/Jungkook szemszög/
Esküszöm, az a nap teljesen átlagosan indult.
Felkeltem, rendberaktam az ágyamat, megfésülködtem, fogat mostam, összekészítettem a reggelimet, elpakoltam a cuccokat a tanórákra, felszálltam a buszra és rockot üvöltetve a telefonomról elértem a suliig.
Ez egy relatív mindennapos folyamat volt, csupán a zenéket hallgattam más sorrendben.
Harmadikos diák lévén nem igazán kellett aggódnom azon, hogy a tanárok leszedik a fejem tipikus klisés dolgok miatt, ennek ellenére a lelkiismeretemnek jobban tetszett, ha becsengetés előtt egy minimum fél órával odaértem.
A gimnázium nem volt olyan mókás, sőt mitöbb, a felsőbb- és alsóbbévesek egyaránt idegesítettek nap mint nap, főképp azzal, hogy folyamatosan balhékat kevertek a szünetekben. Azok az idióták mindig kipécézték a legártatlanabbnak tűnő embert, aztán vagy összeverték, vagy leborították vízzel, vagy a fejét a vécécsészébe nyomták addig, míg a fiú -ritkább esetekben lány- már majdnem elvesztette az eszméletét.
Sosem vettem részt ezekben, inkább csak megfigyeltem és eltűrtem a történéseket. Nem akartam magamnak balhét. Az ösztöndíjprogram megkövetelte a kitűnő magatartást és a megfelelő átlagot, így néha még vizslatni sem volt időm az eseményeket; főleg akkor nem, ha a következő órán írtunk, és bizonyos dolgok miatt előző este nehezemre esett tanulni.
Nos, mindenesetre igyekeztem figyelmen kívül hagyni az effajta bánásmódot és felépíteni a stabil jövőmet.
Ez gond nélkül ment, pontosan addig a napig.
Ki tudja, szerencse vagy átok volt-e, hogy elsétáltam a tanári előtt, lazán, ráérősen, mintha semmi dolgom nem lett volna; pedig volt, témazárót írtunk és nem épp a legengedékenyebb tanárral.
-Jimin.. -kissé lelassítottam, csakhogy inkognitóban bepillantsak a terembe, remélve hogy megtudok valami érdekeset arról, ami bent folyik.
Inkább sajnálatos volt, mintsem érdekes a rézszőke hajú fiú megtört alkata, lehajtott feje és hátul összefűzött, befáslizott karjai. A tartása nem sejtetett jót, bár nem ő volt az egyetlen akit így láttam, mellette mégsem tudtam elhaladni egy szó nélkül, önzően céljaimra figyelve.
A folyosón lévő ablakok egyikéhez dőltem, tekintetem feltűnésmentesen a csak látásból ismert évfolyamtársamra kulcsolva.
Vékony ingje zilált volt, bőre sápadt, haja csutakos, enyhén vizes, mintha nemrég kapott volna egy hideg zuhanyt a felsősöktől.
"Szóval ő a mai áldozat."
-Tudod, a teljesítményed nem olyan biztos, mint tavaly. Látom rajtad, hogy igyekszel megtartani a négyes átlagod, de egyre jobban hajlasz a hármas felé, sokat hiányzol, és a szüleidet sem érjük el -a beszédet épp hogy hallottam, tekintettel a tényre, hogy becsengetés előtt álltunk és mindenki fel-alá rohangált a késés elmulasztása érdekében.- Mi a magyarázatod erre?
A férfin láttam, hogy nem szívesen kéri számon, de mint tanár -vagy osztályfőnök- köteles megtenni. Ősz haja oldalra volt fésülve, megtermett, zsírral lefedett alkatán feszült az ing, a gombok alighanem lepattantak az anyagról. Minden tanár hivatalos öltözéket viselt, nekünk diákoknak pedig a fehér ing fekete szövetnadrág kombó volt a kötelező "egyenruha" jelzővel.
Egy fél percig a fiú csendben állt, ujjaival játszott háta mögött, majd előre nyúlt, hogy zavartan tarkójára tudjon simítani.
-Én.. Nekem semmi magyarázatom erre.
-Felhívjuk a gyámügyet? -a felnőtt hangja együttérzően csengett, az én vállaim pedig akaratlanul is megfeszültek a mondattól.
"Gyámügy?"
YOU ARE READING
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
Random"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
