/Jungkook szemszög/
Mason. Mason Williams. Már maga a név is irritáló volt, olyasmi, ami miatt kellemetlen bizsergés, remegés futott végig a gerincemen.
Összekoccantak a fogaim, megrándultak az ujjaim, a torkom kiszáradt, a tekintetem elhidegült, mosolyom lehervadt arcomról. Feszélyezve éreztem magam, olyan hatást gyakorolt rám, mintha én, a terület királya sarokba szorultam volna egy nagyobb fenevaddal szemben.
Rettenetesen gyűlöltem azt az érzést.
Alighanem tizenöt éves koromig ilyesféle elnyomásban éltem; és az egyetlen, aki ebből ki tudott szabadítani az Taehyung volt.
Ő, és abban a szent pillanatban talán még Jimin, aki egy -számomra érthetetlen okból kifolyólagos- mosollyal köszöntötte az akcentussal rendelkező fiút, aki helyet foglalt mellette.
Rövid vágású, hátul felnyírt sötét, ezüstszürke melírokkal ellátott haja lazán hullott szemei elé, ahogy tincseibe túrva a szőkeségre nevetett, aztán felémfordult, és egy felvillanyozott mosollyal integetni kezdett, mielőtt a tanár el nem csitította.
Grimaszára egy pillanatra elhomályosult a látásom, szemeim előtt összefolytak az alakok, a tárgyak szélei elmosódtak, minden forogni kezdett, a környezetemből eltűntek a hangok, a zajok, a suttogás.
Nem érzékeltem semmit, csupán a fiatal fiút előttem.
-Mindenképp, ha egyszer valamiért elmész innen, én követni foglak!
-Legyen ez is egy eskü?
-Mmhm, egy eskü.
Felszisszentem a halántékomba hasító fájdalomra, hálásan érzékelve Taehyung érintését a combomon, és a gyenge szorítást, mellyel kifejezte aggodalmát, óvatosságát és kérdéseit is.
Egy álomkép lett volna, vagy inkább egy elfeledett emlék? Nem tudtam pontosan. Nem is akartam tudni, hisz valahogy féltem ettől a megnyilvánulástól, és a hirtelen remegő, boldog érzéstől, ami a feszengést váltotta fel.
Mason. Még fiatalnak tűnt, a haja is világosbarna volt, göndör, ellentétben mostani fura, inkább férfiasabb, felnőttesebb megjelenésével. Alkata vékony volt, vállai azonban szélesek, arcvonala markáns, pont úgy, mint a legtöbb embernek Amerikában. Vékony vonalú ajkak, mandulaszemek, melyek zöldesbarnán csillogtak, mikor tekintete sötétbe borult, s zölden, mikor a Nap felé pillantott.
Enyhén megbabonázott, de valahol taszított is.
Jiminre pillantottam, szőke tincseire, ahogy azok gyengéden arcára és tarkójára simultak, miközben kissé kínosan kuncogva húzódott arrébb a mellé ült illuzionált karmaiból. Szavaikat ugyan a tanár beszéde miatt nem hallottam, ajkai mozgását olvasva azonban valamennyit leszűrtem... Volna, ha nem azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne suli után az iskolapadra teperni.
Tenyerem ajkaim elé téve támasztottam meg magam az asztalon, rövid kígyóvigyorral pillantva ki az ablakon. A tervek, amik a fejemben jártak mondhatni, hogy Sátánhoz voltak hűek. Elvégre az iskolában ilyen dolgokat elméletileg nem szabadott csinálni... Ám az izgalom, a tudat, miszerint ezzel "vétkezhetek", vérlázítóbbnak hatott, mint bármely másik érzés a földön. Lázadni akartam, rosszat, csibészet tenni, olyasmit, amit talán később megbánhatok, de nevethetek rajta a jövőben.
Taehyung csípése szakított ki gondolataimból, úgy tűnt, még mindig aggódik.
-Minden rendben? -suttogta, ujjai visszacsúsztak a füzetnek titulált papírmaszlagra.
ESTÁS LEYENDO
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
De Todo"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
