~Within The Walls~ /VMinKook FFC/

⇸ 17.rész ⇷

/Jungkook szemszög/

Eltűnt.

Hideg víz futott végig a tarkómon, majd csorgott át kulcscsontom mélyedésébe, ahogy elsötétült tekintettel az üres, feltúrt ágyat figyeltem a félhomályban. A telefonja az asztalon, a táskája a szék támláján, a kabátja a fogason.
-Hogy érted, hogy nem találod? -sziszegte Taehyung fáradtan, de feldúltan. Barna haja kócosan hullott rideg, kifejezéstelen tekintete elé, a póló pedig enyhén lógott alkatán. Egyikünk sem volt nyugodt, bár ezt főképp a kialvatlanság és a szexuális frusztráltságunk váltotta ki belőlünk.

-Figyelj -sóhajtottam, és igyekeztem nem kitépni a helyéről a kilincset.- Nincs a szobájában, sem a fürdőben, sem máshol, érted? Ez nem olyan nagy lakás, nem lehet hol elbújni.

-Úgy ismertem, mint aki szeret szórakozni.

-Szerinted az után a tekintete után akart szórakozni?! -förmedtem rá, de csak megmasszíroztam az orrnyergemet. Bazi nagy hibát vétettünk, és még csak észre sem vettük - sőt, nem éreztünk semmit cselekedeteink után.

Sem bűnbánatot, sem boldogságot.

-Haver -átható szemekkel pillantott rám, a sötét úgy vetült íriszeire, hogy egy pillanatra úgy tűnt, mintha összeszűkültek volna a pupillái-, én akartam, hogy együtt csapjunk bele? Eszem ágában sem volt megdugni!

-Nekem sem! -csattantam fel, majd homlokomra csapva vettem egy mély, megremegő levegőt.- Meg kell keresnünk.

-Ötletünk sincs hova mehetett..

-Majd lesz -motyogtam.- Pakoljunk össze, és menjünk.

Komoran pillantottunk a bejárati ajtóra, végül azonban elkezdtük összeszedni az üvegeket és egyebeket, aztán felkaptuk a kabátunk és útnak indultunk.

Csak egy ártatlan italozásnak.. Na jó, hazugság lenne, ha ezt mondanám. Eleve ezt terveztük. Szórakozni kicsit. Azt hittük, hogy a pia majd enyhíti a hangulatot, és belemegy..

De nem tette. Meglepett, hisz úgy tűnt, nekem simán engedett volna. Nem zavarta, hogy megcsókoltam, csak akkor tolt el magától, mikor megfeszült a teste, és hátrapillantott Taehyungra.

Az első üveg Martini után semmi bajunk nem volt. Még meg sem éreztük, hogy ittunk alkoholt. Könnyedén feltételezhette, hogy csak részegek vagyunk, s nekünk ez pont jól jött volna.

Valami azonban fúrta a mellkasom az egész este. Bementünk a szobámba, és tovább ittunk, de csak annyit, hogy észnél is legyünk, ne arra keljen fel a ház másik végéből, hogy valamelyikünk iszonyatosan nyög, vagy valami csattog. Szívesen bevontam volna, ám látszólag nem volt az ínyére.

Mire gondolhatott vajon? Sose értettem, mi jár a fejében. Annyira átlátszó volt, hogy szinte élveztem, mikor előre láttam, hogy egy csípős, enyhén pimasz megszólalásomnál elpirul, zavartan a pulcsija alját kezdi gyűrögetni, de mégsem tűnt olyasvalakinek, akit csak úgy magad alá hajthatsz.

Őt nem lehetett megszelidíteni. Betörni. Megtörni talán, viszont én bizalmat akartam tőle, nem félelmet. Nem úgy, mint Taehyung. Bár jobban ismertem őt, mint ő saját magát, akkor mégse értettem, hogy milyen érzések nyomják el a szokásos bugyuta vigyorát, és mi az, ami miatt ennyire ridegen néz Chimre. Nem is ridegen.. Nem tudtam leolvasni a tekintetét. Pedig mi szavak nélkül is sokszor megértettük egymást.

-Tudod egyáltalán, hova mehetett? Azt se tudjuk, mikor ment el. Nem hallottunk semmit -pillantott rám hajába túrva. Láttam rajta, hogy aggódik, de valami másféle módon.- Mi van, ha..