/Taehyung szemszög/
A karácsony meglepő gyorsasággal zúgott el mellettünk. Azt hinné az ember, hogy három napnyi meghittség és csend valószínűleg unalmas lesz, gyötrő és felettébb érdektelen, ám ezek közül egyik sem volt elmondható az idei ünnepemre.
Amint beléptem a küszöbön a húgom ölelése fogadott; egy pillanatra visszahőköltem, megkapaszkodva az ajtófélfában, nehogy hátraessünk.
-Milyen izgága vagy -vigyorogtam rá megkönnyebbülten sóhajtva.
-Üdv itthon bátyó! Boldog Karácsonyt!
-Taehyung -mosolyogta a testvérem mögött felbukkanó édesanyám.- Üdv itthon.
-Hazaértem -viszonoztam kifejezését, hozzálépve csókot nyomtam az arcára, röviden megakadva apám erős paskolására.
-Hát visszaértél! -széles grimasszal arcán nevetve túrt sötét, már őszülő tincsei közé, remélve, hogy ezzel nem teszi tönkre a frizuráját annyira.
-Igen, de jó lenne ha nem szakítanád be a hátam -eresztettem el egy rövid sóhajt, megigazítva a ruhámat.- Harmincadikáig maradok.
-Ez remek! -engedett el a húgom, rendezte barna tincseit, izgatottan pillantva fel rám.- Akkor jössz velem tanulni?
-Megint nem értesz valamit? -vontam össze a szemöldökeim, de csak bólintottam, megpaskolva a fejét.
-Az idei lesz a legfontosabb születésnapod, biztos nem szeretnéd nagyobb körülmények közt megrendezni? -apám mogorván nézett rám, de kissé szomorú is volt, tekintve, hogy valójában nem maradok olyan sokáig, hogy ez megvalósítható legyen.
-Nem -megráztam a fejem.- Ugyanúgy egy év, ami elment, örülök, hogy itthon lehetek. Nem kell nagy felhajtás, elég a szokásos.
Mielőtt az előttem álló kétszekrénynyi férfi megszólalhatott volna, a nekem életet adó nő félbeszakította, hátatfordítva nekünk.
-Először üljünk le, biztosan éhes vagy -nevette édesanyám, kecsesen dereka mögé nyúlt, kikötve világoszöld köpenyét.
Beleszagoltam a megszokott, itthoni karácsonyi hangulatú levegőbe, élvezve a fahéj és a méz keverékének csípős, édes illatát. Fényárban úszott a lakás, ahogy az várható volt. A húgom mindig is imádta a szemfényvesztő, csillogós, nagyfényű dolgokat. Kiskorától kezdve, ha csillámport látott mondhatni jobban ragyogtak íriszei, mint az említett tárgy vaku fölé szórva.
Rövid bólintás után leraktam a táskámat, levetettem a kabátomat, a cipőmet, előbbit felakasztva a toppanóban található fogasra.
Hogy őszinte legyek, kellemes melegség fogott el a hangulat hatására. Tudtam, hogy hiányozni fog ez a hely, legyek akárhol, ám mégis ki akartam szakadni innen, eltűnni ebből a légkörből, élni kicsit.
Történtek dolgok, melyek befolyásolták az életünket, nem feltétlen a jó irányba: talán ez volt a gond, amiért nem bírtam itt lenni. Miért? Mert féltem. Rettegtem attól, hogy talán újra megtörténhet, és én képtelen lennék tenni ellene bármit is.
Mindezen aggodalmaim ellenére remekül éreztem magam, hisz ismét a vérszerinti családommal lehettem. Szükségem volt a velük töltött időre hogy minden rendeződhessen bennem, és ismét nyugodtan, letisztult lélekkel térhessek vissza "a bandához". Ami azt illeti, kissé haboztam azzal kapcsolatban, hogy még a születésnapomon is itthon legyek, azonban tudtam, hogy ennyit minimum megérdemelnek minden évben. Az egyetlen fiuk olyan hirtelen felnőtt, most tölti a tizennyolcadik életévét, és lám, amilyen hamar megérett, ki is repült a fészekből.
YOU ARE READING
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
Random"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
