Nem szól egy szót sem, csak hatalmas szemekkel figyel és gondolkozik.
- Úgy érted, hogy babát vársz? - kérdez rá,amire egy aprót bólintok és szabad kezemmel hasamra fogok.
- Kérlek mondj valamit! - nézek rá könyörgően, de csak elengedi a kezemet és maga mellé engedi.
Félve figyelem, minden mozdulatát és csak reménykedni tudok.
- Átversz. - néz szemeimbe. - A múltkori miatt, igaz?
- Nem Jungkook. - mondom hitetlenkedve. - Komolyan beszélek. Nem mindig védekeztünk és ez lett a vége. - nézek mélyen szemeibe.
- Ez nem lehet Taehyung! - mondja dühösen.
- Miért nem? - kérdezek egyből rá.
- Mert nem! - kiabál halkan és az asztalra is csap, ami miatt ránk kapják tekintetüket páran.
- Hát ha nem. - kelek fel. - Tartsd meg a gyűrűdet. - dobom hozzá könny fátyolos szemekkel. - Én igen is megtartom ezt a gyereket és felnevelem. Ha kell nélküled. - mondom magabiztosan, még is csalódottan és kiviharzok a helyről.
Jungkook szemszöge:
Miután kimegy, idegesen vágom zsebre a gyűrűt és túrok hajamba. Egyáltalán nem így terveztem a dolgokat. Miért kellet teherbe esnie? Én is egy nyomorult vagyok, mert igazán figyelhettem volna, de a közelében olyan nehéz bármi másra koncentrálni. Nem nagyon szeretnék gyereket. Egy gyereknek normális családi környezet kéne, minden fenyegetés és veszélyen kívül. Az én gyerekem ezt nem kapná meg, folyton ki lenne téve minden egyes rossznak. Ha nem figyelek rá vagy Taehyungra, bármi történhet.
Taehyung egy remek társ és nem is kívánhatnék jobb embert magam mellé és vele szeretnék családot. De az időzítés jött a legrosszabbkor. Hybrid gyilkos még mindig szabadon van és gyűjti be őket, minden napom ezzel megy el, hogy megtaláljam és megöljem. Ezért nem engedem nagyon sehová Taehyungot se és a gyerek híre is rosszul jött, amire most döbbenek rá, hogy elég rosszul reagáltam és megértem Kedvesem viselkedését is.
Basszus, Taehyung egyedül van az éjszakában valahol.
Egyből felkelek és kirohanok, de sehol se látom a kékséget, ami miatt aggodalom veszi át egész lényemet. Hívni kezdem telefonon, hát ha felveszi, de nem. Beülök a kocsimba és keresni kezdem, csak találjalak meg Édesem.
Taehyung szemszöge:
Egy koszos helyen ébredek fel, miután realizálom, hogy ez nem a Jungkookal közös otthonunk. Ijedten kapkodom fejem és nézek körül. Nem egyedül vagyok itt. Hozzám hasonlók láncra verve, ezért én is lenézek kezeimre és bizony ott van a bilincs és nyakamon is egy.
Csak arra emlékszem hogy sétáltam és sírtam, majd hirtelen sötétség, másra nem emlékezem.
- Hey. - szól bal oldalamról valaki, ezért arra nézek. - Mi a neved?
-K-kim Taehyung. - válaszolom és szemeim újra könnyesek lesznek és látásom homályosulni kezd.
- Choi San. - mondja el saját nevét. - Nem tudom mióta vagyok itt, de ne sírj. - hangja olyan lágy. - Egy nap kettőt visznek el.
- Mit csinálnak velük? - mondom ugyan olyan halkan mint ő, és szemeimet megtörlöm.
- Csupa rossz dolgokat. - mosolyodik el keserűen. - Senkit nem hoznak vissza.
- Megkel szöknöm. - nézek le pocakomra.
- Nem lehet. - sóhajt.
- Nem érted. - nézek vissza rá. - Élnem kell.
YOU ARE READING
My Hybrid✔︎𝘁𝗮𝗲𝗴𝗴𝘂𝗸 (Befejezett)
Fanfiction"Milyen ebben a világban, Hybridnek születni? Kegyetlen. Legtöbben csak azért jönnek össze valakivel, hogy legyen aki eltartsa őket. Ebbe benne van, hogy otthon maradsz, házi munkát végzel mint egy asszony és gyereket szülsz. Én nem szeretném ezt az...
