Chanyeol PoV.:
Mindig is imádtam a gyerekeket és már egész fiatalon úgy voltam vele, hogy egy tucatot szeretnék. Már rég elterveztem, hogy milyen jó lesz, amikor majd gyerekeim lesznek. Babusgatom, szeretgetem őket és megadok nekik mindent, amit csak tudok.
Persze idolként sokáig úgy gondoltam, hogy ez csak álom marad. Igazából még egy párkapcsolat gondolata sem merült fel bennem komolyan hosszú éveken keresztül, nemhogy a házasság és a gyerekek. Láttam, hogy a magukat fanoknak nevező emberek hogyan bántak a barátaimmal, amikor kapcsolatuk lett. Hogyan szidták Taeyeon noonát vagy Krystalt és hogyan szabotálták Baekhyun és Jongin mindennapjait. Mikor pedig Sungmin hyungot gyakorlatilag kiutálták a SuJuból, mert megnősült, eldöntöttem, hogy inkább cölibátusba vonulok és egyedül halok meg Toben társaságában.
Képtelen lettem volna és nem is akartam senkit sem belekényszeríteni egy ilyen helyzetbe. Az egy dolog, hogy én megpróbálom boldoggá tenni a lányt, akit választok, az meg egy másik, hogy az életformámmal járó dolgok tönkreteszik őt. Hiába szeret engem, úgysem bírná sokáig elviselni az indokolatlan gyűlöletet. Inkább bele se mentem semmibe, pedig sokszor éreztem úgy, hogy nem bírom tovább egyedül.
Aztán jött T/N, aki gyakorlatilag szó szerint berobbant az életembe és ezzel együtt a szívembe is. Vagány, nagyszájú, de mellette kedves és gyengéd. Frappánsan, de határozottan vágott vissza az utálkozóknak már az első pillanattól. Foggal-körömmel küzdött és küzd ma is a kapcsolatunkért és értem.
Szeret engem, én pedig őt. Mellette értettem meg, hogy tényleg van az a szerelem, ami nélkül nem tudunk élni és amiért bármit képesek vagyunk feláldozni. Ő gyakorlatilag a saját életét adta fel értem, én pedig, mikor először tartottam a karjaimban, elhatároztam, hogy örökké boldoggá teszem, kerüljön ez bármibe is.
Néhány év után megkértem a kezét, majd a világ legbüszkébb embere lettem és hihetetlenül boldog, hogy ő lett a feleségem.
Nem sokkal később pedig újabb öröm ért minket.
Még ma is emlékszem annak a napnak minden pillanatára, amikor T/N bejelentette, hogy kisbabánk lesz. Évek óta rajongásig imádom őt, de ott akkor, abban a pillanatban, amikor valóra váltotta az egyik legnagyobb álmom, szerettem belé a legjobban. Nem csak az töltött el végtelen örömmel, hogy gyermekem születik, hanem az, hogy ő szül nekem egy édes kisbabát.
Most pedig itt állunk hetekkel később és az orvos közli velem, hogy kislányom lesz. Ennél boldogabb nem is lehetnék, de egyszerre páni félelem telepszik a szívemre.
Mi lesz, ha majd nem tudom megvédeni? Ha rossz embert választ? Ha összetörik a szívét?
- Chan, minden rendben? – simít végig a karomon T/N már az autóban ülve.
- Kell egy fegyver – morgom sötéten.
- Tessék? – vonja fel a szemöldökét értetlenül.
- Szükségem van egy puskára – ismétlem meg az előbbi mondatomat.
- Minek az neked? Nem is tudsz lőni – mutat rá a tényre.
- Majd megtanulok – jelentem ki határozottan. – Az én kislányom szívét nem fogják holmi jöttment kölykök összetörni!
- Atyaég, Chan – kacag fel mellettem jóízűen. – Még meg sem született – simít a pocakjára, mire én is a domborodó hasához érek.
- Jobb az ilyet időben elkezdeni – közlöm vele, majd egy apró csókot nyomok az ajkaira.
Sosem gondoltam volna, hogy kilenc hónap ilyen hamar el tud telni. Még szinte tegnap volt, hogy megtudtam, hogy apa leszek, most pedig itt toporgok a szülőszoba előtt. Felajánlották, hogy menjek be, amivel éltem is. Amikor aztán másodjára fordul körülöttem körbe a világ, a nővérke inkább kitessékelt mondván, hogy jobb lesz nekem itt.
