Ez a nap ennél rosszabbul nem is indulhatna. Elaludtál, elkéstél és bónuszként még a nyakadba varrták az osztály ügyeletes szépfiúját is, aki egyébként is imád az agyadra menni.
- Wooyoung, hagyjál már – hisztized.
- Jaj már, ne legyél ilyen érzékeny – ölel magához a folyosó közepén, ahol mindenki titeket bámul.
A kapcsolatotok meglehetősen érdekes. Hivatalosan nem vagytok együtt, ám mindenki tudja, hogy a fiú beléd van zúgva. Ez pedig igencsak kölcsönös. Csak hát félsz. Wooyoung körül mindig legyeskednek a lányok, ő pedig ezt igencsak élvezi. Te pedig hiába vagy oda a fiúért, félsz is tőle. Nem akarod, hogy megbántson vagy épp az egész iskola rajtad nevessen. Pont, mint azokon a lányokon, akik eddig bedőltek neki. – Min gondolkozol? – térit magához a fiú, ahogy szorosabban fonja köréd a karjait.
- Semmin – fordítod el a fejed, hogy ne kelljen a szemeibe nézned.
- Iszonyatosan rosszul hazudsz – húzódnak mosolyra az ajkai és egy apró puszit nyom az arcodra.
- Az utolsó óra után találkozunk a könyvtárban – lépsz ki a karjai közül és vöröslő arccal indulsz meg a szekrényed felé.
A mai napi késésed miatt előadást kell csinálnod a következő töri órára. Partnernek pedig megnyerted magadnak a fiút, aki vígan dumálta végig az órát, így hasonló büntetés lett a jutalma. Most mondanád, hogy bosszant a dolog, de ez nem teljesen van így. Wooyoung egyébként egy igen értelmes srác, így nem is akkora probléma, hogy vele kell együtt dolgoznod.
Ahogy haladsz a folyosón a lányok összesúgnak a hátad mögött. Mióta nyíltan az iskola előtt felvállalta, hogy téged akar és ezért meg is tesz mindent, ez mindennapossá vált, így megszoktad. Persze ettől függetlenül még nem kellemes, de tenni sem tudsz ellene semmit. Ő ugyan próbál néha tenni azért, hogy ne piszkáljanak, de ha lehet olyankor még rosszabbá válik minden. Így inkább megkérted, hogy maradjon ki belőle. Te magad pedig igyekszel figyelmen kívül hagyni a megjegyzéseket és beszólásokat.
A nap végül hihetetlen gyorsasággal telik el és már csak azt veszed észre, hogy a könyvtárban ülsz a fiúra várva. Már épp azon vagy, hogy feladva a dolgot haza menj és egyedül csináld meg az előadást, mikor hirtelen megjelenik az asztal előtt és fáradtan roskad le az egyik székre.
- Bocs, hogy késtem – lihegi –, feltartottak – mosolyodik el édesen.
- Gondolom csinos volt – morgod az orrod alatt. Habár igyekszel ellenállni neki, az ilyen húzásai azért rosszul tudnak esni.
- Hát, ez a jelző és Mrs. Choi egy mondatban elég bizarr – vigyorog. – De kinek mi – pimaszkodik. – Jól áll a féltékenység – hajol hozzád közelebb.
- Kezdjünk neki – sóhajtod és az egyik könyvekkel teli polc felé indulsz, hogy elővegyél néhányat a súlyos lexikonok közül.
Miután megbeszélitek, hogy ki melyik részét csinálja a feladatnak, órákig csendben dolgoztok egymás mellett. Szinte már meghitt békességben, ami kifejezetten jót tesz a lelkednek. Nem sokkal hat óra után azonban már a könyvtáros szól rátok, hogy ideje haza mennetek.
- Jó társaságban repül az idő – szólal meg Wooyoung fáradtan, amivel mosolyt csal az arcodra. – Szeretem ezt látni – dönti oldalra a fejét édesen, miközben folyamatosan téged néz.
- Mit? – kérdezel vissza, mialatt az előszedett könyveket pakolod össze az asztalon.
