𝙆𝙥𝙤𝙥 𝙄𝙢𝙖𝙜𝙞𝙣𝙚𝙨 𝙄𝙄. |✔

𝐉𝐎𝐍𝐆𝐔𝐏

Két dolgot tanultál meg eddigi életed során.

Az egyik, hogy a maffia világ pontosan olyan kegyetlen, mint amilyen elsőre gondolná az ember... talán egy kicsivel még kegyetlenebb.

A második pedig; az információ értékes. 

Ezt mindenki tudja. Főleg akkor ér sokat, ha valami olyat tudsz, amit sokan szeretnének, de csak keveseknek adatik meg. Milliók cserélnek gazdát pár számsorért és sokan hallnak meg, mert nem hajlandóak neveket elárulni. Vannak emberek, akik képesek meghalni, hogy sírba vigyenek olyan információkat, amik nem szabad, hogy a nem megfelelő kezekbe kerüljenek, másvalakik pedig képesek akár gyerekeket is megkínozni néhány adatért, ami akár milliókat érhet nekik.

Egyetlen dolog van talán, ami még ezekben a körökben is fontosabb az információnál. Az a lojalitás. Amiből talán a legkevesebb van, mégis megfizethetetlen... főleg, ha az életed múlik rajta.

- Ha elárulod, nem fogom bántani – szorít fegyvert az öcséd fejéhez a veled szemben álló férfi, akit nagyon is jól ismersz.

Moon Jongup régi osztálytársad. Mindenki tudta, hogy már a középiskolában is meglehetősen érdekes körökben mozgott, most azért mégis némiképp meglep a látványa. Hallottál róla ezt-azt a gimi után, de azok mind arról szólta, hogy jó útra tért és megváltozott. Nos, jó útra térésnek alig lehet az nevezni, mikor egy huszonkettes kaliberű fegyvert nyom egy a kiborulás szélén álló tizenkét éves fejéhez.

- Te is tudod, hogy nem fogom elmondani – válaszolod neki nyugodtan. Jó pár éve keveredtél bele az alvilágba és szert tettél némi tudásra és tapasztalatra. Képes vagy felmérni, hogy egy ember mit és mennyire gondol komolyan abból, amit csinál. Jongupról pedig messziről süt, hogy nem akarja ezt az egészet. – Mindketten tudjuk, hogy az az egész nem éri meg, hogy egy gyerek vére a lelkeden száradjon.

- Csak áruld el, hogy hol az a kurva lista és hagyjuk egymást – sziszegi idegesen, miközben már a kiutat keresi.

- Jobb ötletem van – lépsz hozzá közelebb óvatosan.

- Nem érdekelnek az ötleteid – vakkantja.

- Pedig jó üzlet – vonod meg a vállad. – Mindketten szabadulhatnánk ebből a szar helyzetből.

- Tudod is te, hogy mi a szar helyzet – morogja az orra alatt. – A Jakuza főnökének házitündérkéje vagy – sétál eléd elengedve az öcséd, aki kihasználva a helyzeted a pince felé veszi az irányt, amin keresztül könnyedén eljuthat a búvóhelyedre. – Honnan a francból tudnád te azt, hogy mi a szar helyzet?! – sziszegi milliméterekről az arcodba. Már régen is helyes srácnak tartottad, az évek pedig kifejezetten jót tettek neki. Megizmosodott, tekintete éles, a szája sarkában megbúvó szemtelen mosoly pedig kifejezetten jól áll neki még most is.

- Kettőnk közül csak én tudom, hogy milyen árat fizettem ezért – mondod a szemeibe nézve keményen. Valamit megláthat a tekintetben, mert az övéiben egy pillanatra lágyság és talán némi együttérzés villan fel.

- Mi az ötleted? – vált hirtelen témát, miközben átöleli a derekad. – Jól vigyázz, ha nem nyűgözöl le vele, kénytelen leszek veled levezetni a felgyülemlett feszültségem – markol a csípődbe és váratlanul hevesen az ajkaidra mar. Fulladásig csókol emlékek millióit felidézve benned. Odaadóan simulsz a karjai közé pont úgy, mint régen.

- Látom, a módszereid semmit sem változtak – liheged, amikor elváltok egymástól.

- Még mindig ugyanolyan hatásosak – kacsint rád, miközben végig simít a fenekeden és lágy csókokkal kényezteti a nyakad. – De hallgatlak ám – pillant fel rád egy huncut mosollyal.

