Létezik-e őszintébb, tisztább érzés a hálánál? Amikor nincs semmi hátsószándék sem káröröm. Amikor csak azt kívánjuk, hogy bár meg tudnánk fizetni azt, amit kaptunk.
Te pontosan így érzel Jungkook felé... talán egy kicsit már másképp.
Sosem felejted el azt a hetekkel ezelőtti napot...
Már az utcátokba befordulva érezed, hogy baj van. Az összeverődött tömeg, a házatokból felszálló baljós fekete füst, a melletted elszáguldó szirénázó tűzoltóautók...
Sosem tetted meg olyan sebességgel a házatokig lévő távolságot, mint most. Kétségbeesetten verekeded át magad a bámészkodó tömegen és szaladsz a lángoló épület felé.
- Nem mehetsz be oda! – kap el valaki hátulról. Menekülnél, de erős karok szorítanak egy testhez, miközben a mögötted álló tűzoltó szavakkal is igyekszik visszafogni. – Ég a ház! Nem mehetsz be!
- Bent van az öcsém! – fordulsz felé sikítva. – Kérlek! – könyörögsz neki, de nem enged el, helyette a walkie-talkiet a szájához emeli.
- Nézzetek körül bent újra. Van valaki bent. Egy fiú – mondja határozottan.
- Csak hat éves – bukik ki belőled és érzed, hogy szavaidra a férfi karja megfeszül körülötted.
- Egy gyerek! Igyekezzetek! – adja még határozottabban parancsba, majd újra hozzád fordul. – Nem lesz semmi baj – mosolyog rád. – Ők a legjobbak. Hogy hívnak? – teszi fel a kérdést és finoman elterelget a ház közeléből.
- T/N vagyok – válaszolod szűkszavúan és le sem veszed a szemed az ajtóról.
- Én Jungkook – mutatkozik be, te pedig csak halványan rámosolyogsz.
- T/N! T/N! – hallod meg az öcséd sírós hangját és azonnal az őt cipelő tűzoltó elé rohansz. Örömkönnyektől maszatos arccal veszed át a láthatóan rémült testvéred, hogy magadhoz ölelve nyugtasd meg az aprócska, remegő testet.
- Az ijedségen kívül semmi baja – kócolja össze a haját mosolyogva a férfi. – Viszont a ház totálkáros, nem mehettek vissza. Maradt épen helyiség. Onnan kihozhatod, amire szükségetek lesz, de itt nem lakhattok tovább.
- Van hová mennetek? – szólal meg Jungkook mögüled, miközben egy megnyugtató mosollyal az ajkain veszi ki a karjaidból az öcsédet. – Őt most beviszik a kórházba. Ki kell vizsgálniuk, hogy nem roncsolódott-e a tüdeje a belélegzett szén-monoxidtól – mondja, amikor kétségbeesetten kapnál a kisfiú után. – Van hová mennetek, T/N? – kérdezi újra, amikor a mentős elviszi a testvéred.
- Kitalálok valamit – sóhajtod. Nem jött most jókor ez az egész.
- Most mennem kell, de itt a telefonszámom – nyom a kezedbe egy papírt. – Ha bármi van, szólj, rendben? – kérdezi mosolyogva, te pedig csak bólintasz. Igazából magad sem tudod, hogy mire is.
Ahogy elmennek és végre a bámuló tömeg is feloszlik, óvatosan közelebb merészkedsz a ház romjaihoz és mented, ami menthető. Nem sok mindent találsz, amit érdemes kipakolni, de pár dolgot magadhoz veszel és egy olcsó motelben szállsz meg éjszakára.
Lefekvés után még órákig bámulod a plafont, végül a kezedbe veszed a telefont és egy rövid üzenetet pötyögsz be.
"Köszönöm!"
Magad sem tudod, hogy mikor nyomott el az álom, de reggel ébredés után az első utad a kórházhoz vezet. Az öcséd szobájába belépve aztán egy jóképű idegen fogad, aki vígan szórakoztatja a láthatóan jobb színben lévő kistestvéred.
