~Within The Walls~ /VMinKook FFC/

⇸ 23.rész ⇷

/Jungkook szemszög/

Felettébb fura lehet elhinni, de mikor egymásra vigyorogtunk a konyhában, azt nem azért tettük, hogy bármibe is belekezdjünk, hanem hogy megjegyezzük egymásnak, mekkora örömöt is okozott a szőkeség megszólalása.

Karácsony napján az ember nyugalomra, pihenésre és csendre vágyik; legalábbis azok, akik családosan, egy fedél alatt élnek. Ezzel ellentétben vajon mi mit csináltunk? Persze, hogy egymás fejét leordítva lökdöstük a másikat a tévé előtt ülve, kezünkben játékkonzolokkal.

Dél után kicsivel együtt ebédeltünk, elmentünk egyet sétálni ismét, aztán hazaértünk és leültünk játszani. Mi ketten leüvöltöttük egymás fejét, Jimin pedig -stréber szokásához híven- mellettünk feküdt, és tanult.

Azt hiszem nyolc körül járhatott az idő, mikor eszembe jutott, hogy egyébként karácsony van, és ideje lenne odaadnunk az ajándékokat. Mindketten készültünk egymásnak, bár be kell vallani, kénytelenek voltunk elárulni a másiknak, mi is az.

Együtt voltunk vásárolni...

Sóhajtva egyenesedtem ki, elmotyogva egy rövid "ó hogy rohadnál meg te mocsadék"-ot, amiért Taehyung nevetve vállba lökött, tekintve hogy megnyerte a játékot; lepillantottam Jiminre, és rövid mosollyal a hátára paskoltam.

-Nem mennél be egy kicsit?

Értetlenül pillantott fel, csücsörített ajkain egyensúlyozva az íróeszközét.

-Elakadtam.

-Jó, majd segítek, most bemennél kicsit?

Felnyomta magát ülőhelyzetbe, kissé durcásan meredve rám -vagyis ránk-, ujjai közé véve a vékony ceruzát.

-Miért kéne bemennem?

Ránéztem egy ilyen "ezt most nem mondod komolyan" arccal, mire még értetlenebbül figyelte tekintetem.

-Meglepetés -helyezte Tae az állát a vállamra egy gyerekes kisördög vigyorral, félszegen derekamra simítva, mire egy lemondó sóhajjal hátradöntöttem a fejem.- Miért kell neked mindent tudni?

-Mert egy háztartásban élünk -kelt fel, emelkedő testével együtt víve a könyvét és füzetét is.

"Nos", gondoltam kínos mosollyal ajkaimon, "ettől függetlenül elég sok mindenről nem tudsz.."

-Hát akkor majd rájössz -legyintett a barnaság.- Na, sipirc, beszélgetni akarunk.

-"Beszélgetni.." -röviden szemet forgatott, aminek hatására éreztem, hogy Tae válla és nyakizmai is megfeszülnek.- Jó, majd szóljatok, folytatom a tanulást.

-Pápá -vigyorogtunk rá egyszerre, megvárva, míg becsukja maga mögött az ajtót, aztán együttesen felpattanva igyekeztünk csendesen szétbontani a házat.

Igen, ha valaminek együttesen álltunk neki, az minden volt, csak nem csendes. Legnagyobb szerencsénkre nem hatalmas dobozokat választottunk az ajándékok számára, csupán kézfejnyit, tenyérnyit, a célnak pontosan megfelelőt.

Megvártam, míg Taehyung elhelyezi a kis szatyrot, majd amellé fektettem a sajátomat is a vörös szalaggal. Pillanatokig csak figyeltem az égőket, a fényeket, ahogy a tűleveleket lehúzták a színes gömbök, azon gondolkodva, vajon édesanyámmal, a családommal együtt néztem-e már így a fára, vagy magára a karácsonyra? Egy ünnepként, valami olyasmiként, amit összegyűlve kéne, hogy töltsünk, miközben szeretjük egymást?

A haverom enyhe lökésére szakadtam ki a gyors, rövid gondolatváltásomból, figyelve, ahogy megszabadul a pulcsijától, idétlenül vigyorogva megigazítva magán a rénszarvasos pólót, előkeresve a pirosan világító orrot, amelyet gondosan elrejtett a párnák mögött.