Te pedig beavatod a tervedbe.

- Azt azért elmondod, hogy a nő honnan volt? – böksz fejeddel az egykori házad felé, ami most szép lassan a lángok martalékává válik, benne egy halott nővel, akire a te ruháidat adtátok, remélve, hogy soha senki sem jön rá, hogy nem te vagy az.

- Ha minden titkom elárulom, oda a misztikusságom – villant rád egy édes vigyort, majd a kezed után kapva az udvaron lévő titkos lejárathoz vezet, hogy eltűnhessetek a föld alatt.

Jó pár hete, hogy hármasban folytatódik az életetek. Melléd és az öcséd mellé Jongup is csatlakozik a bujdosásban. Jól is teszi, hiszen a Jakuza vérdíjat tűzött ki a fejére. Te kikerültél a képből, mindenki úgy tudja, hogy bennégtél a házban az öcséddel együtt azon a tragikus őszi délutánon.

Azóta az életetek nyugodtabb, de némiképp macerásabb. Habár a búvóhelyed megóv titeket, ha valamire szükségetek van, azt komolyan meg kell tervezni. Főleg éjjel jártok álruhában és bár kettőtöknek együtt csinos mennyiségű tartaléka van, pénzt szerezni sosem árt. De nem könnyű.

- Vissza kéne mennem a Jakuzához  elmélkedsz egyik este, mikor az öcséd már a szobájában alszik, ti pedig összebújva fekszetek a kanapén és beszélgettek. – Feléljük lassan a tartalékainkat.

- Nem mehetsz vissza oda, Ong megöl abban a pillanatban, ahogy belépsz az ajtón – húz magához szorosan Jongup.

- Ne feledd, a házitündére vagyok – emlékezteted a saját szavaival.

- Egyszer elég volt ennek az árát megfizetni – kerekedik föléd és komolyan néz a szemeidbe. – Te is tudod, ha újra visszakerülsz a körbe, élve nem jutsz ki onnan még egyszer.

- Ho-ho-honnan tudod? – dadogod meglepetten. Sosem meséltél neki erről, és tudod, hogy a testvéred sem, hiszen hiába kicsi még, nagyon is jól tudja, hogy mi folyik körülötted.

- Nem csak te szereztél kemény áron tapasztalatokat, T/N – mosolyodik el kedvesen. Tekintetében nyoma sincs a várt ítélkezésnek vagy lenézésnek, színtiszta szerelem sugárzik a szemeiből, ami most szinte megolvasztja a szíved. – Egyikünk keze sem tiszta – simít végig az arcodon. – De ahogy én sem mesélek a múltamról, tőled sem várom el. Annak ismerete nélkül is szeretlek. És nem foglak visszaengedni a Jakuza kötelékébe sosem. Megoldjuk majd valahogy. Vannak kapcsolataim, amiket még felhasználhatok. Egyszer már megúsztam a bosszút, ezúttal sem lesz nehéz túljárni az eszükön.

- Te szeretsz engem? – kérdezed tőle halkan. Jó pár éve összetörte a szíved, így most szinte a saját füleidnek sem mersz hinni.

- Mindig is szerettelek – mosolyodik el gyengéden. – Magamtól akartalak megvédeni, a maffiától, ettől az élettől. Álmomban sem hittem volna, hogy egyszer így találkozom veled újra. Ha már a gimiben tudom, hogy mélyen belül ott lapul benned ez a rossz kislány – húzza egy kaján vigyorra az ajkait, mire te csak szem forgatva öleled át a nyakát –, sosem engedlek el magam mellől. És most, hogy újra rád találtam, nem is foglak. Megvédelek, vigyázok rád és megadok neked mindent, amire csak vágysz, hogy kárpótoljalak – hajol közel hozzád. – És nem érdekel, hogy milyen ára lesz – suttogja az ajkaidra, majd határozottan szünteti meg köztetek a távolságot, és egy meglepően gyengéd csókot kezdeményez.

Újabb dolgot tanultál meg; nem számít, hogy milyen kegyetlen is a világ, ha a megfelelő ember van melletted, minden akadályt képes vagy legyőzni. Jongup pedig több mint megfelelő... ő a tökéletes ember... aki egy személyben a kísértő múlt, a boldog jelen és a bizonytalan jövő... az élet.