~Within The Walls~ /VMinKook FFC/

⇸ 45.rész ⇷

/Jimin szemszög/

Minden egyes pillanattal forróbbá vált a testem. Megvonaglottam leggyengédebb, legóvatosabb érintésükre, leheletüktől libabőrössé váltam, mintha minden gesztusuk egy új élményt, egy másik emléket idézett volna fel számomra. Először egy szép rét tavaszi illatának érzését, pillanatokkal később pedig a pokol kéjesen égő tüze perzselt fel belülről-kívülről.

Elfojtott sóhajom is hangosabbnak tűnt a fülemben zengő ürességben, mint valójában lennie kellett volna. Néma segélykérés, amely a bűn elnyomott vágyának csókja után sóvárog, nem a megváltásért.

Virító tekintetük olyannak hatott, mint valami éjjeli fény a sötétség legmélyebb pontján. Halvány, ám annál meghatározóbb pillantást vetettek rám. Taehyung némán mosolyogva hasamhoz hajolt, játékosan végigcsókolta, majd rövidesen megharapta; én pedig beleborzongtam, hangom elfojtására képtelenül és tehetetlenül, miszerint már vágytam a végtelen ürességre, hogy ne kelljen gondolkodnom, csak éreznem azt a lehengerlő hullámot, amely némilegesen akaratom ellenére rázza végig a testem.

Tagadhatatlanul, talán kissé túlságosan is érzékeny voltam, bár szerintem ezt nem nevezhettük igazán meglepőnek. Elvégre már több, mint másfél hónapja nem értek hozzám, és én sem magamhoz. Bár Tae próbálkozott szebbé tenni a mindennapjainkat, vele kettesben továbbra se éreztem magam annyira komfortosan; noha inkább mondanám, hogy rettenetes zavar fogott el, akárhányszor szemtől-szembe kerültem vele. Az ajkait, a csillogó tekintetét látva megfojtott a zavaró szorongás, a kialakuló hiperventilláció gondolata, a mellkasomban szétáramló, mélyről származó forróság.

Vágytam rá, vágytam rájuk ismét, erősebben, mint valaha.

A barna hajú felemelte a lábaim, elhelyezkedett. Csupasz bőrünk úgy tapadt egymáshoz, mintha elolvadhattunk volna bármelyik pillanatban, csak annyitól, hogy a másikhoz értünk.

-Nyugodj le, és lazulj el -mosolyogta, figyelemmel követve Jungkook körmének vörös vonalát.- Annyira feszes vagy, attól félek, összetörlek.

-Ne aggódj -a fekete hajú lehajolt ajkaimhoz, ám ahelyett hogy megcsókolt volna, kedvesen, szórakozottan suttogott hozzám.- Hamarosan jobb lesz.

Ahogy ezt kimondta, ívbefeszült a testem. Taehyung gyors, ám annál precízebb mozdulattal hatolt belém, és bár úgy éreztem, megszakadok, mintha visszakaptam volna egy részemet. Elködösült az elmém, nem tudtam gondolkodni; már nem is akartam, hagytam hogy az érzékeim eltompuljanak, hogy a testem cselekedjen helyettem.

Elnyíló ajkaim közé Jungkook meleg lehelete érkezett, aztán finom, édes csókja, rövid érintései a mellkasomon. Hevesen emelkedő pulzusom és gyorsuló levegővételem meg-megakadva adta tudtára a hirtelen, mindenemet elnyomó vágy zuhatagát. Azt, hogy elteltem boldogsággal és egy egyfajta elégedettséggel.

Taehyung mély tónusú, jóleső sóhaja végigborzongtatta a gerincem, főleg mikor combjaim sajátjaira fektetve közelebb férkőzött, egyik kezével derekamra, másikkal tagomra szorított és némileg megemelt a paplanról. Óvatos tetteit háláltam, de valójában nem akartam, hogy gyengéden bánjon velem; legalábbis ne annyira, mintha minden pillanatban attól félne, hogy összetör engem.

A fekete hajú elvált tőlem, csillogó tekintetét már alig láttam a szememben lapuló könnyektől; vigyora azonban a homály ellenére is felettébb éles maradt, nem beszélve az itt ott megfeszülő állkapcsáról, nyakizmáról.

-Azaz, gyere -az előttem lévő kissé nehézkesen emelt fel ölébe, hideg ujjait felforrósodott bőrömön tartotta, ahogy szabad kezével tarkómra simított és indítványozta nyelvünk táncát. Felnyögtem, mikor mélyebbre merült bennem; ösztönösen izgató tettem hatására felvezette kezét tincseimig, fejemet kissé hátrarántotta, elhúzva a csókból, hogy sóhajait torkomra, kulcscsontomra, vállamra vezethesse.