- Amikor mosolyogsz – áll fel a székről és eléd sétálva öleli át a derekad. – Szeretem, amikor miattam mosolyogsz – dönti a homlokát a tiédnek. Szinte megremegsz a karjaiban, amik szorosan fonódnak köréd és nem hagynak eltávolodni a testétől. És a pillantása elől sem tudsz kitérni. Mosolyogva néz a szemeidbe, miközben finom mozdulatokkal kezdi el cirógatni a derekad.
- Wooyoung – sóhajtod és a mellkasára simítva próbálod kissé messzebb tolni magadtól. De be kell vallani, inkább tűnt egy óvatos simogatásnak, mint elutasító mozdulatnak.
- Meddig akarsz még előlem menekülni? – simít az arcodra gyengéden. Egyszerűen nem tudod mit kéne tenned. Az érintései jól esnek, a szavai heves dobogásra készteti a szívedet. Te is tisztában vagy vele, hogy nem közömbös neked és ezt ő is nagyon jól tudja. – Gyere – lép el előled és a kezed után nyúl. Ujjaitokat finoman összefűzve kezd el maga után húzni. – Haza kísérlek – mosolyog rád már az iskola előtt.
Hosszú percekig egyetlen árva szó nélkül, csendesen, kézen fogva sétáltok az utcákon a házatok felé. Gondolatok milliói futnak át az agyadon és egynek végül hangot is adsz.
- Miért? – bukik ki belőled hirtelen a kérdés, ami már elég régóta a legjobban érdekel.
- Mi miért? – néz rád és közben az ujjaiddal kezd játszani, ami újra megmosolyogtat.
- Miért én? – pillantasz fel rá.
- A szerelemben vannak miértek? – kérdez vissza.
- Szerelem? – vörösödsz el.
- Ne mondd, hogy nem vetted még észre – kacag fel édesen és hirtelen megállva újra magához ölel. – Szeretlek – mondja egyenesen a szemeidbe. – És mivel ilyen kis kíváncsi vagy, azt is elmondom, hogy miért – nyom egy apró csókot az arcodra. – Kedves vagy – újabb puszi – okos – még egy – ellenállhatatlan humorú – és még egy puszi. – És gyönyörű – suttogja az ajkaidra, majd nem várva tovább hajol az ajkaidra.
Nem durva, nem követelőző, mégis kissé mohó és akaratos. Pont olyan, mint aki már nagyon várta, hogy ezt megtehesse. Te pedig hasonló hevességgel reagálsz minden érintésére. Ajkaidat elnyitva engedsz nyelvének utat és hagyod, hogy teljesen elcsábítson. A térdeid megremegnek a csókjától, a karjaid nyakát ölelik át, ujjaid pedig utat találnak a puha tincsei közé. A mozdulatra ajkait egy jól eső morgás hagyja el és még szorosabban présel magához. Hosszú percekig csókolóztok, majd végül lihegve váltok el egymástól. Arcodat nyaka hajlatába temetve kuncogsz fel.
- Igazából én is szeretlek – emeled fel a fejed, hogy a szemeibe nézz. Vallomásodra a válasz egy újabb térdet remegtető csók, amibe a fiú ezúttal szélesen belevigyorog és jóval játékosabb is. Végül nevetve váltok el egymás ajkaitól, de továbbra is szorosan ölelve egymást álldogáltok egy helyben.
- Akkor most már hivatalosan is elmondhatom, hogy az enyém vagy? – vált a tipikus Wooyoung stílusra, mire csak megforgatod a szemed. – Foghatom a kezed a suliban? Megcsókolhatlak, amikor csak a kedvem tartja? Minden szünetben ölelhetlek? – sorolja az igényeit kérdéseknek álcázva, miközben széles vigyora egy pillanatra sem tűnik el helyes arcáról.
- Hmm... – gondolkozol el egy pillanatra. – Talán – húzod kicsit az agyát.
- Talán?! – száll be a játékba. – Mindjárt teszek róla, hogy biztos legyen – villant egy pimasz mosolyt és ismét birtokba veszi az ajkaid... amik hivatalosan is az övéi mostantól. Te pedig csak élvezed azt, amit velük tesz.