Hát... ájultan legalább nem érzékelem az idő múlását...
- Chan, állj már le! – lép mellém Baekhyun idegesen. – Ösvényt jársz a padlóba ezen a három méteren.
- Ideges vagyok – megyek egy újabb kört.
- Attól T/N még nem szül meg hamarabb, csak mindenki mást is felidegesítesz – közli velem Suho apai szigorral, mire inkább tényleg leülök. Hogy aztán egytized másodperccel később már újra le-fel járkáljak.
- Mi van, ha nem élik túl? – esek kétségbe, miután újabb hosszú percekig senki sem jön ki és nem történik semmi.
- Ne legyél már hülye – szólal meg Sehun, abban a tipikus Maknae hangnemben. – Szöul legjobb orvosa van vele és amúgy sem volt eddig sem semmi komplikáció.
- De mi van, ha most?!
- Nincs! Semmi! Baj! – rázza meg a vállam. – Csak szül. Ugyan sosem szültem még, de ez nem egy gyors lefolyású program – erre inkább már nem mondok semmit, csak járkálok tovább.
- Egyél – nyom a kezembe Minseok egy szendvicset. – Hidd el, egy újszülött mellett kell az energia – vigyorog rám. Bezzeg, mikor az ő felesége szült, ő se volt jobb.
Egy fél szendvicset sikerült leerőszakolni a torkomon és már épp zarándokoltam volna tovább fel-le a megszokott utamon, mikor egy mosolygó középkorú férfi kisétált az ajtón és a kezembe nyomott egy rózsaszín plédecskébe csomagolt apróságot.
- Gratulálok, Mr. Park! Gyönyörű kislány. A feleségét néhány perc múlva visszavisszük a szobájába – informál, majd távozik.
- Hát szia! – suttogom a karjaimban tartott csöppségnek. Hihetetlen érzés. Egyszerűen hihetetlen. Ez az aprócska kislány egy rész belőlem. Alig pár perce ismerem, de már most a világgal is megküzdenék érte. A haja fekete, a szemei csukva vannak, a füleit meg szerencsére az anyjától örökölte. Egyszerűen csodálatos.
- Hogy lett neked ilyen szép gyereked? – hallom meg magam mellől Sehun hangját. – Az oké, hogy T/N gyönyörű szép, de valljuk be, mákod van, hogy inkább rá hasonlít – vigyorog a képembe.
Pár perccel később egy nővér jön és a T/N szobájába kísér minket. Kedvesem kifáradva, de sugárzó mosollyal az ajkain ül az ágyban. Legalább olyan boldog, mint én. Hiszen ez a kicsi lány mi vagyunk. Örökre összeköt minket és ennél nagyobb ajándék nincs a földön.
- Itt van Omma – mondom a kislányomnak, miközben lassan T/N karjaiba fektetem. – Pont olyan szép vagy, mint ő – nyomok egy apró puszit a homlokára és gyengéd csókot T/N ajkaira.
- Gondolkodtál már azon, hogy mi legyen a neve? – pillant fel rám a feleségem.
- Mit szólnál a Taerinhez? – kérdezem tőle, miközben a baba pofiját cirógatom. Képtelen vagyok betelni vele.
- Üdv a világon, Park Taerin – suttogja halkan, miközben a kislányunk érdeklődve forgatja a kicsi fejét.
- Felismeri a hangod – lelkendezek halkan. Nem is merek hangosabban beszélni, mert tuti elbőgném magam.
- No, had lássam az én jövendőbeli gyönyörű kis feleségem – csapódik ki hirtelen a kórterem ajtaja és a lökött bandatársaim vonulnak be rajta élükön Sehunnal, aki egy szelíd mosollyal veszi a karjaiba Taerint.
- Látod – fordulok T/N felé –, pontosan ezért kell a fegyver – bökök a fejemmel a babámat csak csillogó szemekkel ringató Sehun felé, akit a többiek vesznek körül, mosolyogva nézegetve a kislányom.
T/N csak kacagva bújik a karjaim közé, én pedig pontosan most értem meg, hogy mit jelent a boldogság.
Pontosan ezt.
