~Within The Walls~ /VMinKook FFC/

⇸ 32.rész ⇷

/Jungkook szemszög/

Halk lépteim, melyeknek csupán csak jelenlétét éreztem, hangját nem hallottam, csendesen vegyültek el a zajos főutca zavartalan, megszokott zűrösségében. Itt-ott figyeltem, lábaim vajon szinkronizálódnak-e másokéval, milyen ritmust ver szívem, s azzal egy ütemben haladni képes vagyok-e?

Néma kuncogással fojtottam el fáradt, zavaros gondolataim.

-Szerintem valami egyszerűt fogok enni -felelte a mellettem sétáló, ezüstcsillogású lobonccal rendelkező egyén szórakozottan, miközben telefonját végigböngészve pillantott felénk.- És ti?

Jimin tehetetlenül mosolygott a fiúra, mígnem Taehyung egyszerűen ignorálta őszintén érdeklődő kérdését.

-Ha van valami amerikai, szívesen megkóstolnám -válaszoltam, elnyomva a feltörekedni készülő vihar előjeleit egy megszokott, nyugtató tónussal hangomban.

Délután három felé járt az idő, sikeresen megszabadultunk az első "komolyabb" naptól a következő, életünket még megkeserítő egy évben. Habár csakis Mason noszogatására, de ahelyett, hogy hazamentünk volna pihenni, inkább úgy döntöttünk, kimozdulunk felettébb "eseménytelen" életünk szürke hétköznapjaiból. Lehet, túlzásnak tűnik a megfogalmazás, de valóban: otthon csak a házimunka és az állandó fetrengés várt ránk.

Természetesen tudtam, hogy egyetemistaként irigyelni fogom az effajta életmódot, elvégre az utolsó, már inkább csak felkészítő év eleje is lazábbnak bizonyosodott mint az az utáni időszak hónapjai. A rengeteg tanulás, felkészülés, vizsgák... A hideg rázott végig a gondolattól, hogy egyáltalán le kell majd ülnöm, felnyitnom a könyvet, és önmagamnak tíz vagy tizenkettő oldalt kell lemásolnom. Az érettségire való felkészülés is hasonlóan zajlott, és egyenesen rühelltem, hogy olyan tananyagokból írattak le velem tételenként húsz oldalt, amiket kidolgoznom se kellett, mert már rég tudtam.

Az az osztályelső cím nem hiába ékesedett a nevem mellett általában.

Noha diákelnökségi posztba nem sikerült kerülnöm, köszönhetően relatív kései érkezésemnek, mégis mindenki ismert, akinek volt egy kevéske befolyása az egész iskolára nézve.

Igazgató, tanárok, DÖK tagok, a suli sportsztárai..

-De ettél már Amcsi palacsintát -habár hallottam, amit Mason mondott, nem igazán törődtem vele. Ehelyett Jimin kezét szuggeráltam, enyhe aggódással mellkasomban. Na jó, ideges is voltam, de kire? Talán magamra, talán rá, talán arra az anonim személyre, aki továbbra is ismeretlen maradt, holott Jimin tiszta bőrét igénytelen, erőszakos folttal díszítette.

Zavart, hihetetlenül, hogy Chim egyszerűen nem hajlandó elárulni mi történt. Pedig csak segíteni akartam.

Félszegen, lopva pillantottam Taehyung irritált, külsőleg nyugodt alkatára. Nagyjából Jimin mellett sétált, tekintete a szőkeség izgatott léptein pihent, arcán és csillogó, aranybarna szemein, ahogy ujjai játékosan fűződtek össze másik kezével.

Szőke tincseit lágyan fújta a gyenge menetszél, elérve, hogy egy-két szál kócosan hulljon arcába, vagy éppen tűrődjön füle mellé, esetleg bomoljon ki a sovány kontyból, melyben pihent.

-Figyelsz te rám egyáltalán? -az ezüstes hajú kissé felháborodottan lökött vállba, elérve, hogy sikeresen rátereljem figyelmem.

-Nem hallottam, amit mondtál -válaszoltam kifejezéstelenül, rezzenéstelenül hazudva. Valahogy nem tudott hirtelen annyira érdekelni.- Mi a gond?

-Azt mondom, hogy velem sokszor ettél már palacsintát -összevonta szemöldökeit, lemondóan megrázva fejét, egyenesen rám koncentrálva, mintha a mögöttünk sétáló kettő nem is lett volna a társalgás része.