~Within The Walls~ /VMinKook FFC/

⇸ 20.rész ⇷

/Jimin szemszög/

-Még mindig nem támogatom, hogy elmenj -sóhajtották szinte egyszerre.- Mármint, Jimin. Okkal jöttél el onnan.

-Lehet, de okkal is megyek vissza -mosolyogtam rájuk nyugodtan.- Nem számít, ha megver. De mindenesetre, ma ott alszok, lehet holnap is.

-Ha megver, elvágo- Kook megakadt mondatában, ahogy rávillantottam szúrós tekintetem.- Jó, de tudod jól, hogy nem kedvelem, ha nem törődsz magaddal!

-Amíg én nem ütöm meg, addig egyikőtök sem teheti -fontam össze karjaim mellkasom előtt, szigorúan rájukmeredve.

-Igenis Asszonyom -bólogattak, mindketten tarkójukra simítottak, végül összenéztek.

Csendesen figyeltem ravasz, ám gyengéd mosolyukat, szőke tincseim elrendeztem, ujjaim enyhén összedörzsöltem. Mondhatni se lehetett, hogy a tél közepén jártunk, hisz december huszonharmadikán még bőven gyereknek számított az évszak. Habár már javában állt a hó a füves területeken, és díszben pompázott minden, továbbra is az az elviselhetetlen, száraz, fagyasztó hideg szél fújt az utcákon.

Lógtak az égősorok, álltak a karácsonyfák, mindenki nagykabátban, ujjait összekulcsolva a párjával sétált, és élvezték a romantikus hóesés ironikus, borzongtató hangulatát.

Kézenfogva, szerelmeskedve. Olyan naiv ábrándnak tűnt, de mégis kellemes, melengető boldogság járt át a gondolat hatására. Még ha nem is szerelmeskedve, de.. Ismét együtt voltunk. Mi hárman, kéz a kézben. Nevettünk, szórakoztunk, este egymás vállára dőlve aludtunk el. Felfújt arcommal feléjük fordultam ha éppen kigúnyoltak, mert én kis szerencsétlen nem értettem az egyik játékhoz; mégis elmagyaráztak mindent, ha megkértem őket hogy segítsenek - s végül megnyertük.

Semmire sem vágytam ennél jobban. Csak arra, hogy ismét velük lehessek.

Gondolataim hatására eleresztettem egy elfojtott sóhajt: azonban hamar felháborodottság ült ki az arcomra, hisz elért az agyamig, mi is történt.

-Kit neveztek ti asszonyomnak? -sziszegtem.- Csak várjatok, mert még a végén ti lesztek a földön!

-Ha arról van szó -lépett mögém Tae-, hogy letepersz..-suttogta nyakamra.

-...Akkor szívesen vállaljuk a kockázatot -ölelte végül át a derekam Kook, szokásos bugyuta, játékos vigyorával szemeimbe pillantva.

Ahogy éreztem a testük melegét, ahogy rámpillantottak, amilyen érzelmek kivetültek a hangjaikban; akaratlanul is, de beleborzongtam a gerincemben keletkező bizsergésbe. Vágy. Talán az volt, talán csak röpke érzelmek hirtelen zuhataga, ami úgy döntött, mellkasomra telepszik, hogy elűzze a bennem rejlő, vasfogú, kegyetlen démonokat; mindenesetre nem bántam, hogy ilyesféle indulatok kúsztak fel a lelki alagutakon, melyek testem keresztezték. Felforralták vérem, apró tűket szúrkodtak bőrömbe, ám ezek csak görcsös vágyakozást ébresztettek bennem, nem bántottak, nem szorították el a torkom, tettek mozgásképtelenné.

Igen, ez egy jó érzés volt. Szeretni és szeretve lenni.

-Fejezzétek be! -toltam el Kook arcát magamtól, tehetetlenül hagyva, hogy vörös felhők keresztezzék hideg, enyhén sápadt bőrömet.

-Már búcsúpuszit se kapunk? -konyította le ajkait Tae, csendesen fülemre csókolva, ujjait összekulcsolva hasam előtt.

-Majd búcsúpuszit kapsz a seggedre, mikor kihajítalak innen. Ne vedd el tőlem az én ártatlan Chimemet! -rivallt rá a feketeség, félszegen nyakamra simítva, morcosan farkasszemet nézve a másik barátommal.