/Jungkook szemszög/
Először nem is tudtam, mit mondhatnék neki. Gondolkodás nélkül csúsztak ki a szavak, másodpercek alatt, és hogy őszinte legyek meg sem bántam. Jó ötlet volt, hogy hozzám költözzön. Igaz, nem gondoltam bele abba, csupán a jelenléte mekkora kavalkádot fog okozni, de.. Akkor jó ötletnek tűnt.
-Hozzád költözni? -percek múlva tudta csak kinyögni szavait. Aranybarna tekintetében meglepettség és ijedtség csillogott.- De te..
-Nem akarom hogy tovább sérülj -sóhajtottam, elrejtve izgatott vigyorom, melyet az ilyesféle alárendelt tekintete vonzott vonásaimra.- Kell egy kis idő, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, nem? Neked is, és édesapádnak is.
Összepréselte telt ajkait, majd kezemre nézett, mely az ő aprócska ujjaira simított.
-Bízol bennem? -kérdeztem, tekintetét keresve szőke tincsei mögött.
-Ha elmegyek, édesapám egyedül marad... -suttogta lehajtott fejjel. Hangjából keserűség és hezitáció áradt, ezzel is jelezve, hogy nem igazán akarja a családját otthagyni.
-Nem vagy leláncolva -mosolyogtam rá nyugtató hanggal és mosollyal, olyasmivel melyet a pszichológusom is használni szokott.- Bármikor visszamehetsz, nem is kell nálam aludnod, csak legyél velem. Jobban érzem magam, ha biztonságban tudhatlak.
Felpillantott rám, szemei könnyektől és fáradtságtól csillogtak.
-Miért teszed meg ezt értem?
-Mert a barátom vagy -vágtam rá hezitálás nélkül gyengéd, mégis domináns mosollyal ajkaimon.
Könnyek csordultak le arcán, mikor felhúzta kezem homlokához és annak döntötte azt.
-Köszönöm -csuklott el a hangja.- Köszönöm, Jungkook.
-Nincs mit J-
-Ne.. Nem Jimin -rázta meg a fejét visszapillantva szemeimbe, melyek továbbra is úgy csillogtak, mint a csillagok egy felhőtlen éjszakán. Mosolya azonban olyan volt mint a Nap; melengető, és fényes.
Félrevert a szívem egy pillanatra.
-Hívj Chimnek. Neked megengedem -törölte meg arcát még mindig szipogva kissé.- Jó?
Elrejtve önelégült vigyorom bólintottam aprót, majd kivörösödött ajkaira meredve közelíteni kezdtem. Úgy vonzott magához, mint a mágnes a tiszta fémet. Erősen, gyorsan, könyörtelenül; ám végül csak gyengéden átöleltem és megpaskoltam a fejét. Meg akartam csókolni.
Valamiért kifejezetten átkoztam, mégis kedveltem az önuralmam abban a szent pillanatban, ahogy inkább nyakához hajoltam és illatát beszívva próbáltam fékezni a férfiúi ösztöneim. Hogy miért? Nos, mert meg akartam tenni, és tudtam, hogy hagyná magát, de nem tehettem meg, mert egy publikus helyen voltunk.
"A mosdóban mondjuk nem érdekelt volna.."
-Akkor most hagylak aludni. Itt leszek veled, és délután együtt megyünk majd hozzám, jó?
-Biztos itt maradsz? -dőlt vissza lassan, kényelmesen elhelyezkedve, ujjaimra kulcsolva sajátjait.
Megtört, és én voltam az egyetlen akire támaszkodhatott.
-Biztos.
Aprón bólintottam, mire lehunyta kisírt, vörös szemeit, rézszőke tincsei finoman arcára simultak, ujjai pedig időről időre lazultak el.
Pillanatok múlva pedig már csak erőtlen, halvány szuszogását hallottam, s tudtam, hogy az igazak álmát aludja.
💮💮💮💮💮
ESTÁS LEYENDO
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
De Todo"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
