~Within The Walls~ /VMinKook FFC/

⇸ 3.rész ⇷

/Jungkook szemszög/

"Egy hónap sok időnek számít?", tettem fel a kérdést magamban ceruzám végét rágva. Éppen a negyedik órán, művészettörténelmen ültem, pont egy olyan tanárral, akit igazából az se érdekelt, hogy bent vagy. Ezért hát nem is lettem leszidva, amiért gondolataimba merülve meredtem ki az ablakon.

Egyetlenegy hónap telt el azóta, mióta megismerkedtem Jiminnel. Azt hittem, sokkal tovább fog haladni a kapcsolatunk a napi köszönésnél, pár mondat csevegésnél és elbúcsúzásnál. De ezek szerint tévesen álmodoztam efféle dolgokról.

Azóta nem volt nálam, nem érintett meg, és mint említettem, aligha beszéltünk naponta. Hálásnak tűnt, amiért megmentettem, tekintete azonban időről időre üresedett el, pont olyanra, mint amilyen akkor volt. A sebei nem gyógyultak; mindig újabbakkal lépett ki a suli kapuján, mégsem szólt soha egy szót sem arról, valójában mik is történnek vele.

Ráharaptam a ceruza végére, majd kiköptem a leharapott darabot és egy halk sóhajjal lefeküdtem a padra.

Nem tudtam egyedül hagyni, de nem értettem miért. Egyértelműen nem hajlott a kapcsolatunk kialakítása felé, én mégis azt akartam, hogy legalább barátok lehessünk. Azzal is megelégedtem volna, ha több időt töltünk együtt, nem csak perceket.

Bár, erről szólt volna a barátság, nem?

Egy pillanatra azt hittem, sosem fogom megérni a csengetést, ami végre jelezte az óra végét. Talán én voltam a leggyorsabb az összes diák közül, ha a terem elhagyása jött szóba. Hangtalanul kitoltam a székem, felkeltem és már sprinteltem is kifelé.

Konkrét ötletem nem volt, merre menjek, szóval kiléptem a suliudvarra és elindultam a sportcsarnok felé. "Ha jól emlékszem, neki most pont tesije van."

Gondolataimat bizonyította a tény, hogy Jimin épp felugrott, és átküldte a labdát a háló másik felére.

Olyan alacsony volt, akkor mégis mintha szárnyalt volna. Mások fölé -köztük fölém is- magasodott, ujjai a sporteszközt érték, az pedig hihetetlen sebességgel csapódott a talajra.

Nagyokat pislogtam diadalittas, fáradt vigyorán, és észre sem vettem, hogy már mozdult el, szó szerint esve a labdáért, ami végül a levegőbe került.

-Vége! -a férfi tesitanár hangja átszelte a levegőt, az eszköz földet ért, pattogott párat, aztán pontosan elém gurult. A szőkeség rámpillantott, fáradt tekintete halványan felcsillant, biccentett üdvözlésképp, végül elindult, figyelmen kívül hagyva nevető, ünneplő csapattársait.

Elköszönt a tanártól, és az öltözőbe sietett.

Meredten néztem a labdát, majd az igazán kérdő tekintetű tesitanárra pillantottam.

-Eltévedtél, fiam?

-Nem-

-Jeongguk! -pár lány halk, megilletődött sutymorgását hallottam meg a hátam mögül.

-Ő az? A suli éltanulója?

-És még jóképű is!

-Üdvözletem, hölgyeim -villantottam feléjük farkasmosolyomat.- Jimin osztálytársai vagytok?

Pislogtak párat, mikor realizálták, hogy hozzájuk beszélek, aztán heves bólogatással jelezték, hogy jól gondoltam, amit gondoltam. Arcuk egyre jobban vörösödött, mintha fel akartak volna robbanni szimplán annyitól, hogy nekik intéztem a kérdésem.

-Miért kérdezed?

-Mit tudtok róla? -a tanár eltűnt mögülem, a labdát is vitte magával.