/Jungkook szemszög/
Szirtek, erdő. Ha akartam sem tudtam volna nyugodt maradni, már csupán a gondolatától is végigfutott a bizsergés a gerincemen. Nem zavart a sötét, nem zavartak a bogarak, ám ahogy felötlött bennem a magasság, a köveknek csapódó víz, kirázott a hideg és legszívesebben azonnal felkeltem volna az asztaltól, hogy hazamenjek.
Elsötétült tekintettel meredtem a továbbra is nekem mesélő Masonre, akit -úgy tűnt- továbbra sem érdekelt hármunk jelenléte. Természetesen, valahogy hidegen hagytak érzelmei, s habár ez arcomra nem is ült ki, gyanútlan, felettébb unott tartásomra minden bizonnyal igen.
Kopogtattam párat ujjaimmal asztalon, míg realizáltam, hogy Jimin már nincs köreinkben. Akaratlanul is őt kezdtem keresni, féltem, nehogy megint bajba keverve magát megsérüljön; de szerencsére Taehyung vállpaskolása enyhítette a bennem fellángoló aggodalmat.
-Szeretnék veletek egy házban lenni.
-Kizárt -vágtuk rá szinte egyszerre.- Mármint -folytattam-, ne úgy értsd, de szerintem három személyesek a házak, tudod, a szobák meg minden...
-És ha több? -Mason akadékoskodó személye feltámaszkodott asztalomra és alighanem arcomba hajolt szórakozott lényével.- Akkor lehetek veletek?
Kínos mosolyommal dőltem hátrébb, mielőtt úgy döntöttem volna, hogy megbántom drága lelki világát és faképnél hagyom a francba.
-Meglátjuk még.
-Oké. De szerintem a csoportban mehetünk majd négyesével.
-A csoportban? -érdektelenül néztem rá, mégis értetlenül, mert konkrétan nem nagyon figyeltem arra, amit addig mesélt, meg beszélt nekem.
Tae apróbb mozdulatára felkaptam a fejem, végignéztem, ahogy felkel székéből egy kifejező, perverz, kacér mosollyal, a kijárat felé biccentve, mielőtt ellépkedett volna a padok sokasága közt.
-Lesz egy esti túra. Nem is figyeltél a tanárra?
Nem, válaszoltam volna, ha nem kérte volna számon, miért stíröltem inkább Jimin formás fenekét a táblára rajzolt betűk helyett.
-De, relatív.
-Mindenesetre, lesz egy bátorságpróba, ahol túráznunk kell majd kisebb csoportokban, hogy megkeressünk valamit amit tanárúr elrejt a fák között, az ösvényen.
-Micsoda gyermeki hülyeség -könnyedén sóhajtottam, hátam az engem támasztó falapnak döntve.- Mintha valami óvodások lennénk.
-A csapat, aki a legtöbb pontot szerzi, egy hetes pihenőt kap a suliból.
-Nyerni fogunk -válaszoltam úgyszint egyszerűen, figyelmen kívül hagyva jóízű nevetését azonnali feleletem hatására.
-És ha ötös csapatok lesznek?
-Nem tud meghatni, majd hozzánk csapódik valaki, nem kerítenék neki különösebben nagy figyelmet -a mellettem lévő, üres székre sandítottam, Tae hűlt helyére.
Széke olyan magányosan állt mellettem, hogy akaratlanul is összeszorult bennem valami látványára. Az utóbbi napjaink és heteink békések voltak, ám engem valami mégis zavart; összezavarodtam a képekre, melyek fel-feltörekedtek elmémben, ám álmaimnak hála valójában semmire sem emlékeztem belőlük. Csak léteztek, tétován, mint az aszteroidák az űrben, melyek bizonytalanul keringtek s gomolyogtak, mígnem úticéljukat s útjukat megtalálva a bolygó felé nem vették volna az irányt.
Hogy vajon ezek a képek mikor fognak "becsapódni" számomra, annak pontos idejét s okát nem tudtam; mégis rettegtem, miféle pusztítást is hoznak majd magukkal. Bár ki nem félt volna ettől?
ESTÁS LEYENDO
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
De Todo"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
