre tett kézzel.
- Ebben is fantasztikus vagyok – nyomja meg az is szócskát, mire te csak a szemeid forgatod. – Tudod, remélem, hogy rám is vár majd így valaki – fűzi hozzá pár perc csend után, neked pedig csak egy lágy mosoly terül el az ajkaidon.
Lám, lám Oh Sehun nem mindig képes visszatartani a személyiségének érzelmes oldalát.
- Egész biztosan – borzolod össze a haját. – Ha más nem, Vivi egész biztosan – szúrsz oda kissé gonoszan, hogy oldódjon a kialakult komoly légkör. Azt úgysem bírja egyikőtök sem sokáig.
- Neked ki fognak nőni a szarvaid – vigyorogja gonoszan. – Minseok hyung tudja, hogy a valódi származási helyed a Pokol egyik bugyra?
- Ó, de még mennyire – költözik ezúttal a perverz vigyor a te ajkaidra. – És hidd el, élvezi is – kacsintasz rá.
- TMI! – fogja be a füleit riadtan. – Én ehhez ártatlan vagyok! Ne ronts meg! – sírja, te pedig csak nevetve vetődsz le mellé a kanapéra.
- Azt hiszem, minden kész – nézel végig a lakáson, amikor mindketten lehiggadtatok.
- Akkor induljunk – pattan fel Sehun. – El ne mondd neki, de már nekem is hiányzik – vigyorog. – Olyan, mintha a zsörtölődős nagyapám lenne. Amikor velem van, az agyamra megy, de amikor nincs itt, hiányzik. Hihetetlen – motyogja maga elé. – Pedig eggyel kevesebben ették az agyam.
