/Jungkook szemszög/
Életemben nem utaztam együtt ennyire fárasztó emberrel eddig.
Be kell vallani, hogy a tizennyolc év alatt, amelyet átéltem, bőven voltak már tapasztalataim, még akkor is, ha ezek közül sokra nem emlékeztem a baleset jóvoltából; de lélek alatt tudtam, hogy annyira ledegradáló embert, mint Masont, nem szült mégegyet a világ.
Én, mint partiarc, ki átlagosan egy igazán rugalmas, pattogó embernek vallja magát, fel sem érhettem a konkrét, nagyjából kőkemény két és fél órás buszút során nekem társaságot nyújtó személyhez. Ilyenkor azt hinnénk, hogy a barátias beszélgetések és hülyülések a hosszú, többablakos járműben viccesek lesznek, mert hogy "a férfiak nem fejlődnek tovább agyilag öt éves koruktól", és tudnak szórakozni; na de hogy így, és ennyire?
Az elején még nem esett gond; a fáradtságomnak hála valahogy nem tudott zavarni, miféle hülyeségeket beszél hozzám az ezüst, sőt, hogy őszinte legyek nem is érdekelt, de később, ahogy a félkortynyi kávé beütött, egyre jobban kezdett irritálni és fárasztani a dolog. Alapjáraton Mason olyan emberként került elő a társadalomból, akire ránéztél, és tudtad, hogy olyan mint egy óvodás, rosszabb esetben egy esetlen ADHD-s, állandóan pörög és jár a szája, de nem kényszeresen teszi ezt, hanem azért mert kedvel téged, és imád csevegni másokkal. Mindeközben én, aki az előbbi állításban felsoroltakat tapasztalta, a társalgást csak azokkal élveztem, akik tényleg közeli barátaim, s azokkal is inkább kevesebb szó, több cselekvés; mi így kommunikáltunk egymással. Ezért nem is mondom azt, hogy Mason megmozdulása bármiféle rosszat vont volna magával; egyszerűen elfáradtam tőle, elszívta minden erőm és kedvem a nap további részéhez, bár be kell vallanom, nem hibáztathattam érte.
Én is izgultam valamelyest, de inkább féltem az előttünk álló úttól. A gerincem sajgott a hidegtől, a szorítástól mely sikított a testemben, hogy forduljak vissza, menjek el, mert én tényleg nem akarok egy ilyen helyen lenni mégegyszer. Habár előre nem tudhattam, milyen sejtelmeket rejt maga mögött ez az utazás, a Sors, a végtelenül balszerencsés történések mozgató kereke mégis próbált figyelmeztetni, hogy következhet valami az elkövetkezendő napokban; valami számomra, esetleg mások számára... nem annyira kedvező.
De persze ki az a fiatal, esetlen ember aki ilyenek miatt aggódik egy "átlagos" osztálykiránduláson?
Eleve ott elhagyhattuk az átlagos jelzőt, hogy hármunk relatív szétszóródott a busz ülései közt. Szerintem egyikünk sem számított arra, hogy Taehyungot valaki más foglalja le, ezáltal mind Jimin, mind én kénytelenek leszünk egy másik helyet keresni magunknak. Egy ideig zavart, főképp az, hogy a fiú, aki mellett helyet foglalt egész végig egyetlen egy hangüzenetet hallgatott a telefonján egész út közben -közben mosolygott-, de végül Mason folyamatos beszéde valahogy el tudta terelni a figyelmem annyira, hogy ne foglalkozzak a mellkasomat nyomó érzéssel. Eközben persze nem tudtam mit kezdeni a szőkével, aki magatehetetlenül ült az egyik lány mellett, beszélgetve, majd úgy negyed óra után telefonszámot cserélve az illetővel.
Nem akartam szóvá tenni, hisz valahogy.. Mégsem voltunk együtt, nem igazán tartozott rám az egész, de mégis tudni akartam, a bennem lévő parázsnyi féltékenység tudni akarta, ki is lapult a bizonyos hang mögött, mely utánunk kiáltott még az egyik kiállításnál, mikor leszálltunk pihenőként a buszról. Ezzel ellentétben, Taehyunggal kapcsolatban ideges voltam, mintsem negatívan izgatott.. A fiút legszívesebben kirángattam volna onnan, csak ne hozza ennyire kellemetlen helyzetbe a legjobb haveromat.
A páromat.
Akárhányszor ilyen jelzővel illettem, elgyengültem a gondolattól, hogy az általam annyira gyűlölt kapcsolatok egyikébe kerültem, és nem is valami hamis dolog okán. Tényleg szerettem Taehyungot, hiába nem akartam bevallani magamnak. Bár először csak azt hittem, ez a vonzódás mindössze baráti és testi, rá kellett eszmélnem, hogy ez nem így van.
Gyerekesen elveszett érzések könyörtelen forgatagába keveredtem, csupán azért, mert Jimin belépett az életembe.
ESTÁS LEYENDO
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
De Todo"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
