/Jimin szemszög/
Hajamat igazgatva húztam lejjebb a pulcsit a combomon, félszegen felpillantva a cipőjét felhúzó barnaságra, remélve, hogy nem találkozik a tekintetünk.
-Akkor megyek, ne hiányoljatok annyira -nevette Tae rövid integetéssel, még utoljára megigazítva a táskáját a vállán, miután kiegyenesedett, hogy a kilincsért nyúljon.
-Várunk vissza -mosolyogtam rá, elfojtva kínos grimaszom, amely még mindig a felszínre akart törni, akárhányszor kettejükre pillantottam.
A nevetséges vigyorom tökéletesen elárult; s nem tudtam tenni ez ellen, hiába próbáltam -akartam.
Éreztem, ahogy felforrósodik az arcom, így el kellett pillantanom a barnaság távolodó alakjáról, illetve a mögötte becsukódó ajtóról.
Zavarban voltam, pedig tényleg nem történt semmi.. azon kívül, hogy kicsit "jól éreztük magunkat."
Az érintéseik idegennek érződtek, a szavaik hidegnek, mintha birtokolni akarnának, ám valami a lelkem legmélyén igyekezett biztosítani, ez nem így van. Hiába tudtam, hogy valójában egybeolvadhatnék velük, bevallhatnám magamnak, hogy az övüké vagyok, valahogy elnyíltak ajkaim, ám nem édes nyögés szökött ki közülük, hanem hogy "ez nem fog menni", ezzel is megszakítva minden különleges mozgást, amely.. Alattam, és felettem történt.
Rossz lelkiismeretem volt egy ideig, de nem tehettem róla. A testem akarta, az elmém.. Halványan megráztam a fejem, ahogy ezen gondolkodtam, elengedtem a pulcsim alját, csendesen az ajtón pihentetve tekintetem. Nem kapták meg, amit szerettek volna, mindössze az önzőségem miatt.
De legalább aludtunk egy jót együtt, aztán elég későn, nagyjából kilenc körül felkeltünk, Tae összepakolt és hazament. Eleve úgy volt, hogy már aznap elmegy, ahogy én hazaérkezem -legalábbis én így tudtam róla-, de a karácsonyi ajándékozásra tekintettel elnapoltuk. Így a barnaság hazatért, hogy a vérszerinti családjával ünnepelje a karácsony megmaradt részét, emellett a születésnapját, és harmincegyedikére -a tervek szerint- visszajön, hogy a szilvesztert és az újév első napját együtt tölthessük.
"Ki tudja, mi fog még történni", pillantottam le a zoknimra, aztán fel Kookra, aki egy rövid mosollyal megkopogtatta a vállam, elérve, hogy figyeljek rá. Nehezen vettem rá magam, hogy szemeibe nézzek; elvégre még mindig zavarban éreztem magam a történések hatására.
"Akkora hülye vagyok.."
-Minden rendben?
-Annyira sajnálom -sóhajtottam arcom kezeimbe temetve.- Nem tudom, hogy..
-Figyelj -nevette el magát, nyugodt mozdulatokkal megpaskolva a fejem.- Inkább ez. Nem akarunk megerőszakolni.
-De.. Tehát..
-Inkább annyit mondj, élvezted? -gyengéd mosollyal tolta el kezeim, megemelve fejem államnál fogva.- Ugye, hogy sokkal jobb így?
Nem mondhattam neki, hogy a kezdetektől ez után vágyakoztam, hisz az nem lett volna a teljes igazság. Taeval eleinte csak békülésre vágytam, arra, hogy egyáltalán hozzám szóljon, ám az események nagyobb fordulatot vettek, mint gondoltam volna. Nem tudtam, mit gondol, mit érez, csupán abban voltam biztos, hogy Kook mellett abbahagyta a piszkálásomat, nem nézett rám olyan furán, irritáltan, mintha a feketeség lenyugtatta volna.
Igen.. Nem is igazán értettem, pontosan mit is jelent az "így", miből áll a jelenlegi kapcsolatunk, csak azt, hogy mindent megtennék, hogy ne veszítsem el őket újra.
ESTÁS LEYENDO
~Within The Walls~ /VMinKook FFC/
De Todo"Ez a kötelék köztünk rosszabb, mint bármiféle hazugság az életünkben. Pedig hazudtunk. Azt mondtuk, hogy szeretjük egymást." Három középiskolás fiú élete nem olyan könnyű, főleg akkor, ha mindegyikük másféle múlttal rendelkezik. Valami azonban mégi...
